Kezdőlap Agrár Nagy István: új őstermelői szabályok jönnek
No menu items!

Nagy István: új őstermelői szabályok jönnek

Rendezni kell az őstermelői kérdéskört, feláll az öntözési ügynökség, változtak a földjogi szabályok, és nekikezdenek az osztatlan közös földtulajdon csökkentésének. Erről Nagy István agrárminiszter beszélt egy interjúban.

A miniszter szerint soha nem látott építkezés következik az agráriumban. Hangsúlyozta: 2019 az épülés éve, hiszen a vidékfejlesztési forrásokból épülő beruházások és mindazon pályázatok, amelyek eredményesek voltak, az idén megvalósulhatnak.

Nagy István felidézte, hogy korszakváltást jelent a magyar vízgazdálkodásban az öntözési ügynökség felállítása. A Belügyminisztériummal megosztják a feladatokat, ott marad a vízügyi igazgatás, minden olyan infrastrukturális beruházás, amelynek eredményeként a víz eljut a termőföld széléig, az öntözési ügynökség pedig azért felel, hogy csatornából kerüljön a termőföldre a víz.

Az öntözési ügynökség huszonöt munkatárssal működik majd, és több háttérintézmény is segíti – közölte.

A hatékony gazdálkodást sok helyen gátló osztatlan közös földtulajdonok megszüntetését kiegészítették a speciális “agráröröklés” szabályozásával is, a földjogi szabályok átalakításával pedig a visszaélésekre lehetőséget adó kiskapukat szeretnék bezárni.

Nagy István arról is beszélt, hogy rendezni kell az őstermelői kérdéskört, de ez rendkívül érzékeny téma, amely sokakat érint. Ma külön őstermelői igazolványuk van a családtagoknak, amely elsősorban nem az eredményes gazdálkodást, hanem az adókedvezmények kihasználását segíti. Sokkal egyszerűbb volna, ha ezt meg lehetne oldani azzal, hogy ahány őstermelő van egy családban, mindnyájan egy családi gazdaságba tartozzanak. Azt kell elmagyarázniuk, hogy ezzel az átalakítással nem járnak rosszabbul a gazdák – olvasható a Világgazdaságban.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...