Hirdetés
Kezdőlap Hírek Mégsem száműzik az Ubert Londonból - egyelőre
No menu items!

Mégsem száműzik az Ubert Londonból – egyelőre

Az illetékes londoni bíróság végzése alapján újabb másfél évig folytathatja tevékenységét a brit fővárosban az Uber, amelynek lejárt taxiszolgáltatási engedélyét a londoni közlekedési hatóság tavaly nem hosszabbította meg.

A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) tavaly novemberben közölte, hogy nem állít ki az Uber számára új szolgáltatási engedélyt, mivel úgy ítéli meg, hogy a cég nem felel meg a londoni taxiszolgáltatási engedélyek birtokosai számára előírt feltételrendszernek.

A vállalat azonban fellebbezett, és ennek elbírálásáig folytathatta londoni működését.

A londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága végzésében közölte: jóllehet az Uber múltbeli üzleti tevékenységét “visszásságok és szabálysértések jellemzik”, a vállalat azonban folyamatosan javítja működésének körülményeit, és immár megfelel a londoni taxiszolgáltatás feltételrendszerének.

Az eljáró bíró mindazonáltal csak 18 hónapra rendelte el az Uber szolgáltatási engedélyének visszaadását, bár a vállalat öt évre kérte az újabb működési engedélyt.

A TfL kétszer is elutasította az Uber londoni működési engedélyének megújítását, tavaly november előtt 2017 szeptemberében, akkor is azon a címen, hogy a cég – amely 2012 óta van jelen Londonban – nem teljesítette a felelősségteljes vállalati tevékenység kritériumait.

A westminsteri magisztrátusi bíróság azonban a vállalat akkori fellebbezését elbírálva 2018 nyarán úgy döntött, hogy az Uber ismét teljes körű engedély birtokában működhet a brit fővárosban, de a cég által kért öt év helyett csak 15 havi próbaidőre. A bíróság kikötötte: ennek lejártával a hatóságok ismét megvizsgálhatják, hogy az Uber megfelel-e a taxiszolgáltatási szabályoknak.

A próbaidős engedély tavaly szeptemberben lejárt, de akkor a cég két hónapra szóló hosszabbítást kapott.

A TfL azonban novemberben közölte: jóllehet az Uber a két évvel korábbi állapothoz képest számos javítást hajtott végre, továbbra is rengeteg olyan jelenség volt tapasztalható működésében, amely közvetlenül veszélyeztette az utasok biztonságát.

A városházi közlekedésszervező cég a novemberi határozatban a kirívó esetek között említette, hogy csak 2018 vége és 2019 eleje között, egy kéthónapos ellenőrzési időszakban a cég 14 ezer esetben végzett utasszállítást olyan sofőrökkel, akik csalárd módon szerzett engedéllyel – rendszerint más gépkocsivezetők nyilvántartásába feltöltött fotókkal – vezettek.

Sadiq Khan

Sadiq Khan londoni polgármester a bíróság friss döntését kommentálva leszögezte: a TfL-nek “teljesen igaza volt”, amikor tavaly másodszor is elutasította az Uber londoni engedélyének meghosszabbítását. Khan is hangsúlyozta azonban, hogy a cég azóta javította tevékenységét.

Hozzátette: a városháza továbbra is szoros figyelemmel kíséri az Uber működését és habozás nélkül ismét közbelép, ha a cég nem teljesíti az utasok védelmét szolgáló szigorú előírásokat.

A cégnek 45 ezer sofőrje van Londonban, és a kocsirendeléshez szükséges mobiltelefonos alkalmazást csaknem négymillió londoni töltötte le.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás