Kezdőlap Cégvilág Nőtt a Magyarvíz Kft. forgalma tavaly
No menu items!

Nőtt a Magyarvíz Kft. forgalma tavaly

Nőtt a Magyarvíz Kft. forgalma tavaly: a cég 2018-ban 368 millió liter, 249,2 millió palack ásványvizet adott el, így 21 százalékos növekedéssel 8,878 milliárd forint árbevételt ért el.

Balog Zoltán

Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója az MTI-nek elmondta: kiemelkedő évet zártak tavaly, az ásványvízpiacon első lett a Magyarvíz, amit literben vizsgálva az ásványvíz szövetség is kimutatott.

A saját palackeladási adataik alapján a piacvezető pozíciójukat az idei első két hónapban is megerősítették, januárban 14, februárban pedig várakozáson felül, 17 százalékkal teljesítették túl az előző év azonos időszakában elért értékesítésüket.

Hozzátette: idén a a tavalyinál 10 százalékkal több, 273,169 millió palack ásványvíz eladását tervezik. A nettó árbevétel várakozásaik szerint 16 százalékkal magasabb, 10,3 milliárd forint lesz 2019-ben – mondta.

A cég 2017-ben 335 millió liter vizet értékesített és 7,314 milliárd forint nettó árbevétele volt. Mérleg szerinti eredménye 369 millió forint volt 2018-ban, egy évvel korábban 372 millió forintot tett ki.

A Nielsen Piackutató Kft. adataira hivatkozva ismertették, hogy a magyar ásványvízpiac 2018-ban az értékesített darabszámok alapján 4,5 százalékkal 765,3 millió palackra nőtt az előző évhez képest; ugyanekkor a Magyarvíz ennek több mint dupláját, közel 10 százalékos növekedést ért el, a darabszintű eladásokban. A tájékoztatás szerint a piaci érték feletti eredményt elsősorban a Primavera 13,6 százalékos és a Mizse palackok 10,9 százalékos eladásnövekedései adták.

A Magyarvíz Kft. a San Benedetto leányvállalata, 2000-ben alakult, az ásványvíz kitermelése és forgalmazása 2002-ben kezdődött Lajosmizsén. A tavaly 71 munkavállalót foglalkoztató, a környezet védelmét szem előtt tartó társaság lajosmizsei üzemében, a Mizse, a Primavera és a Zafir ásványvizek palackozásához felhasznált PET palackok 15 százaléka újrafelhasznált alapanyagból készül. Az épületekre szerelt napelem-rendszerekkel zöldenergiát termelnek, ennek kiaknázásával a szén-dioxid-kibocsátást csaknem harmadával csökkentették, energiafelhasználásuk pedig 13 százalékkal kevesebb a gyártás során. A környezettudatosság érdekében elsőként helyeztek el “zöld üzeneteket” a palackok címkéin, az idén indított fenntarthatósági projektben, a következő lépés pedig egy olyan környezettanulmány elkészítése, ami alapján további intézkedéseket tesznek a még zöldebb működés céljából – mondta Balog Zoltán.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Hírek

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.

Nemzetközi szinten is kiemelkedően eredményes a tojásfogyasztást népszerűsítő EU-s multiprogram –

A program célja az volt, hogy növelje a fogyasztók ismereteit az Európai Termelési Modell (ETM) alapján előállított tojásokról, amelyek egyszerre képviselik a minőséget, az állatjólétet, a nyomonkövethetőséget és a környezeti felelősséget.

Adventi fények három közeli városban

Van egy ország a közelben, ami december közeledtével különös...

Teltházra készülnek a reptéri szállodák az ünnepek alatt

Tavaly decemberben Budapesten 73,1 százalékos szobafoglaltságot mértek, ami közel teltházas működést jelentett az ünnepek alatt. Idén is hasonló év végi keresletre számítanak, főként a családi látogatások, nemzetközi utazások és céges évzárók miatt.

Nem jó az irány: a régi hitel kiváltására vesszük fel az újat

A hitelkiváltás, azaz a meglévő kölcsön lecserélése azt jelenti, hogy az adós felvesz egy új hitelt, melyből visszafizeti egy, vagy több meglévő kölcsönét. A továbbiakban pedig az új hitelt kell fizetni tovább.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.