Kezdőlap Gazdaság Okoshűtőkre áll át a nyíregyházi Electrolux
No menu items!

Okoshűtőkre áll át a nyíregyházi Electrolux

Teljesen automatizálttá válik a gyártási folyamat az Electrolux nyíregyházi hűtőgépgyárában, amelyet százmillió euróból fejleszt a svéd tulajdonos. A 2020 elején induló beruházás várhatóan nem jár majd elbocsátásokkal.

Gönczy Sándor

Gönczy Sándor, az Electrolux Lehel Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az óriásvállalat hazai történetének legnagyobb volumenű, 2023-ig tartó beruházása során teljesen megújul a gyártási technológia Nyíregyházán és lecserélik az itt gyártott kétféle termékcsaládot is.

Az új beruházás részeként bevezetik a digitális, ipari-automatizációs és robottechnológiát, amivel a nyíregyházi gyár fokozatosan átáll a felsőkategóriás, többek közt az internethez kapcsolható okos készülékek gyártására – ismertette az igazgató, hozzátéve, a beruházás a tervek szerint lényegében nem érinti a munkavállalói létszámot, képzéseket azonban fognak indítani a dolgozók számára.

A részletekről szólva azt mondta, a projekt előkészítése a napokban kezdődött meg, 2020 elején rendelik meg a kulcsfontosságú gyártósorokat, amelyek várhatóan egy éven belül érkeznek meg. Ezután 2021-től fokozatosan alakítják át az üzemet, a hűtőszekrények gyártási folyamatát – az Ipar 4.0 irányelveinek megfelelően – teljesen automatizálják, bevezetik a tervezés során a szimulációt, lemodellezik a minőségbiztosítási és logisztikai folyamatokat, valamint a munkaerő szervezésében is fontos szerepet kap a digitalizáció – ismertette.

Gönczy Sándor megjegyezte, mintegy ezer dolgozót foglalkoztató, 2005-ben alapított üzemben eddig közép- és felsőkategóriás gépeket gyártottak, ezek piaci szempontból is nagyon fontos termékei az Electroluxnak. Az alulfagyasztós hűtőszekrényeket nagyrészt a kelet-európai, a nagyméretű, egyajtós hűtő- és fagyasztószekrényeket pedig inkább a skandináv piacon értékesítették, ez a termékbázis az alapja a fejlesztésnek is – tette hozzá.

Szentpéteri Ferenc

Szentpéteri Ferenc, az Electrolux nyíregyházi gyárának igazgatója a tájékoztatón elmondta, Nyíregyházán nemrégen gyártották le a tízmilliomodik hűtőgépet, ezeket egymás mellé állítva egészen Los Angeles-ig érne a sor.

A jubileumi, kiállított darabot a pénteki Modern Gyárak Éjszakája alkalmából a látogatók is megtekinthetik az üzemben – tette hozzá.

Az Electrolux évente több mint 60 millió háztartási és professzionális készüléket értékesít több mint 150 országban. Az Electrolux-csoport forgalma 2018-ban 12,4 milliárd euró volt, alkalmazottainak száma 54 ezer. A svéd óriásvállalat Magyarországon Jászberényben és Nyíregyházán működtet gyárat.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Merülj alá a múltba – kétezer éves titkot rejt Antalya partja

 Antalya partvidéke sokféle merülési lehetőséget kínál: Kaş térségét a világ tíz legjobb búvárhelye között tartják számon, de Bodrum, Fethiye és Çanakkale is egyedülálló víz alatti élményeket ígér. 

Ökofalvak és életmódváltók találkozója Magyarországon

Egyre többen érzik úgy, hogy számukra a városi lét már nem fenntartható, és valami egészen másra van szükségük, majd tanyát vesznek, megpróbálnak természetközeli, önellátó életmódot kialakítani.

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

több mint ötezer, szabálytalanul bejelentett autót vonnak ki a forgalomból

Több éven keresztül üzletszerűen vállalt gépjárművekkel kapcsolatos "ügyintézést" egy érdi család, a szolgáltatásukat azonban nem a jogszabályi keretek között nyújtották, illetve nem rendelkeztek a tevékenység folytatásához szükséges felhatalmazásokkal.
Hirdetés

Hírek

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.