Kezdőlap Hírek MNB-prognózis: 2021-ig a jegybanki cél körül marad az infláció
No menu items!

MNB-prognózis: 2021-ig a jegybanki cél körül marad az infláció

A jegybank elérte az inflációs célját, a következő negyedévekben az infláció a 3 százalékos jegybanki cél körül ingadozik, az adószűrt maginfláció az őszi hónapokig tovább emelkedik, majd 2019 végétől mérséklődik – áll a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb, márciusi Inflációs jelentésében. 

A gazdasági növekedés 2019-től fokozatosan lassul, ugyanakkor továbbra is élénk marad.

Az MNB a monetáris tanács kamatdöntő ülését követően nyilvánosságra hozta márciusi Inflációs jelentésének főbb számait. Ebben a korábban vártnál magasabb inflációt és gazdasági növekedést vár idén és jövőre. A legfrissebb Inflációs jelentés fő számai szerint az idei és a jövő évi infláció 3,1 százalék lehet, 2021-ben az előző előrejelzéssel megegyezően 3,0 százalék marad. A gazdaság idén 3,8 százalékkal bővülhet, az ütem 2020-ban 3,2 százalékra, 2021-ben pedig 3,0 százalékra lassul a prognózis szerint.

A jelentés szerint kettősség figyelhető meg az infláció és az adószűrt maginfláció alakulását meghatározó tényezőkben: a változatlanul élénk belső kereslet emeli, míg a romló külső konjunktúra fékezi az áremelkedés ütemét.

Az éves fogyasztóiár-index 2018 közepe óta folyamatosan 3 százalék körül ingadozik. Az adószűrt maginfláció 2019 elején 3 százalékra emelkedett, így az MNB elérte inflációs célját. Megismételték, az inflációt továbbra is változékony tételek befolyásolják, ezért a kilátások megítélésében nagyobb figyelmet kapnak a tartós tendenciákat megragadó alapfolyamat-mutatók.

Az EKB legújabb előrejelzése szerint a globális konjunktúra lassulása következtében az eurozóna inflációs alapfolyamatai várhatóan tartósan visszafogottak maradnak – írták.

Az MNB a lakossági hitelezés további növekedésére számít, amit a háztartások jövedelmének tartós bővülése mellett a hitelfelvételi hajlandóság emelkedése is magyaráz. 2019 második felétől a családtámogatási célokat szolgáló intézkedések a szabadfelhasználású, kedvezményes hitelekkel, valamint az otthonteremtési támogatás és hitelkeret jelentős bővítésével a fogyasztás, valamint a lakossági beruházások további emelkedését támogatják; a jegybank a fogyasztási ráta stabilizálódására számít.

A nemzetgazdasági beruházások bővülnek a teljes előrejelzési időszakban, az idén a beruházások növekedéséhez mindhárom szektor beruházási aktivitásának emelkedése hozzájárul, ugyanakkor 2020-tól a kormányzati beruházások mérséklődése visszafogja a nemzetgazdasági beruházások növekedési ütemét. Előretekintve a nemzetgazdasági beruházási ráta folyamatosan 25 százalék felett alakul – írták.

A februárban bejelentett kormányzati intézkedések a lakossági beruházás dinamikáját főként 2020-2021-ben emelhetik. Emellett a lakásépítési engedélyek állományának magas szintje és az újlakás-építések fokozatos felfutása szintén a lakosság élénk beruházási aktivitására utal, a lakásépítések 2020-ban tetőzhetnek – írták.

Az export 2019-ben elmaradhat a korábban feltételezett pályától, ugyanakkor az ipari alágazatok széles körét érintő új exportkapacitások kiépülésével és a szolgáltatásexport dinamikus bővülésével összhangban a kivitel stabilan bővül az előrejelzési időtávon, ami Magyarország exportpiaci részesedése további javulását jelenti.

Az import is tovább nő, ennek következtében várakozásaik szerint a nettó export 2019-ben enyhén lassítja a gazdaság bővülését, 2020-2021-ben azonban már  pozitívan járul hozzá a gazdasági növekedéshez.

2018-ban a mezőgazdaság teljesítménye pozitívan járult hozzá a GDP növekedéséhez, az idén – az ágazat átlagos teljesítményét feltételezve – a mezőgazdaság növekedési hozzájárulása semleges lehet.

Az elmúlt időszakban a termelékenység bővült, azonban ez a folyamat inkább ciklikus tényezőkkel, mint a gazdaság versenyképességének strukturális javulásával magyarázható az MNB szerint. Ugyanakkor a magas beruházási ráta, a bejelentett nagyberuházások és a beszállítói hálózat kapacitásbővítései középtávon a magasabb hozzáadott értékű piaci szolgáltatások (infokommunikáció, pénzügy, logisztika, marketing) körében is növekedést indíthatnak. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Első otthon – Tízezrek juthatnak kedvezményes lakáshitelhez

Tízezrek juthatnak kedvezményes lakáshitelhez az első otthonuk megvásárlásához; a...

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 
Hirdetés

Hírek

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 

Befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Devizahiteles döntés: az MBH Bank is állást foglalt

Az alábbiakban küldjük az MBH Bank állásfoglalását

Már 5 milliárd forint értékben igényeltek kamatmentes forgóeszközhitelt a vállalkozások

Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.

Nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.

Májusban a bruttó átlagkereset 702 800 forint volt, 7,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

2025. májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 702 800 forint, a nettó átlagkereset 483 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,8, a nettó átlagkereset 7,7, a reálkereset pedig 3,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,4 százalékos növekedése mellett.

Teljes készpénzmentesség jön a Forma-1 magyar futamán

A magyar alapítású Festipay biztosítja a készpénzmentes fizetést a Hungaroringen megrendezendő 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjon. A cég a vendéglátó egységek teljes területén több száz érintésmentes terminált üzemeltet, ahol bankkártyával, mobiltelefonnal vagy Festipay kártyával lehet fizetni. A rendszer már Bahreinben is sikerrel debütált.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.