Kezdőlap Hírek Kötelességszegési eljárás az EU-ban - tavaly 903 eset
No menu items!

Kötelességszegési eljárás az EU-ban – tavaly 903 eset

Az Európai Bizottság tagjai 2021-ben Kép/Forrás/EU

Az Európai Bizottság az uniós tagországokkal szemben 2020-ban összesen 903 új kötelezettségszegési eljárást indított, 13 százalékkal többet, mint az előző évben – derült ki a bizottság éves jelentéséből.

A jelentés szerint 2020-ban Dánia, Finnország, Írország és Hollandia esetében volt a legalacsonyabb az új eljárások száma, míg az Európai Bizottság a legtöbb új eljárást Bulgária, Olaszország, Málta és Görögország esetében indította.

A jelentés figyelembe vette a koronavírus-járvány okozta helyzetet, mely az Európai Bizottság szerint egyértelműen befolyásolta az uniós jog tagállami alkalmazását. Számos tagállam egyoldalúan exportkorlátozásokat vezetett be a gyógyszerekre, a védőeszközökre és a járvány szempontjából fontos egyéb termékre vonatkozóan, a korlátozásokat az uniós bizottság sürgős kötelezettségszegési eljárásokkal igyekezett kezelni.

A környezetvédelmet, a mobilitást és a közlekedést, illetve az energiát érintő eljárások az összes új ügy felét tették ki. Az Európai Bizottság fellépett azokkal a tagállamokkal szemben, amelyek nem tartották be a tiszta levegő és ivóvíz biztosítására, az utasoknak a törölt utazások után járó készpénz-visszatérítéshez való jogára vagy a közlekedésbiztonságra vonatkozó uniós jogszabályokat.

Az uniós irányelvek késedelmes átültetéséhez kapcsolódóan az indított eljárások szintén közel fele kapcsolódott. Az ilyen ügyek száma a 2019-es 406 esettel szemben tavaly 599-et tett ki. A késedelmes átültetéssel kapcsolatos új ügyek száma az elmúlt öt év során 2016-ban volt a legmagasabb (847). A késedelmes átültetéssel kapcsolatban a legtöbb új ügyet az Egyesült Királysággal, Portugáliával, Belgiummal és Ciprussal szemben, a legkevesebbet pedig Dániával, Svédországgal, Írországgal, Litvániával, Máltával és Hollandiával szemben indították.

Magyarország esetében az Európai Bizottság tavaly az uniós jog megsértése miatt 24 új kötelezettségszegési eljárást indított, míg 2016-ban 45-öt, 2017-ben 24-et, 2018-ban 22-őt, 2019-ben pedig 32-őt. 

A folyamatban lévő ügyek száma tavaly 61 volt. Az uniós irányelvek késedelmes átültetéséhez kapcsolódóan pedig 16 új eljárás indult Magyarországgal szemben, 2016-ban 36, 2017-ben 13, 2018-ban 11 és 2019-ben 17 volt.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.