Kezdőlap Agrár Nyitnak a porták - Közelebb kerülnek egymáshoz a termelők és a fogyasztók
No menu items!

Nyitnak a porták – Közelebb kerülnek egymáshoz a termelők és a fogyasztók

Fotók: Fekete István

A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat, hogy az élelmiszer előállító kistermelők versenyképesebbek lehessenek – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Nyitott Porták Napja 2025 rendezvénysorozat nyitóeseményével összekötött Sakura díjátadón, pénteken, Nagykörűn.

A rendezvényen az államtitkár arról beszélt, az agrártárca kiemelt feladata minden eszközzel elősegíteni, hogy a kistermelők a megváltozott gazdasági és klimatikus viszonyok mellett is eredményesen és versenyképesen tudjanak gazdálkodni. A rövid ellátási láncok kiemelt jelentőséggel bírnak a helyi gazdaság megerősítésében, a fenntartható élelmiszer előállításban és az ellátás biztonságában, valamint a termelők közvetlen piacra jutásának elősegítésében is.  Az agrártárca a REL pályázatok útján és a termelői piacok létesítésének támogatásával is segíti a helyi élelmiszerek közvetlen értékesítését. Válasszuk mindig a magyar termékeket, mert azok nemcsak kiváló minőségűek, hanem megvásárlásukkal a helyi gazdálkodókat és a családok megélhetését, a vidék megtartó erejét és a nemzetgazdaságot is támogatjuk – tette hozzá.

Hubai Imre kifejtette, szem előtt kell tartani, hogy a termelő által előállított élelmiszerben meglévő hozzáadott érték akkor válik gazdasági erővé, ha az értékesítés a lehető legkevesebb szereplőn keresztül történik a fogyasztók felé. Ennek érdekében hirdette meg az agrártárca a   „Rövid Ellátási Láncok fejlesztése” című pályázatát, melyre csaknem 2 milliárd forintnyi forrásigény érkezett.

A Nyitott Porták Napja eseménysorozat keretében 4 térség 150 kistermelője nyitja ki a portáit és látja vendégül országszerte a fogyasztókat. A programsorozat célja az értékes és versenyképes helyi termékek piacra jutását összekapcsolni a gasztronómiával, valamint az agroturizmus népszerűsítésével. Az esemény részeként átadták a Sakura-díjakat azoknak az éttermeknek és termelőknek, akik gasztrokulturális tevékenységük során kiemelt figyelmet fordítanak a helyi értékek megőrzésére és átadására, a vidéki életminőség népszerűsítésére.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Ománból. A gazdagság gazdasága.

  Szinte az egész világon felkapott Dubajtól alig egyórás repülőútra...

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...