Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Még mindig emelik: júliusban 1,9 százalékkal nőttek a lakbérek
No menu items!

Még mindig emelik: júliusban 1,9 százalékkal nőttek a lakbérek

A kínálati lakásbérleti díjak országosan és Budapesten is júliusban 1,9 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.

A KSH oldalán közölt adatok szerint a júliusi lakbérek éves szinten országosan 13, a fővárosban 14 százalékkal, 2015-höz viszonyítva pedig 92, illetve 84 százalékkal emelkedtek.

Az idén január-július között a figyelembe vett hirdetések 56 százaléka fővárosi, 29 százaléka vármegyei jogú, 13 százaléka nem vármegyei jogú városi lakásra vonatkozott. A kiadásra meghirdetett lakások alapterülete Budapesten átlagosan 55, a vármegyei jogú városokban 58, míg a kisebb településeken 67 négyzetméter volt.

Országosan a megfigyelt hirdetések 92 százaléka többlakásos épületben lévő lakásokra vonatkozott, a fennmaradó mintegy 8 százaléknál családi házat hirdettek meg. Az év első hét hónapjában a fővárosban a hirdetések 42, országosan 43 százaléka származott magánszemélytől – olvasható a KSH oldalán.

Az ingatlan.com közleményben Balogh László, az ingatlanhirdetési portál vezető gazdasági szakértője megjegyezte, hogy a kereslet mellett a kínálat is dinamikusan bővült az idei albérletszezonban. A ponthatárok kihirdetése előtt 11,5 ezer lakás és ház volt a kínálatban, augusztus végén pedig már csaknem 14 ezer, ami majdnem 20 százalékos bővülés. Budapesten az átlagos bérleti díjak 230 ezer forintot tettek ki augusztus végén, szemben az egy hónappal korábbi 240 ezer forinttal.

A szakember hozzátette, hogy Budapesten belül a legolcsóbb városrész a XXI. kerület, ahol 160 ezer forint volt az átlagos lakbér augusztus végén, míg a legdrágábban – átlagosan 320 ezer forintért – az V. kerületi lakásokat kínálják a tulajdonosok.

A vármegyeszékhelyeken az összesített átlagos bérleti díj 140 ezer forint volt. Debrecen, Veszprém és Győr számít a legdrágábbnak, ezekben a városokban 160-180 ezer forint az átlagos bérleti díj. A legolcsóbbak között van Miskolc, Salgótarján és Békéscsaba, utóbbiakat 100 ezer forintos átlagos bérleti díj jellemzi – olvasható az ingatlan.com közleményében.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás