Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Németország. A kormány nagyobb növekedésre számít
No menu items!

Németország. A kormány nagyobb növekedésre számít

Enyhén javította a német gazdaság idei növekedésére adott előrejelzését a német szövetségi kormány: az EU legnagyobb gazdasága a korábban várt 1,0 százalék helyett 1,1 százalékkal bővülhet.

Peter Altmaier

Javultak a kilátások. A gazdaság teljesítménye jobban alakul idén, mint amire tavaly számítottunk” – mondta Peter Altmaier gazdasági miniszter Berlinben tartott sajtóértekezletén, amelyen ismertette a kormány éves jelentését a német gazdaság helyzetéről.

Tavaly ősszel az Angela Merkel vezette kormány még azzal számolt, hogy 1,0 százalékkal nő majd 2020-ban a bruttó hazai termék (GDP). Ezt az előrejelzést javították most 0,1 százalékponttal, 1,1 százalékra.

A jövő évre, 2021-re 1,3 százalékos növekedésre számít a kormány, ami viszont 0,2 százalékponttal alacsonyabb az ősszel prognosztizált 1,5 százaléknál.

Németország hazai összterméke tavaly 0,6 százalékkal nőtt a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) első becslése szerint. Ez az utóbbi hét év legkisebb üteme, jócskán elmarad a 2018-ban mért 1,5 százaléktól. A megelőző két évben, 2016-ban és 2017-ben még rendre 2,2 százalékkal nőtt a német gazdaság.

Németország exportorientált feldolgozóipara nagyon megsínylette a világgazdasági növekedés lassulását, a kereskedelmi háborúkat, a Nagy-Britannia európai uniós tagságágának megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságokat és az autógyártás strukturális problémáit.

A gazdasági növekedés fő hajtóereje idén is várhatón a belső kereslet lesz, köszönhetően annak, hogy a rekordmagas foglalkoztatottság, az emelkedő bérek és az alacsony hitelköltségek hatására a német fogyasztók bátran költekeznek.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.