Hirdetés
Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág NHP Fix. Már igényelhetik a fix kamatozású hitelt a kis- és a...

NHP Fix. Már igényelhetik a fix kamatozású hitelt a kis- és a közepes vállalkozások

Az MKB Bank teljes hálózatában már január 2-tól elérhető Növekedési Hitel Program Fix (NHP Fix) két év alatt juthat el teljes egészében a kis- és középvállalkozásokhoz,  szóltak az első becslések a 2,5 százalékos futamidejű jegybanki konstrukcióról. 

A hitel konstrukcióját tavaly ősszel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) dolgozta ki a hazai bankoknak ajánlva azzal a megfontolásból, hogy a kis- és középvállalkozások forráshoz jutását segítse. Az NHP fix konstrukciót a lehető legkorábban, az új év első munkanapjától elérhetővé tette az MKB Bank a teljes hálózatán.

Az MKB Bank az NHP (Növekedési Hitel Program) korábbi konstrukciójában, amely 2013-ban indult 10 százalék feletti piaci részesedést ért el. A Bank MKB Bank a most induló NHP fix programban is hasonló sikert szeretne elérni, a hitel több ezer kis- és középvállalat rendelkezésére bocsájtásában – fogalmaz a pénzintézet.

Hitel KKV-knak NHP Fix / AzÜzlet.huAz NHP fix program jellemzői:

  • legalább 3, legfeljebb 10 éves futamidő,
  • legfeljebb 2,5 százalékoos, a futamidő végéig fix kamatozás,
  • új beruházások finanszírozhatók,
  • új és használt tárgyi eszközök beszerzésére egyaránt felhasználható,
  • az igényelhető hitel összege minimum 3 millió, legfeljebb 1 milliárd forint lehet.

Az NHP fix program keretében 1000 milliárd forintos keretösszegből, legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett nyílik lehetőség a vállalkozások beruházásainak finanszírozására.

Friss

Turbó körforgalmat kap az M5-ös

Kezdődik az M5-ös autópálya és az 54-es főút csomópontjainak átépítése, turbó körforgalmak épülnek. A munkálatok idejére az autópálya fel- és lehajtó ágait lezárják.

James Watt helyére lép Alan Turing az 50 fontoson

Alan Turing matematikus portréja lesz a két év múlva forgalomba kerülő új brit 50 fontos bankjegyen, Sir Winston Churchill pedig az ötfontoson.

Plusz ötmillió részvénnyel lesz a BÉT-en az OTT-One

Az OTT-One megkötötte eddigi működésének legnagyobb összegű szerződését, közel 2 milliárd forint értékben információbiztonság-technológia fejlesztésekről. A vállalat 5 millió részvénnyel nyilvános kibocsátást hajt végre a Budapesti Értéktőzsdén.

Parlagfű. Több allergiás fiatal

Tavalyhoz képest 20-30 ezerrel nőtt a parlagfűre allergiások száma és a gyomnövény virágzási időszakának még koránt sincs vége - mondta Nékám Kristóf allergológus.

Hírek

Turbó körforgalmat kap az M5-ös

Kezdődik az M5-ös autópálya és az 54-es főút csomópontjainak átépítése, turbó körforgalmak épülnek. A munkálatok idejére az autópálya fel- és lehajtó ágait lezárják.

James Watt helyére lép Alan Turing az 50 fontoson

Alan Turing matematikus portréja lesz a két év múlva forgalomba kerülő új brit 50 fontos bankjegyen, Sir Winston Churchill pedig az ötfontoson.

Parlagfű. Több allergiás fiatal

Tavalyhoz képest 20-30 ezerrel nőtt a parlagfűre allergiások száma és a gyomnövény virágzási időszakának még koránt sincs vége - mondta Nékám Kristóf allergológus.

New Yorkba költöztetné Hollywoodot Robert De Niro

Az Oscar-díjas színész újabb nagy filmstúdió létrehozásán fáradozik New Yorkban, ahol négy stúdió működik és háromszáznál is több filmet forgattak tavaly.

Kong a vészharang – Balkáni forróság Budapesten?

Drámai felmelegedés várható a világ nagyvárosaiban, Budapest éghajlata az északmacedón főváros jelenlegi klímájára hasonlíthat 2050-re.

Kényszerleszállás Ferihegyen – szétdurrant a futómű

Felszállás után visszafordult és kényszerleszállást hajtott végre a Smartwings hurghadai járata Ferihegyen.

Dánia. Büntetik az ittas, bódult e-rollerezőket

Harminc ember ellen indítottak eljárást Koppenhágában, mert elektromos rollerezés közben alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság alatt álltak. Komoly pénzbírságra számíthatnak.

Taxisellenőrzés – már több tucat rendszámot bevontak

Május óta harmincöt taxi rendszámát vonta be a fővárosi repülőtéren és a nyári fesztiválok közelében fokozott ellenőrzéseket végző hatóság.

Kormányközeli üzletembernek hazudta magát – pénzt csalt ki

Albániai kormányközeli kapcsolatokkal rendelkező üzletembernek adta ki magát egy pécsi férfi, aki ellen csalás miatt vádat az ügyészség.

Gond lehet az Airbus A380-asok szárnyaival

Repedésveszély miatt átvizsgálásra javasolja a legrégebbi Airbus A380-as típusú repülőgépek szárnyait az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA).

Két Telekom-számla egy hónapban – sokadszor

Egy hónapban két számlát küldött a Telekom, a befizetési határidőt is módosította jogtalanul a távközlési vállalat. 25 millió forintra büntették.

Beázott a Fehér Ház, áramkimaradás Washingtonban

Hétfőn reggel óriási vihar pusztított az amerikai fővárosban és környékén, a Fehér Ház sajtószobája és az elnöki hivatal egyik szárnyának földszinti irodái  helyi idő szerint kora délután  még víz alatt álltak.
Hirdetés

Gazdaság

Kína a világ bankára lett

Legalább öt billiárd dollárral tartozik Kínának a világ. A legjobban az afrikai országok vannak eladósodva. Pekingi gazdasági érdekeket szolgáló infrastruktúra projekteket finanszíroznak a kölcsönökből. Sok ország nehezen tudja törleszteni adósságát. Csődhullám fenyeget.

Perselyterminál a jezsuitáknál

Érintős bankkártyával használható virtuális perselyt állítottak fel a jezsuiták budapesti templomában. Az AutoMátén három összeg közül választhatnak a hívek.

Monetáris tanács – marad az alapkamat

Június 25-i kamatdöntő ülésükön is ellenszavazat nélkül döntöttek az alapkamat és a kamatfolyosó változatlanul hagyásáról a monetáris tanács tagjai.

Euró: a horvátok bevezetnék, a magyar kormány kivár

Két EU-s tagország törekszik nagy sebességgel behajtani az eurózónában. Horvátország már hivatalosan is benyújtotta kérelmét a kuna közös európai fizetőeszközre váltására. A bolgárok is jelezték, hogy bevezetnék a közös pénzt, a magyar kormány kivár.

Lakossági állampapírok. Fél év alatt 570 milliárdos bővülés

Több mint ötszázmilliárd forinttal emelkedett a lakossági állampapírok állománya az első félévben. A MÁP Plusz beváltotta a hozzá fűzött reményeket - közölte az Államadósság Kezelő Központ.

FAZ: brit vezérigazgatója lehet az IMF-nek

Berlin és Párizs Mark Carney, a brit jegybank hamarosan távozó elnökének kinevezését támogatja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói posztjára - jelentette a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap.
Hirdetés
Hirdetés