Kezdőlap Pénzvilág Kína "célországa" Amerika helyett Európa lett
No menu items!

Kína “célországa” Amerika helyett Európa lett

Európa felé tolódott el idén a kínai befektetések súlypontja, a Kínából Amerikába irányuló működőtőke értéke jelentősen csökkent.

Az újonnan bejelentett kínai M&A-tranzakciók értéke globálisan mintegy harmadával csökkent az első fél évben az előző hat havihoz képest – derül ki a Baker McKenzie jogi iroda nemzetközi elemzéséből.

A kínai befektetők által bejelentett új összeolvadások és felvásárlások (M&A) értéke az első fél évben Európában elérte a 22 milliárd dollárt, míg Észak-Amerikában csupán 2,5 milliárd dollár volt. A lezárult kínai működőtőke-befektetések értéke Európában 12, Észak-Amerikában pedig 2 milliárd dollár volt az idei első hat hónapban – állapítja meg a Rhodium Group független kutatócég, a Baker McKenzie megbízásából készített elemzésében.

Az Észak-Amerikába érkező kínai működőtőke-befektetések értéke 2016 második felében tetőzött 28 milliárd dolláron, az idei első fél év 2 milliárd dollárja kilencéves mélypont. Európában a befejezett OFDI-projektek értéke 2017 első felében ért a csúcsra, a Syngenta ChemChina általi, 43 milliárd dollár értékű felvásárlásának köszönhetően, a Syngenta-akvizíció nélkül számolva az idei első fél év 4 százalékos éves szintű növekedést jelent.

Európában és az Egyesült Államokban is az autóipar, az egészségügy, a biotechnológia, a fogyasztási cikkek és szolgáltatások váltak a legfőbb célpontokká, az ingatlanszektor és a vendéglátás lekerült a dobogó éléről, azonban továbbra is jelentős a kínai befektetők érdeklődése ezeken a területeken.

A kínai aktivitás a közép- és kelet-európai régióban is növekvő tendenciát mutat, az üzleti érdeklődés és a tranzakciók száma is folyamatosan növekszik.

Az újonnan bejelentett kínai M&A-tranzakciók értéke globálisan mintegy harmadával, 50 milliárd dollárra csökkent az idei első fél évben az előző hathavi 70 milliárd dollárról. A csökkenést első körben az okozta, hogy a kínai kormány 2016 második felében adminisztratív intézkedéseket hozott a kínai vállalatok külföldi tőkekihelyezésének akadályozására.

Ezt később az európai és amerikai szabályozás súlyosbította. Az Egyesült Államokban alaposabban és szigorúbban ellenőrzik a külföldről érkező tőkebefektetéseket, illetve a külföldre irányuló technológiai transzfert.

Európa is figyeli a kínai terjeszkedést, és uniós szintű tárgyalások kezdődtek, hogy decemberben elindulhasson a stratégiai, nemzetbiztonságot érintő befektetésekkel kapcsolatos információmegosztási mechanizmus az országok között. Emellett Németország, Olaszország, az Egyesült Királyság és Franciaország is felülvizsgálja a befektetéseket ellenőrző intézkedéseit.

Az idén az első fél évben Amerikában nyolc, Kanadában, Franciaországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban pedig egy-egy kínai ügylet hiúsult meg a szabályozás és a politikai klíma miatt.

Észak-Amerikából korábban nem látott ütemben, 9,6 milliárd dollár értékben vontak ki tőkét a kínai befektetők az első fél évben, emellett további 4 milliárd dollár értékű tőkekivonás van folyamatban a régióból. Európából 1 milliárd dollár értékű kínai tőke távozott, 3 milliárd dollár értékű ilyen tranzakció pedig folyamatban van.

A mostani, nyugalmi időszakot követően Kína olyan makrogazdasági környezettel szembesülhet, amely újabb beavatkozásokra ösztönözheti kormányát a tőkekiáramlás megakadályozására. A jüan jelentősen leértékelődött a dollárhoz és egyéb valutákhoz képest, a kínai hatóságok pedig alacsony szinten tartják a kamatlábakat a lassuló gazdaság felpörgetésére.

A magasabb kamatlábak az Egyesült Államokban és máshol viszont a tőkekiáramlást fogják ösztönözni, ami nyomást helyez a fizetési mérleg egyensúlyára, amire Kína erre újabb és szigorúbb adminisztratív korlátozással reagálhat – írja a Baker McKenzie.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A SPAR több mint ezres listával indítja a kötelező akciózást

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél ezúttal is többet kínál: számos árucikk esetében 10-36 százalékos árkedvezményt biztosít. Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1100 akciós ajánlattal várja vásárlóit.

Oroszország és Kína nem nyert, Szaúd-Arábia viszont a csúcsigazolásokkal felrobbanthatja a focipiacot

Szaúd-Arábia globális dominanciát tervez a labdarúgásban, ami elsősorban annak köszönhető, hogy Cristiano Ronaldo fél évvel ezelőtt a közel-keleti arab állam egyik leggazdagabb csapatához igazolt a Manchester Unitedtől. Igaz, az angol klub akkor még nem tudta, hogy lavinát indíthat el a transzfer jóváhagyásával.

Jó minőségűek a fürdésre alkalmas európai vizek – a magyarok is

A fürdővizek minőségéről készült éves jelentés szerint 2022-ben az európai fürdőhelyek többsége megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, a „kiváló” vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak.

Figyelmeztet az MNB: nem mindig jár kártérítés a csalók áldozatainak

Bizonytalan a kártérítés lehetősége, ha az ügyfél pénze a saját jóváhagyása, gondatlansága miatt került csalókhoz egy átutalás során - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Hírek

A SPAR több mint ezres listával indítja a kötelező akciózást

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél ezúttal is többet kínál: számos árucikk esetében 10-36 százalékos árkedvezményt biztosít. Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1100 akciós ajánlattal várja vásárlóit.

Jó minőségűek a fürdésre alkalmas európai vizek – a magyarok is

A fürdővizek minőségéről készült éves jelentés szerint 2022-ben az európai fürdőhelyek többsége megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, a „kiváló” vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak.

Hamarosan indul a regisztráció a Nyári diákmunka programra

Tíz éve töretlen sikerrel hirdeti meg a kormány a Nyári diákmunka programot, amelyre idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár.

Szlovákiában is visszavonták a Novis Biztosító engedélyét

A Szlovák Nemzeti Bank június 5-i hatállyal visszavonta a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét. A társaságnak a Magyar Nemzeti Bank már négy éve megtiltotta életbiztosításai magyarországi forgalmazását.

Új elektromos köztisztasági járművek állnak szolgálatba Budapesten

Hat új elektromos köztisztasági célgép áll szolgálatba Budapesten - közölte a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió.

Orbán Viktor: megkezdtük a felkészülést az uniós elnökségre

Orbán Viktor miniszterelnök és kormányának tagjai szerdán részt vettek a 2024. második félévi magyar EU-elnökség tanácsi formációit elnöklő miniszterek felkészítő fórumán a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA és a Digitális Kereskedelmi Szövetség

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) és a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) a magyar e-kereskedők export hajlandóságának és külpiacra lépésének fejlesztése érdekében.

Ezzel pazarolják el a magyarok a legtöbb időt a munkahelyen

Ahogy egyre többünk munkája kapcsolódik szorosan az internethez, egyre...

Gazdaság

Figyelmeztet az MNB: nem mindig jár kártérítés a csalók áldozatainak

Bizonytalan a kártérítés lehetősége, ha az ügyfél pénze a saját jóváhagyása, gondatlansága miatt került csalókhoz egy átutalás során - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Kőbe vési a kormány az értékpapírügyletek tranzakciós illetékét

A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomagból kiderül, hogy olyan ideiglenesnek mondott terheket is állandóvá tesz a kormány, amelyeket az extraprofitadó részeként eredetileg csak 2022-re és 2023-ra...

Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa május végi ülésén az alapkamat 13,0 százalékon tartásáról, az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlábának 100 bázispontos csökkentéséről 19,50 százalékra és az egynapos jegybanki betét kamatlábának 12,50 százalékon tartásáról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

Ezek a megtakarítások úszhatják meg az új 13%-os adót

Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13%-os szocho-t sem kell megfizetni például a nyugdíjcélú megtakarítások után - értelmezi a GRANTIS a szociális hozzájárulási adó (szocho) eltérő alkalmazásáról szóló rendeletet.