Kezdőlap Gazdaság MNB: az őszi hónapokban tetőzik az infláció
No menu items!

MNB: az őszi hónapokban tetőzik az infláció

Az infláció ősszel tetőzik, ezt követően lassan mérséklődik, 2023 végén visszatér a jegybanki toleranciasávba, 2024 első félévében pedig újra eléri a 3 százalékos jegybanki célt – mondta a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója az Inflációs jelentést bemutatva.

Az infláció globálisan magasabban és tartósabban tetőzik a korábbi várakozásoknál, az előző Inflációs jelentés óta a költségoldali tényezők és ezzel együtt az inflációs ráták is tovább emelkedtek – Baksay Gergely ezzel indokolta, hogy a jegybank 11,0-12,6 százalék közé emelte idei inflációs prognózisát legfrissebb Inflációs jelentésében a márciusi jelentésben várt 7,5-9,8 százalékról.

Baksay Gergely

Egész Európában jellemző, hogy több évtizedes csúcson van – és hónapról-hónapra gyorsul – az infláció, ami a termékek és szolgáltatások széles körét érinti – mutatott rá. Kiemelte: a régióban jelenleg Magyarországon a legalacsonyabb az infláció, mert az árstop-intézkedések miatt nem gyűrűznek be az energiaár-emelkedések a fogyasztói árakba.

A kormányzati intézkedések – árstop, rezsicsökkentés, forgalmi adók, extraprofit adók – idén 4,3 százalékponttal, jövőre 0,7 százalékponttal mérséklik az inflációt – mondta, jelezve: a jelenlegi szabályozás szerint szeptember végéig marad az árstop az eddigi formájában.

Az elemzésben azzal a technikai feltevéssel éltek, hogy a jelenleg hatályos kormányzati intézkedéseket október elsejétől a jövő év közepéig fokozatosan kivezetik, miközben a rezsicsökkentés tartósan érvényben marad. A különadók minimális inflációs hatásával rövid távon számoltak. A jövő évi inflációt az árstopok kivezetése emeli, mivel az előző előrejelzésben még azzal számoltak, hogy ezeket most júniustól szüntetik meg. A jövedéki és forgalmi adók mindkét évben emelik az inflációt.

“A havi átárazások jelentősen gyorsultak, az elmúlt évekhez képest 3-4-szeresre, jelentős részüket az élelmiszerek magyarázták. Az élelmiszerárak több mint 20 százalékkal nőhetnek a következő hónapokban”

– közölte kérdésre. A nyersanyag és energiaköltségek már “közel vannak a csúcshoz“, így ezek további jelentős emelkedésére nem számítanak. A termelői árak emelkedése még tart, ahogy azok fogyasztói árakba begyűrűzése is.

Friss jelentésében a jegybank 2,5-4,5 százalékról 4,5-5,5 százalékra emelte az idei GDP-növekedési várakozását. A növekedést idén elsősorban a háztartások fogyasztása hajtja. Jövőre kifutnak az egyszeri támogatások, így a nettó export hozzájárulása lesz a legmagasabb, ugyanakkor a GDP-növekedés lassul 2023-ban, 2,0-3,0 százalék lehet a korábban várt 4,0-5,0 százalék helyett, 2024-ben pedig változatlanul 3,0-4,0 százalékra számítanak.

Baksay Gergely ismertette: a munkaerőpiac feszessége megközelítette a járvány előttit, az alacsonyabb termelékenységű ágazatokban van még munkaerő tartalék, ami magasabb termelékenységű területekre kerülve segítheti a gazdasági növekedést.

A fogyasztás mellett a beruházási dinamika is lassul 2023-ban, 1 százalék körülire elsősorban az állami beruházások csökkenésének következtében. Az emelkedő költségek előretekintve mérséklik a vállalati szektor beruházási aktivitását is. A beruházási ráta ugyanakkor magas szinten, 27 százalék felett stabilizálódik az előrejelzési horizonton – ismertette.

A folyó fizetési mérleg hiánya idén átmenetileg a GDP mintegy 6 százalékára emelkedik, majd 2 százalékra csökken, a fogyasztás lassulása, és a beruházások termőre fordulása miatt.

A költségvetési deficit tartósan csökkenő pályán van a jegybank szerint, idén is jelentős csökkenésre számítanak: 2022-ben a GDP 4,9 százalékára, az előrejelzési horizont végére, 2024-ben 2,5 százalékra csökkenhet. A költségvetési céloknak megfelelő egyenleg elérését támogatják 2022-ben az eddig jelentkező magas adóbevételek, valamint a 2023. évi költségvetési törvény készítésével párhuzamosan bejelentett kiadáscsökkentő és bevételnövelő intézkedések, amelyek ellensúlyozzák az orosz-ukrán háború és a magas energiaárak kedvezőtlen költségvetési hatásait.

Az államadósság-ráta az előző év végi 76,6 százalékról a gazdasági növekedésnek és a hiány mérséklődésének köszönhetően 2022-ben a GDP 75 százaléka alá csökkenhet, amit évente további mintegy 2,5 százalékpontos mérséklődés követhet.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy fordulat: zöldre vált a Wizz Air

A Wizz Air támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) fejlesztésével foglalkozó amerikai CleanJoule vállalat kutatásait, az Indigo Partners konzorcium - amelynek a Wizz Air mellett a szingapúri GenZero, az amerikai CleanHill Partners, valamint a Frontier Airlines és a mexikói Volaris légitársaság is tagja - 50 millió dollárt fektetett be a zöld start-up cégbe - közölte a légitársaság.

Májusban már csak 6,1 százalék volt az infláció Németországban

Májusban is folytatódott az infláció lassulása Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) friss adatai szerint.

A magyar mobilspecialista, aki már Ausztriáért is felel

Miután a magyar mobilpiac dobogójának második fokára lépett a Xiaomi, az itteni piac sikeres felépítése után, 2022 szeptemberétől a cég ausztriai leányvállaltának irányítását is megkapta Wagner Tibor. A magyar mobiltelefónia egyik legtapasztaltabb szakembere, aki immáron Xiaomi a magyar és osztrák piacáért is felelős, úgy látja: a hazai piacon további szintlépést eredményezhet, hogy a mobiltelefonok mellett okos eszközöket is forgalmazó márka hamarosan a hipermarketekben is megjelenhet. 

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Hírek

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Péntektől olcsóbb lesz a gázolaj

Pénteken 2 forinttal csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benziné viszont a héten már nem változik.

Erősödött kedden a forint, nem is kevéssel

Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: 0,4 százalékkal az euró, 0,5 százalékkal a dollár és 0,6 százalékkal a svájci frank ellenében.

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.