Kezdőlap Hírek Mol-INA-ügy. Horvátországi perkezdet Ivo Sanader és Hernádi Zsolt ellen
No menu items!

Mol-INA-ügy. Horvátországi perkezdet Ivo Sanader és Hernádi Zsolt ellen

Az előkészítő szakasszal megkezdődött a horvátországi egyesített per Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatója ellen csütörtökön a Zágráb megyei bíróságon – közölte a helyi sajtó. A rendes tárgyalás október 23-án kezdődik.

A többórás zárt előkészítő ülésen után Laura Valkovic, Hernádi Zsolt ügyvédje úgy nyilatkozott: azt kérték a bíróságtól, hogy fordítsák le az üggyel kapcsolatos “releváns dokumentumokat, hogy azt Hernádi is megértse, és utasításokat adhasson a védelemnek.

“A bíróság azonban elutasította a kérelmet, ami számunkra igencsak meglepő” – mondta az ügyvéd, hozzátéve: úgy gondolták, hogy a bíróság elfogadja és tiszteletben tartja az ügyben korábban a legfelsőbb bíróság által hozott döntést, amely szerint a dokumentumokat a vádlott számára is érthető nyelvre le kell fordítani. “Meglátjuk, hogy fogja majd megindokolni a bíróság a döntését” – hangsúlyozta. Hozzátette: a döntés ellen valószínűleg fellebbeznek majd a legfelsőbb bíróságon. Azon újságírói kérdésre válaszolva, hogy mi lesz akkor, ha a legfelsőbb bíróság nem hoz ítéletet a tárgyalás kezdetéig, Valkovic azt mondta: akkor nem lesz tárgyalás.

Zamecsnik Péter, Hernádi Zsolt magyarországi jogi képviselője az MTI-nek úgy fogalmazott: ez a lépés a bíróság részéről is azt mutatja, hogy a Fővárosi Törvényszék helyesen járt el, amikor elutasította a Mol vezetőjének kiadatását Horvátországnak, elfogadva a védelem álláspontját, miszerint “fennáll a veszélye annak, hogy a terhelt átadása esetén sérülne a tisztességes eljáráshoz való joga és nem lenne biztosítható az ügy pártatlan elbírálása”. Most bebizonyosodott, hogy még azt az alapvető jogelvet is semmibe veszik, hogy a terheltnek joga van megismerni a vele kapcsolatos periratokat.

Ivo Sanader volt horvát kormányfő

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait. A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust sem, nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért.

A Zágráb megyei bíróság 2016 decemberében fordult az Európai Bírósághoz, amiért Magyarország, Németország és Ausztria nem vette figyelembe a Hernádi Zsolt ellen kiadott horvát elfogatóparancsot – adta hírül az MTI.

A magyar Központi Nyomozó Főügyészség nemzetközi kapcsolatban kötelességszegésre irányuló vesztegetés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el 2011 júliusában. A főügyészség megállapította, hogy a Mol érdekében és vezetői részéről bűncselekmény nem valósult meg, ezért a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette.

A magyar bíróság 2013-ban megtagadta a horvát ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, mivel álláspontja szerint a parancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette.

A horvát alkotmánybíróság 2015 júliusában hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök büntetőügyében hozott ítéletet, amely azt is kimondta, hogy a korábbi miniszterelnök kenőpénzt fogadott el az INA-val kapcsolatban.

A Mol elnök-vezérigazgatója 2016 októberében véglegesen lekerült az Interpol körözési listájáról, mivel a szervezet elutasította a horvát államnak azt a kérését, hogy újítsák meg az ellene kiadott elfogatóparancsot.

Hernádi Zsolt Forrás: wikipédia

Az ügyben Horvátország korábban már a Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsághoz (UNCITRAL) fordult, amely 2016. decemberi döntésében Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította. Horvátország ennek ellenére úgy döntött, folytatja a horvátországi büntetőeljárás és közvetlenül a magyarországi igazságügyi szerveknek küldte el a Hernádi Zsolt ellen kiadott európai elfogatóparancsot, valamint 2018 augusztusában újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg a Mol elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott körözést. A horvát rendőrség a kérelmét azzal indokolta, hogy az Európai Unió Bírósága júliusi döntése szerint az uniós tagállamok igazságügyi hatóságai kötelesek határozatot hozni a részükre továbbított minden európai elfogatóparancs ügyében, annak végrehajtása nem tagadható meg azon az alapon, hogy az ügyészség megszüntette a büntetőügyben folytatott nyomozást, amelynek során az érintettet tanúként kihallgatták.

A magyar Fővárosi Törvényszék augusztus 23-án ismét megtagadta az európai elfogatóparancs. A törvényszék a döntését azzal indokolta, hogy “fennáll a veszélye annak, hogy a terhelt átadása esetén sérülne a tisztességes eljáráshoz való joga és nem lenne biztosítható az ügy pártatlan elbírálása”.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécsi kutatás: csillagpor és klímaváltozás

A Bécsi Egyetem nemzetközi kutatócsoportja új felfedezést tett: a Naprendszer körülbelül 14 millió évvel ezelőtt egy sűrű csillagkeletkezési régión haladt át, amely jelentős mennyiségű intersztelláris port juttathatott a Föld légkörébe. A kutatók szerint ez a por ma is hatással lehet bolygónk éghajlatára.

A Turkish Airlines 2024-ben 2,4 milliárd dolláros nyereséget ért el

A Turkish Airlines 2024-ben 2,4 milliárd dolláros nyereséget ért el fő tevékenységeiből, és sikerét megosztva befektetőivel 260 millió dolláros készpénzes osztalékot jelentett be.

Új ügyvezető igazgató vezeti az Auchan Magyarországot

Március elsejétől Vincze Géza tölti be az Auchan Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját.

2024 negyedik negyedévében a gazdaság teljesítménye nőtt az előző év azonos időszakihoz képest

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 negyedik negyedévében a nyers adatok alapján 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,1 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján - a gazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal bővült. 2024-ben a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 0,5, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,6 százalékkal meghaladta az előző évit.

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.