Kezdőlap Gazdaság Mire van szükség? Nagy Márton: "békeköltségvetésre"
No menu items!

Mire van szükség? Nagy Márton: “békeköltségvetésre”

A gazdasági növekedés a második negyedévben az előzetes várakozásoknál alacsonyabb volt, ami külső tényezőkre vezethető vissza. A magyar gazdaság fundamentumai stabilak és erősek, a GDP visszapattanását – az export gyengélkedése miatt – az ipar hátráltatja – állapította meg Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a második negyedévi GDP-adatokhoz fűzött kommentárjában.

A kormány várakozásai szerint – az amerikai elnökválasztás után – ősszel már nem háborús, hanem olyan “békeköltségvetést” tud az Országgyűlés elé terjeszteni, amely a kis- és középvállalkozásokat és a családokat célzó akcióterveken keresztül gyors lökést ad majd a gazdaságnak, elősegítve a 4 százalékos GDP-növekedést, amelynek jövő évi elérésében a kormány továbbra is bízik – mondta.

Közleményében a miniszter idézte a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait, amelyek szerint 2024 második negyedévében a bruttó hazai termék (GDP) éves alapon 1,3 százalékkal nőtt, míg az előző negyedévhez viszonyítva minimális mértékben, 0,2 százalékkal csökkent. A magyar GDP szezonális és naptárhatással kiigazított bővülése nemzetközi összevetésben várhatóan az erős középmezőnyhöz tartozik, hiszen éves alapon, az eddig megjelent adatok alapján kedvezőbb, mint a francia (+1,1), a belga (+1,1), a svéd (0,0), a lett (-0,4) és az ír (-1,4) növekedés.

A miniszter úgy értékelt, hogy a magyar gazdaság fundamentumai stabilak és erősek, a GDP visszapattanását – az export gyengélkedése miatt – az ipar hátráltatja. Az ipar teljesítményének helyreállását továbbra is az európai külpiacok, különösen legfontosabb külpiacunk, a német gazdaság gyengélkedése késlelteti. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vállalatok csökkenő keresletet érzékelnek tudatta.

A nemzetgazdasági miniszter az adatokat értékelve kiemelte, hogy a belső kereslet állapota óvatos optimizmusra ad okot: a reálbérek 9 hónapja tartó növekedésének és az “óvatossági motívum” fokozatos oldódásának köszönhetően zajlik a belső fogyasztás helyreállása. Ezt tükrözi a kiskereskedelmi forgalom 5 hónapja tartó folyamatos növekedése, valamint az, hogy a turizmus az év első felében közel 8 százalékkal bővült a tavalyi rekordévhez képest. A külső keresletben azonban még nem látszik, mikor jön el a fordulópont. Mindez két fő okra vezethető vissza: az Ukrajnában folyó elhúzódó háborúra és az Európai Unió versenyképességi problémáira.

A háború, a hadiipar és a segélyek finanszírozásán keresztül rengeteg pénzt von el a gazdaságtól és a fejlesztésektől, valamint bizonytalanságot kelt a piacokon, ezáltal visszafogja a befektetéseket és gátolja az óvatossági motívum drasztikus enyhülését. Azonban ha a háború a közeljövőben véget ér, akkor a magyar növekedés ismét elérheti a dinamikus 4 százalékos szintet – közölte.

Nagy Márton szerint évtizedek óta veszít versenyképességéből a globális versenytársakkal szemben. Ez a tendencia az elmúlt években tovább gyorsult az elszabaduló energiaárak, valamint az Egyesült Államok és Kína protekcionista intézkedései miatt. A legégetőbb versenyképességi problémát a járműipar jövőjének bizonytalansága jelenti. Habár Európában a zöld átállás és az elektromos autózás vonatkozásában elindult egy rendkívül pozitív trend – a Németországban is tapasztalható elbizonytalanodás fényében -, ez most megtörni látszik – állapította meg.

A magyar álláspont ezzel szemben továbbra is az, hogy az elektromos autózás jelenti az európai ipar jövőjét. Ezért a kormány az európai elektromos autóipar fellendítése és megerősítése érdekében egy 11 pontból álló akciótervet dolgozott ki, amely többek között javaslatokat tartalmaz a töltőinfrastruktúra átfogó fejlesztésére, vásárlási támogatás bevezetésére és a használt akkumulátorok kötelező újrafeldolgozására is. A magyar álláspont szerint Európa versenyképességének megőrzéséhez nem protekcionizmusra és – a kínai elektromos autók behozatalával szemben is alkalmazott – büntetővámokra van szükség, hanem az európai elektromos járműipar uniós szintű támogatására – közölte.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.