Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan MNB: új helyzet előtt a hazai lakáspiac
No menu items!

MNB: új helyzet előtt a hazai lakáspiac

A lakáspiacot az idén az emelkedő kamatkörnyezet, az infláció, valamint a lakásépítés költségeinek növekedése új helyzet elé állítja – jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank ingatlanpiaci elemzések osztályának vezetője.

Winkler Sándor a jegybank legfrissebb lakáspiaci jelentésének bemutatásakor elmondta: tavaly az ingatlan adásvételek száma az előző évhez képest 15 százalékkal nőtt, az idén pedig az év első negyedévében 9,3 százalékos bővülést tapasztaltak éves összevetésben országos szinten.

Winkler Sándor

Arra is rámutatott, hogy 2021-ben felépült mintegy 20 ezer lakás, a lakásállomány éves megújulási aránya 0,44 százalék, ami az Európai Unióban nagyon alacsony érték. Ráadásul a tavaly átadott új lakások száma csaknem 30 százalékkal elmarad a 2020-as szinttől. Az újlakáskínálat elmarad a kereslettől.

Kiemelte, a lakásépítéseket és a kivitelezési szektort jelentősen visszafogja a lakásépítési költségek erőteljes növekedése: tavaly éves szinten az alapanyagok ára 21 százalékkal, a munkaerő-költségek pedig 10 százalékkal emelkedtek.

Felhívta a figyelmet, hogy a lakásépítési költségek tavaly Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben az uniós országok között.

Ehhez hozzájárult, hogy Magyarországon az európai uniós országok összehasonlításában nagyon magas az építőipar importaránya.

Elmondta, hogy 2021 végén 21 százalékos éves lakásárdrágulást tapasztaltak országos átlagban. Az idén pedig az év első három hónapjában országosan 25 százalékra gyorsulhatott az áremelkedés éves nominális üteme.

Kitért arra, hogy 2021-ben a jelentős lakáspiaci drágulást élénkülő hitelpiac kísérte. Tavaly éves szinten 21 százalékkal nőtt a kihelyezett háztartási hitelek aránya, ezen belül azonban 40 százalékra emelkedett a lakáshitelek aránya. Ez a dinamikus lakáshitelezési aktivitás 2022 első negyedévében is fennmaradt.

A hitelintézetek által kibocsátott hitelek volumene eltolódott az új lakás vásárlása vagy építése céljából felvett hitelek irányába. Ebben jelentős szerepet játszott az MNB által elindított nhp zöld otthon program is: idén márciusra az új lakás vásárlására vagy építésére felvett hiteleken belül a programban nyújtott hitelek aránya 90 százalékra nőtt.

Winkler Sándor megjegyezte, a kamatemelések következtében nőnek a piaci alapú lakáshitelek kamatai, ezek azonban még nem jelennek meg a tényleges ügyfelek által fizetendő kamatlábakban, ami a támogatott hitelek növekvő arányának tudható be.

Szimuláció segítségével viszont arra a megállapításra jutottak, hogy magasabb kamatok mellett a lakásár-indexeknek alacsonyabb lenne a növekedési üteme. Bár csökkenne a tranzakciók száma is, a jegybank számításai szerint főként a befektetési célú vásárlások esnének vissza, a lakhatási célú kereslet csak kis mértékben – ismertette az osztályvezető.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jövőre valószínűleg csökken a világkereskedelmi forgalom

Londoni pénzügyi elemzők legfrissebb előrejelzése szerint várhatóan csökken 2023-ban...

