Kezdőlap Világgazdaság Nem jósolnak túl sok jót az inflációt illetően
No menu items!

Nem jósolnak túl sok jót az inflációt illetően

Illusztráció: Bigstock

A gazdasági szakértők továbbra is magas globális inflációra számítanak az ifo német gazdaságkutató intézet és az Institut für Schweizer Wirtschaftspolitik svájci gazdaságpolitikai intézet negyedéves kutatási eredményei szerint.

A június 14. és július 2. között végzett inflációs felmérésben 133 országból összesen 1405 gazdasági szakértő vett részt.

A 2023-as inflációs rátára vonatkozó várakozás lassan csökkent az elmúlt negyedévekben, az Economic Expert Survey (EES) legutóbbi, 2023. első negyedéves felméréséhez képest azonban nem történt jelentős változás.

A megkérdezett szakértők globálisan továbbra is 7 százalékos inflációs rátát valószínűsítenek 2023-ra.

A globális érték az országok átlagos várható inflációs rátáinak mediánja. Az ifo közleménye szerint azért a mediánt használják, mert a várható inflációs ráták régiónként nagyon eltérőek, az egyes országokban és régiókban jelentősen magasabbak, mint a világ egyéb részein.

Az idei második negyedévben várt 7 százalékos inflációs ráta megegyezik az első negyedévben várt rátával. A szakértők a következő évekre is magas globális inflációra számítanak: a jövő évre 6,0 százalékos inflációval számolnak az első negyedévi felmérésben közzétett 5,9 százalék után.

A hosszú távú globális inflációs várakozások szintén továbbra is magasak: a megkérdezett szakértők 2026-ra 4,9 százalékos inflációt jeleznek előre az első negyedévi felmérésben közölt 5,0 százalékot követően. A rövid és hosszú távú inflációs várakozások 2022 harmadik negyedévében érték el csúcspontjukat, és azóta némileg alacsonyabb szinten vannak.

Az egyes régiók várható inflációs rátái között azonban igen jelentős különbségek vannak – hangsúlyozta az ifo gazdaságkutató intézet.

Észak-Amerikában (4,5 százalék), Délkelet-Ázsiában (4,8 százalék) és Nyugat-Európában (4,9 százalék) viszonylag mérsékeltebb idei inflációs rátákat valószínűsítenek a szakértők.

2024-re és 2026-ra világszerte Nyugat-Európában várták a legalacsonyabb inflációt: 3,4, illetve 2,6 százalékot. Európa egyes részein azonban a várt értékek magasabbak: Észak-Európában 7,5 százalékos, Dél-Európában 7,9 százalékos idei inflációt valószínűsítenek, Kelet-Európában pedig 13,5 százalékos inflációra számítanak idén az előző negyedévi felmérésben közölt 14,8 százalék után.

Jövőre Észak-Európában 4,8 százalékos, Dél-Európában 5,8 százalékos, Kelet-Európában pedig 9,5 százalékos inflációs rátára számítanak a megkérdezett szakértők.

Egyes régiókban azonban a számok jelentősen magasabbak: Dél-Amerikában 23,3 százalékos, Észak-Afrikában 63,9 százalékos, míg Kelet-Afrikában 109,9 százalékos a megkérdezett szakértők által várt idei infláció – áll az ifo összefoglalójában. Az előző negyedévhez képest az afrikai szakértők idei és jövő évi inflációs várakozásai meredeken emelkedtek Közép-Afrika kivételével, míg a többi kontinens valamennyi régiójában (Óceánia kivételével) csökkentek az idei inflációs várakozások.

Az ifo felmérésében minden szakértőt saját országával kapcsolatos inflációs várakozásairól kérdezett, ebből alakultak ki az egyes országok átlagértékei. A globális és regionális értékek meghatározásakor pedig az országok átlagos várható inflációs rátáinak mediánját vette figyelembe.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nem fizet osztalékot az AutoWallis és a PannErgy

Az éves közgyűlés határozata alapján nem fizet osztalékot az AutoWallis, az erre fordítható összeg eredménytartalékba kerül a társaság növekedési stratégiájának támogatása érdekében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Az MNB megtiltotta egy magánszemélynek, hogy jogosulatlan betétet gyűjtsön a fogyasztóktól

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ideiglenes intézkedésként, vizsgálatának lezárásáig...

A 2026-os költségvetés tervezete a Költségvetési Tanácsnál

Csütörtökön a kormány átadta a 2026-os költségvetés tervezetét a Költségvetési Tanácsnak.
Hirdetés

Hírek

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.