Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Kína. A járvány ellenére is bővült a gazdaság 2020-ban
No menu items!

Kína. A járvány ellenére is bővült a gazdaság 2020-ban

A kínai gazdaság 2,3 százalékkal növekedett 2020-ban, miután az ország gazdasága gyorsuló ütemben állt helyre az első negyedévben regisztrált, koronavírus-járvány okozta visszaesésből – közölte a kínai statisztikai hivatal.

Jóllehet a kínai bruttó hazai termék (GDP) éves növekedése több mint negyven éve a legalacsonyabb ütemre lassult az elmúlt évben a járvány hatására, Kína így is

azon kevesek közé tartozik a világ jelentősebb gazdaságai közt, amelyeknek sikerült bővülést elérniük tavaly.

A Világbank 2 százalékos, míg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 1,9 százalékos növekedést jelzett előre a kínai GDP 2020-as alakulását illetően, az IMF szerint ráadásul Kína a G20-as országcsoport egyetlen gazdasági növekedést elérő országa lehet a múlt évet tekintve. A járvány miatti bizonytalanságra hivatkozva a kínai parlament tavaly nem jelölt ki GDP-növekedési célszámokat.

A kínai GDP a múlt év utolsó negyedévében a várakozásokat meghaladva, 6,5 százalékkal bővült éves összevetésben. Elemzők 6,1 százalékos növekedésre számítottak a harmadik negyedévben regisztrált 4,9 százalékos erősödés után. A járvány hatására 2020 első három hónapjában 6,8 százalékos visszaesést regisztráltak, a kínai GDP ezzel először csökkent azóta, hogy 1992-ben elkezdték közzétenni a hivatalos GDP-adatokat.

Negyedéves összevetésben 2,6 százalékos növekedést mértek október-decemberben a harmadik negyedévhez képest. Elemzők lendületesebb, 3,2 százalékos bővülést vártak. A statisztikai hivatal egyúttal közülte: a július-szeptemberi negyedéves bázison számolt növekedési adatot a korábbi 2,7 százalékról 3,0 százalékra javította.

A gazdasági teljesítmény helyreállásában fontos szerepet töltött be a kivitel, amely 3,6 százalékkal nőtt 2020-ban.

Részben annak köszönhetően, hogy a kínai gyártók előnyös helyzetbe kerültek külföldi, a járványügyi korlátozások miatt akadályoztatott versenytársaikkal szemben.

Az idei évre a Világbank és az IMF egyaránt a kínai gazdaság 7,9 százalékos bővülését valószínűsíti. A kiugró növekedési adat összetevői közé tartoznak azonban a múlt év első felének gyenge alapadatai.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály: Magyarország a zöld átállás egyik nyertese lehet

Magyarországnak megvannak a pénzügyi eszközei ahhoz, hogy a világgazdaság zöld átállásának egyik nyertese legyen

Bővült a Netrisk csoport

A Netrisk csoport és a Bauer Media Group összevonta az online összehasonlító üzletágát Közép- és Kelet-Európában

Befagytak a hitelkamatok, hiába csökkent a jegybank

A kamatain ugyan nem változtatott egyebekben azonban alapos rendet vágott a lakáshiteleiben decembertől a Raiffeisen Bank.

Iránykereséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Richter hétfőn jelentette be, kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a Mithrával estetrolt tartalmazó készítmények forgalmazásáról Kínában.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.