KSH: októberben alig nőtt a boltok forgalma

Októberben 0,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Vecsési olajmező: az MNB megbírságolta a Molt

A jegybank ötmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Mol Nyrt.-re, mert a cég a vecsési kőolajmező feltárásával kapcsolatos hírt nem a tőkepiaci működés szempontjából irányadó jogszabálynak megfelelően és felületeken tette közzé - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Földbe állt a lakossági hitelezés

Közel a felére esett vissza a lakáshiteleknél az új szerződések összege az előző évihez képest, és már a személyi kölcsönök iránt is csökkent a kereslet. A babaváró hitel pedig még soha nem teljesített ilyen rosszul. Az átlagos hitelköltség mutató közben októberben már a 10 százalékot is meghaladta a lakáscélú kölcsönöknél – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Hírek

Vecsési olajmező: az MNB megbírságolta a Molt

A jegybank ötmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Mol Nyrt.-re, mert a cég a vecsési kőolajmező feltárásával kapcsolatos hírt nem a tőkepiaci működés szempontjából irányadó jogszabálynak megfelelően és felületeken tette közzé - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Edward Snowden orosz lett

Letette az orosz állampolgársági esküt, és megkapta új személyi igazolványát Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező, Oroszországba menekült amerikai informatikus - jelentette ki a férfi ügyvédje, Anatolij Kucserena a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.

Ebben a két városban a legdrágább az élet a világon

Szingapúrban és New Yorkban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon - áll az egyik legnagyobb londoni gazdaságkutató intézet, az Economist Intelligence Unit (EIU) éves globális felmérésében (Worldwide Cost of Living, WCOL).

A Magyar Bankholdingtól érkezik az ÁSZ új alelnöke

Szomolai Csaba lesz az Állami Számvevőszék egyik alelnöke Holman Magdolna helyett, aki november 30-i hatállyal mondott le alelnöki tisztségéről.

Megvan, ki váltja Lantos Csabát a MET Csoport élén

A MET Csoport Igazgatósága Lakatos Benjamint választotta meg új elnöknek - közölte a svájci központú energiavállalat.

Részleges vasárnapi boltzár jön Horvátországban

A horvát kormány döntött az üzletek részleges vasárnapi zárva tartásáról - közölte Marin Piletic munkaügyi miniszter a kabinet ülését követő sajtótájékoztatóján.

Szlovákiában befagyasztották az áram lakossági árát

Szlovákiában jövőre a gáz és a távfűtés lakossági ára 15 százalékkal emelkedik, az áram ára pedig nem változik - jelentette Eduard Heger szlovák miniszterelnök.

Már kaphatók a 2023-as éves és megyei autópálya-matricák

Csütörtöktől kaphatók a 2023-ra érvényes éves országos és megyei autópálya-matricák a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) honlapján, ügyfélszolgálati irodáiban és viszonteladó partnereinél.

Gazdaság

Földbe állt a lakossági hitelezés

Közel a felére esett vissza a lakáshiteleknél az új szerződések összege az előző évihez képest, és már a személyi kölcsönök iránt is csökkent a kereslet. A babaváró hitel pedig még soha nem teljesített ilyen rosszul. Az átlagos hitelköltség mutató közben októberben már a 10 százalékot is meghaladta a lakáscélú kölcsönöknél – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Hamarosan kereskedőtől is vehetünk fel pénzt ingyenesen

Havonta két alkalommal, összesen legfeljebb negyvenezer forint értében díjmentesen lehet készpénzt átvenni kártyás fizetés esetén kereskedőktől - a többi között ezt is tartalmazza a pénzügyi szektort érintő javaslatcsomag módosítása, amelyet pénteki ülésén fogadott el az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága.

Megállt a hitelek drágulása, két nagybank már csökkentette a kamatait

Korán jött a Mikulás a banki ügyfeleknek, akik olyat láthatnak a hitelfeltételek hó eleji változtatásakor, amire utoljára tavaly volt példa. Elmaradt a megszokottá vált kamatemelési hullám, két nagybank pedig már csökkentette is a kölcsönei kamatát - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Januártól jöhetnek a 37 százalékos személyi kölcsönök és az 52 százalékos hitelkártyák

Január elsejétől 37 százalékra emelkedik a személyi kölcsönöknél a maximum teljes hiteldíjmutató, a hitelkártyák esetén pedig 52 százalékot is elérheti ez a mutató. 
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom