Kezdőlap Fókuszban Magyarország átvette a Békekenyér-kezdeményezés elnökségét Németországtól
No menu items!

Magyarország átvette a Békekenyér-kezdeményezés elnökségét Németországtól

fotó: agrotrend

Jövőre Magyarország látja el a berlini fal leomlásának emlékére Németország által életre hívott „Békekenyér” kezdeményezés elnökségét. A 14 országot tömörítő program elnökségét Ökrös Oszkár helyettes államtitkár vette át Cem Özdemir német mezőgazdasági minisztertől, aki az átadási ünnepségen méltatta Magyarország szerepét a Vasfüggöny lebontásában.

A vasfüggöny és a berlini fal 1989-es leomlásának emlékére Németországban a közép- és kelet-európai országok – köztük Magyarország – részvételével 2014-ben létrehozták a „Békekenyér” kezdeményezést, amelynek központi gondolata: „Béke nélkül nincs minőségi mezőgazdaság és mezőgazdaság nélkül nincs béke és jólét”.

A résztvevő országok minden évben elvetik azt a rozst, amelyet következő évben learatva és megőrölve, közös kenyeret – „Békekenyeret” – sütnek, amely szimbolizálja a népek közötti összetartást és barátságot. A kezdeményezés a résztvevő országok számára egyben egy fontos, közös fórumot is jelent a mezőgazdasággal és a vidéki életminőséggel kapcsolatos kérdések megvitatásához.

A fórum magas szintű, Berlinben tartott konferenciáján az Agrárminisztérium részéről dr. Ökrös Oszkár nemzetközi kapcsolatokért és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár vett részt és szólalt fel. Beszédében az Európai Unió agrárpolitikájának a mezőgazdaságban és élelmiszerágazatban betöltött fontos szerepét, az ágazat fenntarthatóságát, versenyképességét, kihívásait és lehetőségeit, továbbá az EU bővítésének szempontjait emelte ki.

A 2014 óta rotációs rendszerben megrendezett Békekenyér konferenciának 2025-ben Magyarország, közelebbről Szarvas városa ad majd otthont.

A „stafétabotot” Cem Özdemir német szövetségi élelmezésügyi és mezőgazdasági miniszter ünnepélyes keretek között adta át Ökrös Oszkárnak, kiemelve, hogy Magyarországnak elévülhetetlen érdemei vannak ebben a kezdeményezésben, hiszen azzal, hogy 1989. szeptember 10-én megnyitottuk Ausztriával közös határunkat a nyugatra távozni szándékozó keletnémetek előtt, hazánk ütötte ki az első téglát a berlini falból.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Stratégiai megállapodás az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége között

Stratégiai megállapodást kötött az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ).,

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni
Hirdetés

Hírek

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit