Hirdetés
Kezdőlap Hírek Kisbolygók haladnak el a Föld mellett
No menu items!

Kisbolygók haladnak el a Föld mellett

Biztonságos távolságot jelentő 5,6 millió kilométerre halad el a Föld mellett két közepes méretű aszteroida szombaton – közölte a NASA.

A két aszteroida pályáját vizsgáló szakemberek szerint az objektumok semmilyen fenyegetést nem jelentenek a bolygónkra.

A 2010 C01 jelű földközeli aszteroida, amelynek átmérőjét 120-260 méter közé becsülik a NASA kutatói, magyar idő szerint szombat hajnali 5 óra 42 perckor, míg a 2000 QWZ jelű másik kisbolygó, amely a becslések szerint 290-650 méter széles, szombaton 13 óra 54 perckor fog elhaladni bolygónk mellett.

Lindley Johnson

Lindley Johnson, a NASA munkatársa szerint a két aszteroida nagyjából 5,6 millió kilométeres távolságban fog elsuhanni a Föld mellett. A szakember megjegyezte, hogy a kisebb méretű aszteroidák rendszeresen ilyen távolságban haladnak el bolygónk mellett.

Az Európai Űrügynökség (ESA) szerint a nagyobbik aszteroidát, amelyet az európai űrkutatók 370 méteresre becsülnek, hagyományos távcsővel is látni lehet majd a Földről. Az ESA kiemelte az égitest szokatlan méretét: a 2000 QW7 az esetleges veszélyesség miatt jelenleg megfigyelés alatt tartott 880 aszteroida listáján méretét tekintve az első 20 között szerepel.

Az Európai Űrügynökség is hangsúlyozta azonban, hogy a 2000 QW7 nem jelent semmiféle veszélyt az emberre nézve. Az aszteroida legközelebb 2068-ban halad el a Föld közelében, de akkor már 15 millió kilométeres távolságra.

A földközeli objektumok olyan aszteroidák és üstökösök, amelyek a Nap körül keringenek, és pályájukból adódóan a Föld közelébe kerülnek. Az eddig felfedezett földközeli objektumok száma az év elején még 19 ezernél járt, mostanra azonban túllépte a 20 ezret. A NASA szerint hetente átlagosan 30 újabb objektumot azonosítanak a szakemberek.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás