Kezdőlap Gazdaság Nem elég használni az MI-t - Beleláthat az üzleti titkokba az MI?
No menu items!

Nem elég használni az MI-t – Beleláthat az üzleti titkokba az MI?

Illusztráció: Bigstock

Az utóbbi években a mind nagyobb teret nyerő mesterséges intelligencia alapú szolgáltatások egyre inkább megmozgatják a cégek fantáziáját is. Sok vállalkozás bevezette már az MI-t, hogy segítse, gyorsítsa vagy épp hatékonyabbá, költségtakarékosabbá tegye a vállalat működését, a szakember azonban arra figyelmeztet, hogy az ilyen alkalmazások bevezetéséhez előbb a dolgozók tudatosságát kell növelni, és a cégek adatvédelmét és adatbiztonságát kell naprakésszé tenni.

Egyre több munkavállaló találkozik a mesterséges intelligenciával valamilyen módon. A legtöbben valószínűleg a cégen keresztül, ahol dolgoznak. Ez azonban több szempontból is kockázatot jelenthet, érdemes tehát körültekintőnek lenni.

Dr. Bölcskei Krisztián hosszú évek óta foglalkozik mind az adatvédelem kérdéseivel, mind pedig a mesterséges intelligencia térnyerésével, tulajdonságaival és buktatóival is. Az elismert szakember több oktatással, felnőttképzéssel foglalkozó vállalkozás állandó előadója adatvédelem és adatbiztonság, NIS2 megfelelés kapcsán, és MI szakjogászként ma már a mesterséges intelligencia témakörében is.

Az adatvédelmi tisztviselők munkáját elősegítő alkalmazás, a DPO Store létrehozójának két fő szakterülete, az adatvédelem-adatbiztonság és az MI ma már egymásra épülnek, éppen ezért jól látja, hogy milyen hiányosságok és hibák hátráltathatják az MI-t bevezetni kívánó – vagy már használó – vállalkozásokat.

„Az adatvédelem egy folyamatos feladat, amelyet 2018 óta, sőt, már jóval korábbi időpont óta kellene a cégeknek betartani, de a helyzet azonban az, hogy ezen a téren még most is sok az elmaradás. A hiányosságokra, hibákra jön rá a mesterséges intelligencia bevezetése, és innen kezdődnek az igazi problémák” – jellemezte a mai helyzetet dr. Bölcskei, aki szerint érdemes visszafelé fűzve rendbe tenni a cégeknek ezeket a folyamatokat, és először adatvédelmi és adatbiztonsági oldalról biztosítani a cég működését.

Beleláthat az üzleti titkokba az MI?

A több tucat hazai vállalkozás adatvédelmi tisztviselője, illetve adatvédelmi szakértője arra is felhívta a figyelmet, hogy sok esetben sem a munkáltatók, sem pedig a munkavállalók nem foglalkoznak kellő körültekintéssel azzal a témakörrel, hogy a mesterséges intelligenciával milyen adatokat és információkat osztanak meg a használat során. A dolgozók nem tudatosak és körültekintők, mert nem kapnak megfelelő oktatást, így akaratlanul is olyan információkat osztanak meg az MI-vel, amelyek veszélyt jelenthetnek a későbbiekben.

„Tudnunk kell azt, hogy amikor kérdezünk az MI-től, akkor azzal már állítottunk is valamit magunkról, vagy éppen a vállalkozásról. Az MI tanul és fejlődik, mégpedig a legtöbbet tőlünk és belőlünk tanul. Egy egyszerű nyelvtanító alkalmazás simán visszakérdez egy korábbi beszélgetésben említett, velünk kapcsolatos adatra. Ez valahol nagyon ijesztő és elgondolkodtató is egyben, hiszen a munka során a dolgozók feltölthetnek üzleti titkokat tartalmazó iratokat, például fordítási célból, vagy megoszthatnak know-how-t, stratégiákat, egyebeket az MI-vel. Ezáltal belső folyamatokba lát bele a mesterséges intelligencia, mert néha éppen a folyamatok kialakítása a feladata. Emellett mindig ott van az is, hogy személyes adatokat kezel az MI, a felhasználóról vagy éppen a felhasználó által a rendszerbe rögzített személyről. A munkavállalók sok esetben csak az utasítást kapják meg, hogy használják a mesterséges intelligenciát, azonban megfelelő tájékoztatás és szabályrendszer nem áll rendelkezésükre arról, hogy mit lehet és mit nem szabad megosztani vele” – tette hozzá a szakember.

Dr. Bölcskei Krisztián, az öt adatvédelmi témájú könyv és számtalan cikk szerzője, éppen ezeket a témákat is érinti legújabb könyvében, amely az MI kapcsán felmerülő tájékoztatási kötelezettségről szól, illetve arra kínál választ, hogy egyáltalán kinek és hogyan kellene a tájékoztatást adni, legyen annak címzettje az MI-t használó munkavállaló, végfelhasználó vagy más.

„A megoldás az lenne, ha a vállalkozások egyrészt rendbe tennék az adatvédelmi és adatbiztonsági megfelelésüket, kiválasztanák a megfelelő biztonságot garantáló, a célhoz legjobban illeszkedő MI-t, majd pedig folyamatosan, egységenként és a célzott tevékenységükre szólóan vezetnék be a működésükbe a mesterséges intelligenciát, folyamatosan monitorozva a bevezetést, belső szabályok kialakításával, finomításával együtt, a kollégákat oktatva.

De a jövőre nézve szükség lehet majd az adatvédelmi tisztviselők mintájára olyan szakemberekre, akik felügyelik és segítik, vagy akár ellenőrzik is az MI bevezetését és használatát a cégeknél” – tette hozzá a hamarosan megjelenő MI-vel kapcsolatos híreket összegyűjtő oldal, az MIportal.hu kitalálója és tulajdonosa, dr. Bölcskei Krisztián.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.