Kezdőlap Ingatlan Matolcsy: fenntarthatatlan a lakáspiaci helyzet
No menu items!

Matolcsy: fenntarthatatlan a lakáspiaci helyzet

Stratégiára és egy fenntartható lakáspiacot eredményező kormányzati szervezet kialakítására, valamint kormányzati és szakmai közmegegyezésre van szükség a sikeres lakáspolitikához – írta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a novekedes.hu oldalon.

Matolcsy György kiemelte, a lakáspolitika átalakítása azért fontos, mert a 2020-as évtizedben Magyarországnak minden tartalékára szüksége lesz a felzárkózási ütem tartásához: az évente legalább 2 százalékpontos közeledéshez az Európai Unió átlagos fejlettségéhez és életszínvonalához, ahhoz, hogy az ország továbbra is a fenntartható felzárkózási pályán maradhasson.

A jegybank elnöke szerint minden tartalékára szüksége lesz az országnak. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A jegybankelnök felidézte, hogy az első Orbán-kormány által 2000. február 1-jén indított Otthonteremtési Programnak köszönhetően 2004-re 44 ezer új építésű lakás jött létre, ezt a szintet azonban sem mennyiségi, sem minőségi szempontból a lakásépítés azóta sem tudta elérni. Hozzátette, hogy ezt a programot a 2002 után hatalomra került új kormány megszüntette és “az ismert drámai következményekkel járó” devizahitelezéssel helyettesítette.

Az új lakáspolitikai ciklus 2014-ben indult, a sikeres válságmenedzselésre, az eredményes költségvetési fordulatra, majd a svájci frankban felvett hitelek gyors kivezetésére építve – írta a jegybank elnöke. Erről azonban úgy vélekedett, hogy már indulásakor “több sebből vérzett”: nem volt felelős állami gazdája, nem volt megvitatott és kiérlelt stratégiája, kizárólag a keresletet erősítette, a kínálatot nem, ezért eleve inflációt gerjesztett.

További problémát okozott, hogy nem hangolták össze a területpolitikával, a közlekedési fejlesztésekkel, az építőipar és az építőanyag-ipar beruházásaival, valamint a szakképzéssel. Az új lakáspolitika nem volt zöld, nem adott esélyt a bérlésnek, csak a tulajdonnak, és egyetlen sikeres nemzetközi példát sem vett figyelembe – sorolta észrevételeit írásában Matolcsy György.

Ennek a következménye a mai fenntarthatatlan lakáspolitikai és ingatlanpiaci helyzet, ahol “a kizárólag a kereslet élénkítésére fókuszáló jószándékú családpolitikai intézkedések száguldó ingatlanpiaci inflációt eredményeztek, elégtelen új lakáskínálat mellett” – fogalmazott. Hozzátette, hogy 2014 óta országosan 104 százalékkal, Budapesten 184 százalékkal emelkedtek a lakásárak, és “ma már 15 év kell ahhoz, hogy a medián jövedelemből megvásárolhassunk egy 90 négyzetméteres otthont“.

Budapest a 6. legdrágább az európai fővárosok között mind az ingatlanárak, mind a bérleti díjak terén. Budapesten a bécsi 22 százalékhoz képest 80 százalékos a lakástulajdonosi arány: ez a főváros versenyképessége szempontjából drámai torzulás – mutatott rá a jegybank elnöke.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bomba lehetőségeket rejt még az élelmiszeripar az agrárminisztérium szerint

A kormány hatalmas lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, ezért emelte...

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő...

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy...

Rezsicsökkentési tippek otthonra, a német szakminisztériumtól

A német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium közzé tette...

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő online számlák száma. Ezt Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára mondta az MTI-nek....

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már...

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.