Kezdőlap Turizmus Luxus Napos Kert az Adria gyöngyszeménél - Sun Gardens Dubrovnik
No menu items!

Luxus Napos Kert az Adria gyöngyszeménél – Sun Gardens Dubrovnik

Amikor a domboldalban futó útról megláttuk a mediterrán rezidenciák mellett álló hófehér szállodaépület stílusosan vitorlaszerű tetejét, és mögötte az Adria azúrkék vizét, tudtuk, ez a hely több, mint ígéret: valóban felhőtlen pihenést nyújt ott-tartózkodásunk idején. Ennek már négy éve, de a Sun Gardens Dubrovnik mostani találkozásunk idején sem veszített vonzerejéből.

Miközben az Adria a régi, kéksége, tisztasága ma is magával ragadó, az autópályán pedig minden korábbinál kényelmesebben juthatunk le Horvátországba, a Sun Gardens Dubrovnik is mindent megtesz azért, hogy hozza a megszokott formáját. A recepción, az étteremben és az apartmanok, valamint a szállodaépület felé vezető úton azonban a maszkot viselő személyzet, a többfelé kihelyezett fertőtlenítők, illetve figyelmeztető táblák azért jelzik: az újfajta koronavírus elleni védekezést az ötcsillagos szállodaresortban is maximálisan komolyan veszik. De mindezt úgy, hogy az egy percig sem rontja le a nyaralás több tőről fakadó élményét.

Az ötcsillagos Sun Gardens Dubrovnik egyik nagy vonzereje ugyanis abban rejlik, hogy az Adria gyöngyszemének tartott, az UNESCO-világörökség részének nyilvánított Dubrovniktól mindössze 11 kilométerre fekvő Orašac tengerpartján található. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy kettő az egyben, hiszen egyszerre kapjuk meg a fantasztikus dubrovniki élményeket és mellé a csodás tenger kínálta felfrissülést. Amit már az is jelez, hogy a szállodaépület mediterrán, fehér épületének falát végig a jellegzetes dubrovniki motívum, az itáliai hatást tükröző, kőből faragott négylevelű lóhere alakú ablak, „rozetta” díszíti.

És miközben a szállodából shuttle busszal is indulhatunk, autóval mindössze negyedóra alatt érhetjük el a világ egyik legszebb történelmi városát, a megunhatatlan Dubrovnikot, szállásunkra visszatérve mégis elég távol vagyunk attól a turistatömegtől, amely csúcsidőszakban a városban hömpölyög. Más kérdés, hogy a Covid–19 miatt – különösen, hogy most az óceánjárók sem ontják naponta a kíváncsiskodó tömeget a városra –, kifejezetten kevesen koptatják a fő utca, a Stradun köveit. Ami jó esélyt ad arra, hogy a maga természetességében élvezzük a páratlan szépségű óváros látványát.

A Sun Gardens Dubrovnik másik nagy erénye az a hatalmas privát tengerpart, amely öbölszerűen húzódik végig az Adria partján, és ahol a megszokott betonstégek mellett még egy aprókavicsos öböl is rejtőzködik. Amit a domboldalon emelkedő autentikus mediterrán vidék az évszázadok óta meghatározó olajfaligetek látványával tesz felejthetetlen szépségűvé. Abban az Orašacban, amely egykoron a nemesek kedvenc pihenőhelye volt az 1800-as években megszületett Raguzai Köztársaságban.

Az itáliai száműzött

Amikor 1512-ben a Mediciek elrendelték a legmagasabb közigazgatási tisztséget viselő (gonfaloniere) firenzei államférfi, Piero Soderini száműzetését, a legenda szerint a Sun Gardens Dubrovnik mai területén található kővárban, a palazzóban telepedett le egészen Itáliába való visszatéréséig. Az eredeti palota épülete még ma is áll, festői hangulattal színesítve a tengerpart és a mediterrán domboldal látványát.

Mára itt épült fel az a luxusszálloda és rezidenciakomplexum, amely úgy teremt privát világot az ideérkezőknek, hogy közben a hegyoldalba futó lépcsőkön és a belső passzázsokon sétálva, az üzletsor kirakatait nézegetve a nyaralás hangulatához szükséges minden elem biztosított. Mindezt úgy, hogy közben a szálloda 231 (34–68 m²-es) szobájának és lakosztályának, valamint a 177 de luxe rezidencia (56–125 m²-es) lakrészeinek ablakaiból az azúrkék tenger látványa köszön ránk reggelente.

A mediterrán életérzést és az autentikus élményeket fokozza, hogy az üdülőhely teljes egészében helyi anyagokból épült: amíg az épületekhez használt kő és vakolat Dubrovnikból és Brač szigetéről érkezett, a szobákat, termeket, közösségi tereket díszítő alkotások horvát művészek remekei. Természetesen az autentikus élmények sorát gyarapítja a komplexum éttermeinek választéka is, amelyek között a helyi ételspecialitások közül is többet felfedezhetünk.

De akkor sem kell messzire menni, ha a tengerpart és a külső – közte gyermek – medencék nyújtotta élmények mellett sportolásra is vágyunk. A szálloda sportközpontjában a tenisztől a pingpongig többféle sportnak is hódolhatunk a családdal, miközben a belső medencék, a gyógyfürdőközpont és a sparészleg a relaxáció mellett a felfrissülés élményét is garantálja. Mindezt úgy, hogy a család legkisebb tagjainak programjáról eközben a gyermekklubban gondoskodnak.

De a Sun Gardens Resort nemcsak a pihenésről szól: 8 darab, külön választható és akár egybe is nyitható konferenciarészlege 1800 négyzetméteres területtel várja azokat, akik a tengerparton egy közösségépítő üdülőfalu előnyeit ötvözve szeretnék összehangolni a munka és a kikapcsolódás élményét. Egy olyan, több nagy nemzetközi szakmai díjat nyert komplexumban, amely a világ vezető, független luxusszállodáit tömörítő The Leading Hotels of The World tagjaként kínál csodás élményeket az Adrián, Dubrovnik közvetlen közelében. (X)

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.
Hirdetés

Hírek

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit