Kezdőlap Gazdaság Növekedés: lassulás jön az elemzők szerint
No menu items!

Növekedés: lassulás jön az elemzők szerint

Az év második felében lassulni fog a gazdasági növekedés, de az év egészében így is 4,5 százalék közelében lehet – kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal részletes GDP-adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők. 

A bruttó hazai termék (GDP) 4,9 százalékkal nőtt a második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévinél 1,1 százalékkal volt nagyobb a gazdaság teljesítménye. A szolgáltatások 2,2 százalékponttal, az építőipar 1,2, az ipar 0,9 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez.

Németh Dávid

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője megerősítette, hogy a most megjelent részletes adatok megfelelnek a várakozásoknak, a termelési oldalon a szolgáltatások és az építőipar hajtotta leginkább a GDP-t. A csökkenő teljesítményű mezőgazdaság az első negyedévhez hasonlóan most sem járult hozzá a bővüléshez és elképzelhető, hogy a következő negyedévekben negatív irányba húzza majd az adatot.

Németh Dávid kiemelte, hogy az ipar visszafogottabban szerepelt, 0,9 százalékpontot tett hozzá a növekedéshez, míg az első negyedévben még 1,3 százalékpontot. A nemzetközi gazdaság lassulása nem sok jót ígér a magyar ipar számára, ezért a következő időszakban még alacsonyabb lehet a hozzájárulása a gazdasági növekedéshez.

A kilátások alapján a K&H Bank vezető elemzője szerint az idén 4,3 százalékkal növekedhet a GDP, azaz a harmadik és negyedik negyedévben visszafogottabb növekedésre lehet számítani. Jövőre pedig 3,5 százalékos GDP-bővülést tart elképzelhetőnek.

Virovácz Péter

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője megjegyezte, ha enyhe mértékben is, de lassult a gazdaság növekedési üteme az év elejéhez képest. A lassuló ipari növekedéssel és a külkereskedelmet érintő világpiaci zavarokkal magyarázta, hogy az első negyedév kedvező külpiaci teljesítménye után a nettó export a második negyedévben ismét visszafogta a gazdaság növekedési ütemét. Az import növekedési ütemét elsősorban az lassíthatta, hogy a végső fogyasztás bővülése és így a GDP-hez való hozzájárulása is mérséklődött. Ezzel szemben jelentősen nőttek a beruházások, amihez az építési beruházások mellett a gép- és berendezés beruházások is nagymértékben hozzájárultak. Ez azt jelzi, hogy a vállalatok egyre többet költenek korszerűsítésre, automatizációra és digitalizációra.

Előre tekintve az ING Bank elemzői úgy látják, hogy a gazdasági növekedés lassulása folytatódik, ahogy lassan de biztosan begyűrűznek a kedvezőtlen külső körülmények. A bizonytalanság és a kedvező megtakarítási lehetőségek az új állampapír révén emelhetik a lakosság megtakarítási hajlandóságát a fogyasztás kárára, miközben a beruházások is fokozatosan kifutnak majd. Az exportot pedig a külső kereslet mérséklődése foghatja vissza. Összességében az év második felében is közel 4,5 százalékos átlagteljesítményre számítanak, vagyis 2019 egészét tekintve 4,7 százalék lehet a GDP-növekedés.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője is úgy ítélte meg, hogy a feldolgozóipar teljesítményén már látszanak az eurózónát is érintő lassulás jelei és jelentős lassulást mutat az építőipar teljesítménye is. Ezzel szemben a szolgáltatások, azon belül is a kereskedelem, a turizmus és a szállítás, raktározás növekedése még gyorsult is az előző negyedévhez képest, ami elsősorban a dinamikusan emelkedő keresetek eredménye. Felhasználási oldalról mérséklődött a fogyasztás növekedési hozzájárulása, míg a beruházásoké emelkedni is tudott. A fogyasztás és a beruházások importigénye miatt a külkereskedelmi mérleg az első negyedévvel szemben lassította a növekedést.

Az év hátralévő részében tovább lassulhat a GDP növekedési üteme, azonban az év egészére nézve így is dinamikus jóval 4 százalék feletti bővülésre számítanak a Századvégnél.

Nyeste Orsolya

Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzőjének sem okoztak meglepetést a GDP második negyedévi alakulásának részletei. A fennmaradó erős növekedést továbbra is nagyban segítették az emelkedő bérek, az EU-s pénzek felhasználásának csúcsra futása, illetve a laza, támogató monetáris politika. A továbbra is erős belső kereslet mellett ugyanakkor az export növekedési üteme már lassult. A nettó export GDP növekedéshez való hozzájárulása ennek megfelelően a negatív tartományba csúszott – fejtette ki kommentárjában az elemző.

Nyeste Orsolya nem vár lényeges változásokat a növekedést meghatározó tényezőkben az év második felében. Várakozása szerint továbbra is elsősorban a belső keresleti elemek hajthatják a növekedést, míg a nettó export hozzájárulása az év egészét nézve negatív lehet. A gazdaság összességében 4,5 százalékkal nőhet az idei évben. A jövő év lassulást hozhat, miután a bérek növekedési üteme kisebb lehet, illetve a beruházok növekedésében csökkenhet az EU-s források jelentősége két költségvetési ciklus határán. Emellett a globális növekedés lassulása ronthatja a magyar export kilátásait is. Az Erste előrejelzése szerint a növekedési ütem jövőre a 3-3,5 százalékos sávba kerülhet.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van
Hirdetés

Hírek

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,