Kezdőlap Építőipar Lassult az építőipar - egyszámjegyű növekedés augusztusban
No menu items!

Lassult az építőipar – egyszámjegyű növekedés augusztusban

Augusztusban az építőipari termelés 5,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amikor 24,7 százalékos volt a növekedés. A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületek építése 14,1 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 3,5 százalékkal csökkent – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Az augusztusi növekedés tavaly március óta a legalacsonyabb volt, ebben az évben 20 százalékosnál kisebb növekedést még egyetlen hónapban sem mutatott az építőipari termelés.

Az épületeknél a lakó-, a kulturális és az ipari épületek építése eredményezte a növekedést.

Az előző hónaphoz mérve az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 10,5 százalékkal csökkent, a júliusi 9,5 százalékos emelkedés után, ami tavaly április óta a legnagyobb volt.

Az építőipari ágazatok közül a termelés volumene az épületek építésében 17,7 százalékkal nőtt, az egyéb építmények építésében 0,2 százalékkal csökkent, a speciális szaképítés termelése 2,7 százalékkal emelkedett.

Az építőipari termelés értéke folyó áron 382,3 milliárd forint volt augusztusban, ami az előző két hónapét követően a harmadik legmagasabb idei érték.

Ezzel a nyolchavi termelés értéke 2618 milliárd forintra nőtt, ami 42,6 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában.

A megkötött új szerződések volumene 3,2 százalékkal nőtt a tavaly augusztusiakkal összevetve, ezen belül a magasépítési szerződéseké 2,5 százalékkal kisebb, a mélyépítésre vonatkozóké 10,1 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.

Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 12,1 százalékkal elmaradt a tavaly augusztus végitől. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 49,8 százalékkal nőtt, a mélyépítési szerződéseké 25,6 százalékkal csökkent.

Az év első nyolc hónapjában az építőipari termelés 29,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A két építményfőcsoport kiegyensúlyozott növekedést mutatott: a magasépítés termelése 29,9 százalékkal, a mélyépítésé 29,5 százalékkal haladta meg a tavaly január-augusztusit.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...
Hirdetés

Hírek

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...