Kezdőlap Gazdaság Negatív meglepetés - elemzők a gazdaság teljesítményéről
No menu items!

Negatív meglepetés – elemzők a gazdaság teljesítményéről

Az elemzők a GDP kisebb második negyedévi visszaesésére számítottak, de úgy vélik, a magyar gazdaság teljesítménye az idei zsugorodást követően felpattanhat, és jövőre a növekedés 3-5 százalék között lehet.

A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 13,6 százalékkal csökkent a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője kifejtette, hogy a gazdasági teljesítmény 2020-ban 3-4 százalék közötti ütemben eshet vissza, ezt jövőre 5 százalék körüli felpattanás követheti. Hozzátette: negatív meglepetést okozott a GDP-adat, az elemzők kisebb második negyedévi visszaesésre számítottak. Ugyan a részletes adatokra a hónap végéig várni kell, azonban az már látható, hogy a koronavírus-járvány, a bevezetett korlátozásokon keresztül a gazdaság egészét érintette.

Hangsúlyozta: a harmadik negyedéves adat a gazdaság szempontjából több információval szolgál majd, abból lehet következtetéseket levonni a kilábalás várható alakjáról. A bizonytalanság viszont jelentős, a növekedési kilátásokat nagyban befolyásolja, hogy lesz-e a járványnak második hulláma, illetve hogy a külső kereslet milyen gyorsan áll helyre – jelezte Molnár Dániel.

Virovácz Péter

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte: az idei GDP-előrejelzést lefelé módosítva 5,5-7,5 százalék közé várják a csökkenést. Jövőre, a koronavírus fejlemények függvényében valahol 3-5 százalék között lehet majd a gazdasági növekedés az ING Bank szerint. Az éves és a negyedéves összevetésű adat egyaránt negatív rekordot jelent, messze túlmutatva az eddig látott bármilyen recesszión – mondta, hozzátéve:

ez egyben azt is jelenti, hogy immáron hivatalosan is technikai recesszióba süllyedt a magyar gazdaság.

Kiemelte: jelenleg arra számítanak, hogy a következő negyedévekben a GDP ismét bővülhet negyedéves összevetésben. A legfrissebb adatok alapján júliusban már zajlott a kilábalás, az enyhülő járványvédelmi intézkedések okán.

Hátra dőlni ugyanakkor még nem szabad, mondta, mivel az elmúlt napokban jelentősen nőtt az új fertőzöttek száma. Ez az elemző szerint előrevetíti azt is, hogy előbb-utóbb ismét eljöhet a részleges lezárások időszaka. Ennek ugyanakkor a gazdasági hatása meg sem közelíti majd a második negyedévben látottakat.

Az ING Bank szerint a legjobb forgatókönyv is azt mutatja, hogy 2022 végére érheti el a magyar GDP a válság előtti szintet.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szintén arra mutatott rá, hogy a várakozásoknál jobban zuhant a gazdasági teljesítmény, ami így megközelítően a 2016 második negyedév szintjére eshetett vissza. Hozzátette: a korlátozások fokozatos, és egyelőre részleges feloldásával, valamint az autógyártás újraindulásával már a negyedév közepétől éles felpattanást mutatott a gazdaság, ami a 3. negyedéves adatokban látványosan meg fog jelenni.

A Takarékbank az idei GDP-visszaesés mértékét jelentősen 3,9 százalékra rontotta a korábbi 3,2 százalékos várakozásához képest. Az alacsonyabb bázis miatt a jövő évi növekedést pedig érdemben, 7,2 százalékra javítja a korábbi 6,3 százalékról. Az idei alacsony bázis miatt a jövő évi második negyedévben a GDP növekedése elérheti a 18 százalékot is Suppan Gergely szerint. Megjegyezte: a járvány esetleges súlyosabb második hulláma lassíthatja a kilábalást.

Az elemző kitért arra is, hogy az idei harmadik negyedév elejére a gazdaság visszaesése 3-4 százalékra mérséklődött, augusztusban pedig tovább javulhatott, amit alátámaszt az áramfogyasztás megugrása is. Így a harmadik negyedévben már érdemi felpattanásra számít, a GDP visszaesése 3 százalék közelébe enyhülhet, majd a kilábalás lassabban, de folytatódhat, döntően a járvány második hullámának erősségétől függően – közölte.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Nem változtatott a Fed az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott.

Bezárta a kiskaput az online Árfigyelő rendszer

GVH: az Árfigyelő az adott üzletlánc boltjainak 80 százalékában alkalmazott árak alapján határozza meg a legalacsonyabb árat

Mentavill Expo: a lakossági piac bezuhant az ipari megrendelések nem csökkennek a villanyszerelőknél

Az épitőipari visszaesés, a lakásépítések számának csökkenése a villanyszerelők számára is olyan kihívást jelent, amelyre naprakész piacismerettel és a megszokottól eltérő üzletpolitikával lehet csak eredményesen reagálni.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.