Hirdetés
Kezdőlap Hírek MTA-felmérés: a többség büntetné a hálapénz utólagos elfogadását is
No menu items!

MTA-felmérés: a többség büntetné a hálapénz utólagos elfogadását is

A többség, még a hálapénz utólagos elfogadását is büntetné, ugyanakkor  csak kevesen tudják, hogy a hálapénz műtét előtti elfogadása ma már bűncselekmény, tárta fel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatócsoportja felmérése.

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének egyik kutatócsoportja 2018 októberében 1200 ember részvételével végzett az egész országra kiterjedő, a teljes felnőtt lakosságot reprezentáló kérdőíves felmérést – olvasható az Akadémia által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A kérdőív a mindennapi életben, illetve a médiában gyakrabban előforduló eseteket tartalmazott, amelyek a vagyon elleni bűncselekmények büntethetőségi korhatárára vagy a közhivatalnoknak adott ajándékok büntetendőségére vonatkoztak. A válaszadóknak egyrészt azt kellett eldönteniük, hogy a cselekmény bűncselekményt képez-e.

A közlemény szerint a legtöbben (71 százalék) helyesen tudják, hogy nem bűncselekmény a hálapénz elfogadása például műtét után.

Azzal azonban már csak a válaszadók majdnem fele (49 százalék) volt tisztában, hogy bűncselekményt követ el az az orvos, aki 30 ezer forintot kért az ingyenes ellátásra jogosult betegtől, pedig a magyar büntetőjog ezt már több évtizede így szabályozza.

A válaszadók egyharmada (34 százalék) volt csak tisztában azzal, hogy juttatás műtét előtti elfogadása ma már bűncselekmény.

A kutatócsoport szerint igazolást nyert a magyar lakosság magas büntetési hajlandósága és hatályos joggal szembeni kritikus szemlélete is: a válaszadók többsége (56 százalék) ugyanis még a hálapénz utólagos elfogadását is büntetné, ha rajta múlna. Alig valamivel több mint egytized (13 százalék) viszont azok aránya, akik az egészségügyi korrupciót minden vizsgált részletében a hatályos büntetőjognak megfelelően szabályoznák.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.