Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Nőtt a téglalakások havi bérleti díja a fővárosban
No menu items!

Nőtt a téglalakások havi bérleti díja a fővárosban

A fővárosban a téglalakások havi bérleti díja az év első tíz hónapjában átlagosan 260 ezer forint volt, ami 10,5 százalékkal haladja meg a tavalyi átlagot – közölte az Otthon Centrum (OC) pénteken.

A legnagyobb vidéki városokban átlagosan 170 ezer forint volt lakások bérleti díja, csupán 1,8 százalékkal magasabb a tavalyinál – tették hozzá.

Az Otthon Centrum hálózatának közreműködésével bérbe adott lakások árrekordere Budapest II. és V. kerülete, előbbinél 350 ezer forint, utóbbinál 325 ezer forint a bérlemények átlagos havi díja. A legtöbb budai és belvárosi kerületben ennél mérsékeltebb árak jellemzőek, azonban a kerületek között jelentős különbségek alakultak ki.

A közlemény idézte Kosztolánczy Györgyöt, az Otthon Centrum vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a XIII. kerületben 276 ezer, a III. kerületben 279 ezer forintos bérleti díj ugyancsak átlag feletti árszint, míg az egyetemek közelében elhelyezkedő XI. kerületben 260 ezer, és az ezzel szemben található IX. kerületben 240 ezer forint volt a havi bérleti díj az első tíz hónapban.

Az OC adatai szerint a fővárosban az egyszobás lakásokért átlagosan 178 ezer forintot kérnek, míg a kétszobásokért 241 ezer, a háromszobásokért pedig 326 ezer forintot.

A vidéki egyetemi városok között is jelentősek a különbségek: Debrecen és Székesfehérár 210 ezer forinttal a két legdrágább település, míg Szegeden 170 ezer, Pécsen viszont csak 120 ezer forint az átlagos havi bérleti díj.

A legnagyobb vidéki városokban a garzonok átlaga 125 ezer, a kétszobásoké 160 ezer, a háromszobásoké 200 ezer forint körül alakult az év első tíz hónapjában.

Az OC közleményében kitért arra, hogy a panellakások bérlése a fővárosban 100 ezer forinttal, a vidéki városoknál pedig 70 forinttal olcsóbb a téglalakásoknál.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás