Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Kereskedelmi Világszervezet: Amerikával, avagy nélküle
No menu items!

Kereskedelmi Világszervezet: Amerikával, avagy nélküle

A GATT megalapítása, 1947 óta a legmélyebb válságát éli át a globális szabadkereskedelem – véli a Világkereskedelmi Szervezet elnöke.  

Roberto Azevedo

A BBC-nek adott interjúban a gazdasági szakember ennek okát a világszerte eluralkodó protekcionizmusban látja.

A Buenos Airesben megnyílt G20-as csúcson részt vevő Roberto Azevedo megerősítette, hogy a csúcs egyik kulcskérdése az Amerika és Kína között egyre jobban eldurvuló kereskedelmi háború.

Úgy véli, hogy bekövetkezett az a pillanat, amikor a WTO alapértékei, az együttműködés alapelvei megrendültek, valamint a diszkrimináció ellenessége megkérdőjeleződött. Mindent újra kellene tárgyalni a folytatás érdekében.

Roberto Azavedo a BBC dél-amerikai tudósítójának azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok lassan ellehetetleníti a WTO Fellebbviteli Testületének a munkáját, megakadályozva új keresetek benyújtását.

Ha ezt a kérdést nem tudják minél előbb orvosolni, legkésőbb a jövő évben megbénulhat az államok közötti kereskedelmi viták ügyintézése.

Éppen ezért Azevedo elnök szerint a jelenlegi WTO tagok egy „B tervvel” készülnek arra, hogy megőrizzék a testület működőképességét. A nagy kérdés számukra az, hogy az USA részt kíván-e venni ebben a tárgyalás sorozatban, vagy nélküle kell lépniük? – vélekedett a Kereskedelmi Világszervezet vezetője.

A BBC azon kérdésére, hogy mi lesz, ha mégsem valósul meg a Brexit-egyezmény, a WTO első embere a következőket nyilatkozta:

”Ha a közvélemény által „kemény Brexitnek” nevezett esemény következne be, akkor úgy vélem, hogy az Egyesült Királyság kereskedelmi ügyleteinek közel felét érintené negatívan a döntés, mert a WTO-nál az USA-val, Kínával, Japánnal, Brazíliával és Mexikóval folyamatban lévő kereskedelmi tranzakciókra vonatkozó szabályok végrehajtását nem befolyásolhatja semmi. Mindazonáltal Anglia és az EU közötti kereskedelem összmennyiségének legalább a felét befolyásolhatja a Brexit, ezért minden azon fog múlni, hogy a Brexit hatályba lépése után milyen adó és kereskedelmi szabályozás lép majd életbe”- mondta Roberto Azevedo.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Energetikai tanácsadási szolgáltatásokra kérhetnek támogatást vállalkozások

A támogatási kérelmeket a vali.hu honlapnján keresztül, a program oldalán lehet benyújtani május 2-án 12 órától.

Ez lehet a terjeszkedő olcsó kínai webshopok ellenfele

A sokszor tolakodó, pszichésen megterhelő hirdetési stratégia révén legtöbbször olyan kacatok vásárlására vesznek rá, amire valójában nem is feltétlenül volt szükségünk.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.