Kezdőlap Gazdaság Nőtt a Richter árbevétele és nyeresége
No menu items!

Nőtt a Richter árbevétele és nyeresége

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első kilenc hónapban 636,4 milliárd forint lett, 5,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

A társaság 42,2 százalékkal több, 175,9 milliárd forint adózott nyereséget ért el az első három negyedévben.

A jelentésben kiemelik: a javuló működési nyereségességnek és az árfolyamveszteségek hiányának köszönhetően nőtt az adózott nyereség.

Orbán Gábor vezérigazgató a jelentés szerint elmondta: a pénzügyi eredmények továbbra is erős lendületet tükröznek. Kétszámjegyű bevételnövekedést értek el minden területen a nyereségesség még erőteljesebb emelkedése mellett.

Az árfolyamnyereség az első kilenc hónapban 1,8 milliárd forintot tett ki, ami jelentős javulás az egy évvel ezelőtti nagy veszteségekhez képest.

A gyógyszeripari bevételek 15 százalékkal, 214 milliárd forintra növekedtek 2024 harmadik negyedévében, ezzel az első három negyedévi gyógyszeripari bevételek 627 milliárd forintra emelkedtek, ami 14,5 százalékos növekedés éves szinten, miközben mind a négy üzletág kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el. Az árfolyam-korrigált bevételnövekedés 12 százalékos volt.

A jelentés szerint az AbbVie-vel kötött új kutatási, fejlesztési- és licencszerződés a neuropszichiátriai betegségek potenciális kezelésére szolgáló új célpontok fejlesztésére egy újabb jelentős stratégiai lépés az idei évben.

Nem változtattak a korábbi előrejelzésen, az egész évre vonatkozóan mind a gyógyszeripari bevételek, mind a tisztított EBIT a változatlan előrejelzési tartomány (2,15-2,25 milliárd euró és 725-750 millió euró) alsó határához lesznek közelebb majd. A várható K+F mérföldkő bevétel, az alacsonyabb Vraylar előrejelzés és az M&A ügyletek hatása az EBIT szintjén nagyjából kiegyenlítheti egymást – írták.

A tisztított EBIT a gyógyszergyártási szegmensben 18 százalékkal 209 milliárd forintra nőtt 2024 első három negyedévében. Az árfolyamhatások kiszűrésével a tisztított EBIT 205 milliárd forintot tett ki. Az első három negyedévében javuló jövedelmezőség fő hajtóerői a neuropszichiátriai és a nőgyógyászati üzletágak voltak, a biotechnológiai üzletág veszteségei is csökkentek, míg a general medicines üzletág stabilan hozzájárult az eredményekhez.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 11 260 forint, a legalacsonyabb 8500 forint volt, a papír árfolyama hétfőn 130 forinttal, 1,2 százalékkal 11 000 forintra erősödött,

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.