Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság MFB-ingyenhitel. 140 milliárd kicsiknek és közepeseknek
No menu items!

MFB-ingyenhitel. 140 milliárd kicsiknek és közepeseknek

A jelenlegi legolcsóbb finanszírozási lehetőségeket bővítő újabb gazdaságvédelmi intézkedés lépett életbe: a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások nulla százalékos kamat mellett igényelhetnek hitelt az MFB Pontokon.

Varga Mihály pénzügyminiszter kiemelte: ez a jelenlegi legkedvezőbb és legolcsóbb finanszírozási lehetőség a válság alatti működéshez és a gazdaság újraindítását követő versenyre való felkészüléshez is.

Varga Mihály

Hangsúlyozta, a kormány célja, hogy minden életképes vállalkozás segítséget kapjon a válság leküzdésében és részt vegyen a gazdaság újraindításában.

A kormány májusban döntött arról, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves keretének módosításával összesen 420 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a gazdaságvédelmi intézkedésekhez – emlékeztetett Varga Mihály.

Mint mondta: a most induló Mikro- és Kisvállalkozások Technológiai Korszerűsítése Célú Hitelprogram is ebből a keretből indul, összesen 137 milliárd forinttal. A tárcavezető elmondta: a hazai vállalkozások a gazdaság újraindításának motorjai, ezért a lehető legkedvezőbb forrásokat és feltételeket kívánjuk nyújtani a cégek számára. A nulla százalékos kamat mellett elérhető hiteltermék az eddigi beruházási célok mellett önálló forgóeszköz- és likviditás-finanszírozást is biztosít a vállalkozások számára.

A program keretösszegének 50 százaléka beruházási célra, 50 százaléka pedig a likviditás és működés finanszírozására fordítható. A felvehető legmagasabb hitelösszeg beruházási hitelcél esetén 150 millió forint, forgóeszköz és likviditás finanszírozás esetén pedig 300 millió forint lehet.

A nulla százalékos hitel június 12-től igényelhető országszerte, az MFB Pontok hálózatában.

Sipos-Tompa Levente

Sipos-Tompa Levente, az MFB Pontok hálózatát működtető Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a program fémjelzi a teljes gazdaságélénkítő intézkedéssorozat filozófiáját: nemcsak arra biztosít lehetőséget a vállalkozásoknak, hogy átvészeljék ezt az időszakot, hanem arra is, hogy sikeres résztvevői legyenek a gazdaság újraindulásának és további fejlődésének.

Hozzátette: ennek érdekében a program igénylési feltételeit és a lehetséges hitelcélokat úgy határozták meg, hogy a lehető legtöbb vállalkozásnak segítséget nyújthassanak a kamatmentes finanszírozás segítségével.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program feltételrendszerének megfelelően a hitel felvételére devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén – a közép-magyarországi régió kivételével – székhellyel, telephellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén – a közép-magyarországi régió kivételével – fiókteleppel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások jogosultak.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.