Kezdőlap Világgazdaság Nőtt az uniós adósság - először 100 százalék fölött az eurózónáé
No menu items!

Nőtt az uniós adósság – először 100 százalék fölött az eurózónáé

Főként a koronavírus-járvány miatt megnövekedett állami kiadások hatására az Európai Unióban és az euróövezetben is emelkedett a GDP-hez viszonyított államadósság az első negyedévben – jelentette az Eurostat.

Az uniós statisztikai hivatal adatai szerint az államadósság GDP-hez viszonyított aránya az euróövezetben 100,5 százalékra emelkedett a tavalyi utolsó negyedévi 97,8 százalékról és a tavaly első negyedévi 86,1 százalékról.

Az unió egészében pedig 92,9 százalékra ment föl a mutató az első negyedévben a negyedévvel korábbi 90,5 százalékról és a tavalyi első negyedévi 79,2 százalékról.

Az idei első negyedévben Észtországban volt a legkisebb mértékű, 18,5 százalékos GDP-arányos államadósság, amelyet Bulgária (25,1 százalék) és Luxemburg (28,1 százalék) követett.

A legmagasabb GDP-arányos államadósság Görögországban volt az idei első negyedévben, 209,3 százalékkal, majd Olaszország következett 160 százalékkal, Portugália 137,2 százalékkal, Ciprus 125,7 százalékkal, Spanyolország 125,2 százalékkal, Belgium 118,6 százalékkal és Franciaország 118 százalékkal.

A tavalyi utolsó negyedévvel összevetve az EU 23 tagországának nőtt a GDP-arányos államadóssága az idei első negyedévben, kettőnek csökkent, Szlovákiának és Bulgáriának pedig nem változott.

A legjelentősebben Ciprusnak nőtt a GDP-arányos államadóssága, 6,5 százalékponttal, amelyet Csehország (+6,3 százalékpont), Spanyolország (+5,3 százalékpont), Szlovénia (+5,2 százalékpont) és Belgium követett (+4,4 százalékpont).

Két országnak csökkent a GDP-arányos államadóssága, Litvániáé 1,5 százalékponttal, Dániáé pedig 1,4 százalékponttal a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve.

Az Eurostat által kiadott statisztika szerint Magyarország államadóssága az idei első negyedév végén több mint 39 ezer 110 milliárd forint volt, ami a GDP 81 százalékának felelt meg. A múlt év végén a GDP-arányos államadósság kisebb, 80,4 százalék, 2019 első negyedévében pedig ennél is alacsonyabb, 65,8 százalék volt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Meghosszabbodik a napelemesek kedvezményes elszámolási jogosultsága

Fő szabály szerint a háztartási méretű naperőművek az üzembe helyezésüktől számított 10 éven át tartoznak a kedvezményes szaldó elszámolásba. A kapcsolódó rendelkezések módosításával ez az időtartam a 2024 elejét követően betáplálási korlátozással érintett napelemek esetében a zárolás feloldásától számítandó.

KSH: februárban a vendégek száma és a vendégéjszakák száma is meghaladta az egy évvel korábbit

2025 februárjában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,0 millió vendég 2,3 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 14, a vendégéjszakáké 3,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Már 100 termékkategória érhető el az online Árfigyelőben

Újabb 22 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer.

Kevéssé változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Hírek

Így módosulhat most az ESG-törvény

A Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetést indít az Európai Bizottság...

Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Március végétől Debrecenből Lipcsébe és Máltára hoz járatot a BMW

A Universal Airlines március 30-tól heti két retúrjáratot indít...

Németország kiszabadult a költségvetési kalodából. Örülhetünk?

Friedrich Merz A német parlament történelmi döntést hozott: elfogadták azt...

Gyengült hétfő reggelre a forint

Az eurót hétfő reggel hét órakor 399,59 forinton jegyezték a péntek esti 398,92 forint után. A dollár jegyzése 367,36 forintra ment fel 366,46-ról, a svájci franké pedig 415,39-re 414,30 forintról.

Gyengült a forint kedd reggel

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Cseh szakember az Air France-KLM magyarországi irodájának új vezetője

A légitársasági csoportnál 23 éve dolgozó Jan Kropáčeket nevezte...

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.