Kezdőlap Hírek Mohács. Kirándulóhajó áll szolgálatba a Dunán
No menu items!

Mohács. Kirándulóhajó áll szolgálatba a Dunán

Ötvenszemélyes katamarán kirándulóhajóval bővült Mohács turisztikai kínálata. A több mint 200 millió forintból beszerzett, Mohács I. névre keresztelt vízi járművet április 15-én bocsátják az utazóközönség rendelkezésére.

Az átadón Szekó József, a Duna-parti város polgármestere hangsúlyozta: Mohács régi álma valósult meg a hajó beszerzésével, mert így részletesebben bemutathatják a település körüli “csodálatos természeti környezetet” Gemenctől a Béda-Karapancsa tájegységig. Közölte, az egy busznyi csoportot szállító hajót egy magyar-horvát projektben, egy Interreg-pályázatnak köszönhetően tudta megrendelni a baranyai város.

Az óránként 40 kilométeres sebességű hajót a fővárosi Magyar Kikötő Zrt. magyar mérnökei tervezték, kivitelezésben több mint 20 külföldről hazatért magyar szakember vett részt.

A Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Kft. által üzemeltetett hajó a kirándulásokon túl kulturális és vállalati rendezvények, tréningek megtartására, tanulmányi kirándulások, valamint 10-15 kerékpár szállítására is alkalmas.

A mohácsi önkormányzat MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a tervezett kiránduló útvonalak a gemenci Keselyűs-kikötőtől a Béda-Karapancsa tájegységig, horvát területen Eszékig, illetve Vukovárig terjednek, az Almás-kikötőnél érintve a Kopácsi-rétet.

A hajó szolgáltatásai az utazóközönség részére belföldön április 15-től érhetők el. Határon túli utazásra várhatóan június 1-től nyílik lehetőség – értesült az MTI.

Az átadót követően a Mohács I. – első útjaként – a horvátországi Eszékre indult.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.