Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Kína. Először zsugorodott a gazdaság 1992 óta
No menu items!

Kína. Először zsugorodott a gazdaság 1992 óta

A vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal csökkent a kínai gazdaság az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások miatt – jelentette be a kínai statisztikai hivatal.

Nagyításhoz KLIKK a grafikonra

A kínai bruttó hazai termék (GDP) az idei év első három hónapjában első alkalommal zsugorodott azóta, hogy 1992 első negyedévében elkezdték jelenteni Kínában a hivatalos negyedéves GDP-adatokat. Elemzők kicsivel enyhébb, 6,5 százalékos visszaesésre számítottak a gazdaságot megbénító járvány tükrében a múlt év utolsó negyedévére rekordalacsonynak számító, 6 százalékos bővülés után.

A statisztikai hivatal adatai szerint negyedéves összevetésben a kínai GDP 9,8 százalékkal csökkent az első negyedévben 2019 utolsó három hónapjához képest.

Ez valamivel mérsékeltebb visszaesés az elemzők által jósolt 9,9 százalékos zsugorodáshoz képest.

Kedvezőbb hír, hogy az ipari termelés a vártnál jóval kisebb mértékben, 1,1 százalékkal esett vissza márciusban éves összehasonlításban. Ez szembetűnő javulást jelent a január-februárban mért, 13,5 százalékos csökkenéshez képest. Elemzők 7,3 százalékos zsugorodást jósoltak márciusra. Havi összevetésben 32,13 százalékos bővülés történt márciusban annak köszönhetően, hogy az új koronavírus megfékezését követően országszerte újraindulhatott a termelés. Az első negyedévet tekintve az ipari termelés 8,4 százalékkal zsugorodott az előző év azonos időszakához képest.

A termelés visszaesése az év első két hónapjához hasonlóan márciusban is a feldolgozóiparban volt a legszembetűnőbb, bár a múlt hónapban regisztrált 10,2 százalékos csökkenés enyhe javulást jelent a január-februári 15,7 százalékos zsugorodáshoz képest. Növekedést egyes elektronikai, valamint csúcstechnológiai berendezések termelésében értek el.

A tulajdonosi összetétel alapján a legnagyobb, 14,5 százalékos zsugorodást a külföldi finanszírozású vállalatok termelésében mérték, míg a részvénytársaságok termelése 8,4 százalékkal, az állami vállalatoké pedig 6,0 százalékkal csökkent éves összevetésben. A magánszektorban a termelés 11,3 százalékkal esett vissza.

A kiskereskedelmi forgalom éves bázison 15,8 százalékkal csökkent márciusban. Elemzők a forgalom lendületesebb javulásával számoltak, 10,0 százalékos zsugorodást előrejelezve a január-februári 20,5 százalékos visszaesést követően. A legsúlyosabb csapást az év első két hónapjához hasonlóan a vendéglátóipar szenvedte el: a kiskereskedelmi forgalom ezen a területen 44,3 százalékkal esett vissza éves összevetésben márciusban, vagyis tovább romlott a január-februári 43,1 százalékos zsugorodáshoz képest. Az internetes kereskedelem ezzel szemben javulást mutatott: a január-februári 3 százalékos visszaesés márciusra 0,8 százalékosra mérséklődött éves bázison. Az internetes eladások a teljes kiskereskedelmi forgalom 23,6 százalékát tették ki márciusban, ami emelkedést jelent a január-februári 21,5 százalékos arányról.

Az állóeszköz-beruházások 16,1 százalékkal csökkentek az év első három hónapjában éves összevetésben, ami a visszaesés mérséklődését jelenti a január-februári 24,5 százalékos zsugorodás után, de alulmarad az elemzők által várt, 15,1 százalékos csökkenéshez képest.

A beruházások 60 százalékát kitevő magánberuházások 18,8 százalékkal estek vissza az első negyedévben.

A statisztikai hivatal az adatokat kommentálva közölte: Kína a reform és nyitás politikájának további kiszélesítésével igyekszik lendületet biztosítani a növekedés számára.

Bár az új koronavírus-járványt komoly kihívásnak nevezték, annak hatásait nem tartják hosszú távúnak. A hivatal kijelentette: a kínai gazdaság alapjaiban nem történt változás, így a visszaesés csupán átmeneti lesz.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett világgazdasági előrejelzésében ugyanakkor csupán 1,2 százalékos növekedést jósolt a kínai gazdaságnak az idei évre, jóllehet, 2021-re ismét lendületes bővüléssel számol a világ második legnagyobb gazdaságát illetően, a jövő évre ugyanis 9,2 százalékos növekedést valószínűsít.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.