Kezdőlap Világgazdaság Lassult az OECD növekedése - Brazíliában recesszió
No menu items!

Lassult az OECD növekedése – Brazíliában recesszió

A koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt lassult az OECD tagállamainak együttes gazdasági növekedése az idei harmadik negyedévben az előző negyedévvel összevetve – közölte a szervezet.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint a GDP-növekedés 1,1 százalék volt a szeptember végével záródott három hónapban, kisebb a három hónappal korábbi 1,7 százalék bővülésnél. A növekedés lassulását az okozta, hogy számos OECD országban a koronavírus-járvány újabb hulláma miatt ismét korlátozó intézkedéseket kellett bevezetni, ami fékezte a gazdaság bővülését.

A húsz legfejlettebb ország (G20) hazai összterméke (GDP) 1,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a második negyedévi szerényebb, 0,4 százalékos bővülés után, de az egyes országok gazdasági teljesítménye között hatalmas különbségek voltak.

India gazdasági teljesítménye a második negyedévi 11,6 százalék csökkenés után a harmadik negyedévben már 12,7 százalékkal nőtt elsősorban a tőkebefektetések és a lakossági kiadások emelkedésére. Jelentősebben nőtt ugyancsak negyedéves összevetésben Szaúd-Arábia GDP-je, 1,1 százalékról 5,8 százalékra és Törökországé 1,5 százalékról 2,7 százalékra.

Kanada gazdasága 1,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a második negyedévi 0,8 százalékos csökkenést követően, és jelentősen nőtt Franciaország és Olaszország gazdasága, 3, illetve 2,6 százalékkal.

Eközben egyes országokban lassult a GDP növekedése a harmadik negyedévben, sőt, volt ahol csökkent negyedéves összehasonlításban.

Így például Kína gazdasági teljesítménynövekedése 1,2 százalékról 0,2 százalékra, Dél-Koreáé 0,8 százalékról 0,3 százalékra mérséklődött, míg Ausztrália GDP-je 1,9 százalékkal, Dél-Afrikáé 1,5 százalékkal, Japáné 0,9 százalékkal, Indonéziáé 0,6 százalékkal, Mexikóé pedig 0,4 százalékkal csökkent.

Brazíliát recesszió sújtja, a második negyedévi 0,4 százalék után a harmadik negyedévben 0,1 százalékkal csökkent a GDP.

Az Egyesült Államok GDP-növekedése 1,6 százalékról 0,5 százalékra, Nagy-Britanniáé 5,5 százalékról 1,3 százalékra, Németországé pedig 2 százalékról 1,7 százalékra mérséklődött.

A G20-ak GDP-növekedése az idei harmadik negyedévben 2,3 százalékkal múlta felül a koronavírus-járvány által még nem érintett, utolsó bázisnak tekinthető 2019 negyedik negyedévit.

Az OECD gazdasági teljesítménye 4,9 százalékkal csökkent tavaly a 2019. évi 1,7 százalék növekedés után.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A SPAR több mint ezres listával indítja a kötelező akciózást

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél ezúttal is többet kínál: számos árucikk esetében 10-36 százalékos árkedvezményt biztosít. Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1100 akciós ajánlattal várja vásárlóit.

Oroszország és Kína nem nyert, Szaúd-Arábia viszont a csúcsigazolásokkal felrobbanthatja a focipiacot

Szaúd-Arábia globális dominanciát tervez a labdarúgásban, ami elsősorban annak köszönhető, hogy Cristiano Ronaldo fél évvel ezelőtt a közel-keleti arab állam egyik leggazdagabb csapatához igazolt a Manchester Unitedtől. Igaz, az angol klub akkor még nem tudta, hogy lavinát indíthat el a transzfer jóváhagyásával.

Jó minőségűek a fürdésre alkalmas európai vizek – a magyarok is

A fürdővizek minőségéről készült éves jelentés szerint 2022-ben az európai fürdőhelyek többsége megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, a „kiváló” vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak.

Figyelmeztet az MNB: nem mindig jár kártérítés a csalók áldozatainak

Bizonytalan a kártérítés lehetősége, ha az ügyfél pénze a saját jóváhagyása, gondatlansága miatt került csalókhoz egy átutalás során - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Hírek

A SPAR több mint ezres listával indítja a kötelező akciózást

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél ezúttal is többet kínál: számos árucikk esetében 10-36 százalékos árkedvezményt biztosít. Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1100 akciós ajánlattal várja vásárlóit.

Jó minőségűek a fürdésre alkalmas európai vizek – a magyarok is

A fürdővizek minőségéről készült éves jelentés szerint 2022-ben az európai fürdőhelyek többsége megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, a „kiváló” vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak.

Hamarosan indul a regisztráció a Nyári diákmunka programra

Tíz éve töretlen sikerrel hirdeti meg a kormány a Nyári diákmunka programot, amelyre idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár.

Szlovákiában is visszavonták a Novis Biztosító engedélyét

A Szlovák Nemzeti Bank június 5-i hatállyal visszavonta a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét. A társaságnak a Magyar Nemzeti Bank már négy éve megtiltotta életbiztosításai magyarországi forgalmazását.

Új elektromos köztisztasági járművek állnak szolgálatba Budapesten

Hat új elektromos köztisztasági célgép áll szolgálatba Budapesten - közölte a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió.

Orbán Viktor: megkezdtük a felkészülést az uniós elnökségre

Orbán Viktor miniszterelnök és kormányának tagjai szerdán részt vettek a 2024. második félévi magyar EU-elnökség tanácsi formációit elnöklő miniszterek felkészítő fórumán a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA és a Digitális Kereskedelmi Szövetség

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) és a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) a magyar e-kereskedők export hajlandóságának és külpiacra lépésének fejlesztése érdekében.

Ezzel pazarolják el a magyarok a legtöbb időt a munkahelyen

Ahogy egyre többünk munkája kapcsolódik szorosan az internethez, egyre...

Gazdaság

Figyelmeztet az MNB: nem mindig jár kártérítés a csalók áldozatainak

Bizonytalan a kártérítés lehetősége, ha az ügyfél pénze a saját jóváhagyása, gondatlansága miatt került csalókhoz egy átutalás során - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Kőbe vési a kormány az értékpapírügyletek tranzakciós illetékét

A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomagból kiderül, hogy olyan ideiglenesnek mondott terheket is állandóvá tesz a kormány, amelyeket az extraprofitadó részeként eredetileg csak 2022-re és 2023-ra...

Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa május végi ülésén az alapkamat 13,0 százalékon tartásáról, az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlábának 100 bázispontos csökkentéséről 19,50 százalékra és az egynapos jegybanki betét kamatlábának 12,50 százalékon tartásáról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

Ezek a megtakarítások úszhatják meg az új 13%-os adót

Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13%-os szocho-t sem kell megfizetni például a nyugdíjcélú megtakarítások után - értelmezi a GRANTIS a szociális hozzájárulási adó (szocho) eltérő alkalmazásáról szóló rendeletet.