Kezdőlap Hírek Lomtalanításkor tilos kirakni, de ingyenes lesz a leadása októbertől
No menu items!

Lomtalanításkor tilos kirakni, de ingyenes lesz a leadása októbertől

Illusztráció: Bigstock

Az elhasználódott gumiabroncsokat októbertől ingyenesen lehet majd leadni, emellett a használt sütőolaj és a textilhulladék elkülönített gyűjtését is biztosítja a MOHU MOL Zrt. – közölte Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár annak kapcsán, hogy a kormány társadalmi egyeztetésre bocsájtotta az egyes termékáramokra vonatkozó kormányrendelet tervezetét.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy júliustól az egész országban új hulladékgazdálkodási rendszert vezetnek be, amelyben az állam helyett a MOHU MOL Zrt. fogja végezni a hulladékgazdálkodást. Az új rendszerrel együtt Brüsszel elvárásainak megfelelően elindul az új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer is, amelyben a környezetszennyező termékek gyártóinak “a szennyező fizet” elve alapján díjat kell fizetniük a termékeik hulladékkezelésével kapcsolatos költségek megtérítésére.

A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó egyes termékkategóriákra – így a gumiabroncsra, a textiltermékekre és a sütőolajra – speciális szabályok vonatkoznak majd.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint a hulladékká vált gumiabroncsot október elsejétől kötelező külön gyűjteni és a koncessziós társaságnak, a koncesszori alvállalkozónak vagy a forgalmazónak leadni, aki térítésmentesen átveszi.

A használt sütőolaj gyűjtésének biztosítása céljából az erre szolgáló gyűjtőedények elhelyezését a forgalmazó, a települési önkormányzat, az üzemanyag-töltőállomás és meghatározott oktatási intézmény a koncessziós társasággal kötött szerződés alapján biztosíthatja.

A hulladékká vált textiltermék elkülönített gyűjtése érdekében a gyűjtőedények elhelyezését a forgalmazó és a települési önkormányzat a koncessziós társasággal kötött szerződés alapján biztosíthatja.

Raisz Anikó hangsúlyozta, hogy az intézkedéssel hatékonyabbá válik a hulladékgazdálkodás és emelkedhetnek a hulladékgyűjtési és hasznosítási arányok, ami hozzájárul a hulladékokból előállított másodnyersanyagok kínálatának növekedéséhez és a hulladéklerakás csökkenéséhez.

A gumiabroncsok a lomtalanítások alkalmával is sok gondot okoznak, ugyanis tilos azokat kihelyezni a lomok közé. Hogy mit lehet kitenni és mit nem, arról ide kattintva olvashatnak bővebben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.