Kezdőlap Fókuszban Londoni elemzők: az MNB a kamatemelés lassítása ellenére továbbra is szigorú
No menu items!

Londoni elemzők: az MNB a kamatemelés lassítása ellenére továbbra is szigorú

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris alapállása a kamatemelés ütemének csökkentése ellenére továbbra is meglehetősen szigorú, bár ebben a ciklusban az egyes kamatemelések mértéke várhatóan már nem tér vissza a korábbi 30 bázispontos ütemre.

Az MNB monetáris tanácsa kedden az elemzői előrejelzésektől elmaradó mértékben, 15 bázisponttal 1,65 százalékra növelte az alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ugyanilyen mértékben 0,70-2,60 százalékra emelte.

Jason Tuvey, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics feltörekvő piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza a keddi kamatdöntés után kialakult helyzetet értékelve kiemelte: az elemzői közösség keddre is az MNB előző három lépéséhez hasonló, 30 bázispontos kamatemelést várt, nem utolsósorban azért, mert az augusztusban mért 12 havi infláció 4,9 százalék volt, vagyis meghaladta a magyar jegybank 3 százalék plusz/mínusz 1 százalékpontos tűrési célsávját.

Emellett a magyar gazdaság figyelemreméltó növekedési teljesítményt nyújtott a második negyedévben, mindenekelőtt a koronavírus elleni oltási kampány gyorsasága és a járvány megfékezését célzó korlátozások széleskörű feloldása miatt – hangsúlyozta a Capital Economics vezető londoni elemzője.

Tuvey kiemelte, hogy az időközben ismertté vált jelzőszámok a harmadik negyedévre is erőteljes növekedési teljesítményt valószínűsítenek a magyar gazdaságban; erre vall például, hogy a feldolgozószektor aktivitását mérő beszerzésimenedzser-index (BMI) augusztusban kétévi csúcsra emelkedett.

Az elemző megítélése szerint a keddi kamatdöntés utáni monetáris tanácsi közlemény hangvétele – mindenekelőtt az idei és a jövő évi inflációs előrejelzés növelése és a továbbra is felfelé ható inflációs kockázatok említése – egyértelműen keményebb alapállást tükrözött, mint a kamatemelés ütemének mérsékléséről hozott döntés.

Tuvey mindezt összegezve úgy fogalmazott: a kedden történtekből következtethetően a Capital Economics valószínűleg helyesen ítélte meg a helyzetet, amikor kétségbe vonta, hogy az MNB még sokkal tovább kívánná vinni a monetáris szigorítási ciklust, amint olyan jelek mutatkoznak, hogy az infláció visszaindulhat a cél felé.

Jason Tuvey 15 bázispontos emelésre számít

Jason Tuvey közölte: a keddi kamatdöntés alapján a Capital Economics – eddigi kamatpálya-előrejelzését valamelyest visszafogva – azzal számol, hogy az MNB a következő három kamatdöntő ülésen egyenként 15 bázispontos emeléseket jelent be, és így 2,10 százalékra emelkedik a jegybanki alapkamat.

Hasonló előrejelzést adott a keddi monetáris tanácsi ülésre reagálva a Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport. George Deyanov, a ház londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó főközgazdásza szintén arra a megállapításra jutott, hogy az MNB monetáris tanácsa az előrejelzési konszenzusnál kisebb mértékű kamatemelés ellenére fenntartotta szigorú alapállást tükröző hangvételét.

Deyanov ennek jelei között kiemelte, hogy a monetáris tanács 10 milliárd forinttal 40 milliárd forintra csökkentette a mennyiségi enyhítés heti célösszegét, emellett kilátásba helyezte a forintlikviditást nyújtó swapeszköz kivezetését.

Az elemző közölte: a Morgan Stanley becslése szerint ez utóbbi intézkedés a következő tizenkét hónapban hozzávetőleg 1100 milliárd forintos likviditásszűkítést jelent majd.

Mindezt egybevetve a Morgan Stanley vezető feltörekvő piaci közgazdásza közölte: a ház az eddigi várakozását fenntartva 2,10 százalékig emelkedő MNB-alapkamattal számol még az idén, de az eddiginél kisebb, három lépésben egyenként 15 bázispontos kamatemelést valószínűsít.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Microsoft: erős ügyfél-azonosítással a kibertámadások 99 százaléka kivédhető

A Microsoft szerint a ma ismert támadások 99 százalékát vissza lehetne verni egyszerű, gyakran díjtalanul elérhető módszerekkel, mégis, az ügyfeleinek csak kevesebb, mint a 20 százaléka használ még olyan jól bevált védekezési eszközt is, mint a többtényezős hitelesítés.

Budapesten emelkedtek a használt lakások árai

A fővárosban átlagosan 3,5 százalékkal emelkedett a használt társasházi lakások ára, míg a panelek értéke 7,5, a családi házaké pedig majdnem 11 százalékkal nőtt az év első kilenc hónapjában 2020 azonos időszakához képest - közölte az Otthon Centrum.

Az EU igazságügyi együttműködést kezdeményezett a helyreállítási források védelmére

Az Európai Unió az uniós rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) irányításával igazságügyi együttműködést kezdeményezett a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló uniós források védelmére - tájékoztatott az Europol.

Kepecs Gábor: „a biztosítóknak újra kell gondolniuk a biztosításpolitikájukat”

A járványhelyzet a biztosítási piacot is átalakítja, amely nem...

Hírek

Microsoft: erős ügyfél-azonosítással a kibertámadások 99 százaléka kivédhető

A Microsoft szerint a ma ismert támadások 99 százalékát vissza lehetne verni egyszerű, gyakran díjtalanul elérhető módszerekkel, mégis, az ügyfeleinek csak kevesebb, mint a 20 százaléka használ még olyan jól bevált védekezési eszközt is, mint a többtényezős hitelesítés.

Az EU igazságügyi együttműködést kezdeményezett a helyreállítási források védelmére

Az Európai Unió az uniós rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) irányításával igazságügyi együttműködést kezdeményezett a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló uniós források védelmére - tájékoztatott az Europol.

Hálapénz. Bűnügyi felügyelet alá került egy zalai szülészorvos

Egy hónapig nem hagyhatja el lakóhelyét az a zalaegerszegi orvos, akit kedden vettek őrizetbe a rendőrök vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt - döntött a Zalaegerszegi Járásbíróság.

Kórházba került Bill Clinton volt amerikai elnök

Fertőzést kapott, és több napja kórházban ápolják Bill Clinton volt amerikai elnököt - erősítette meg a kaliforniai Irvine klinika egyik tisztségviselője.

Eppel János a VOSZ új elnöke

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) küldöttgyűlése elnökké választotta Eppel Jánost, a szervezet társelnökét.

Az szja-visszatérítést nem kell visszafizetni a bevalláskor

A megjelent ellentmondásos információk pontosítására adott ki tájékoztatót a NAV arról, hogy akitől év közben vonták le az adóelőlegeketa szabályok szerint, annak az visszajár, nem áll fennbefizetési kötelezettség.

Fagyni is fog, száraz, napsütéses idő is lesz a hét végén

Hajnalonként ködös, napközben száraz, napsütéses idő várható hétvégén. A leghidegebb órákban néhol fagyra is készülni kell

Magyar falu program – 121 településen nyílik kisbolt

A Magyar falu programnak köszönhetően kisbolt nyílik 121 olyan településen, ahol az elmúlt években, évtizedekben nem volt - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gazdaság

OTP: újabb munkavállalói résztulajdonosi program indul

Az OTP Bank rendkívüli közgyűlésén döntött egy újabb munkavállalói résztulajdonosi program létrehozásáról és támogatásáról - jelentette be Csányi Sándor, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója.

Befektetési alapok – 7500 milliárd fölé nőtt a kezelt vagyon

Szeptemberben 2 százalékkal, mintegy 144 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így a hónap végén 7532 milliárd forintot kezeltek a Bamosz-tagok - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége.

Fizetési mérleg. Egymilliárd eurós hiány augusztusban

Augusztusban 1,035 milliárd euró deficittel zárt a folyó fizetési mérleg a júliusi 267 millió és az első félévi 598 millió euró hiányt követően - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Jövő nyárig marad a hitelmoratórium – a rászorulóknak

A kabinet 2022. június 30-ig meghosszabbítja a rászorulók segítésére bevezetett hitelmoratóriumot - jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom