Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Októbertől jön új tranzakciós illeték, miközben a mentesség emeléséből nem sokat láttak...
No menu items!

Októbertől jön új tranzakciós illeték, miközben a mentesség emeléséből nem sokat láttak az ügyfelek

Illusztráció: Bigstock

Október elsejétől a pénznemváltásos ügyletek után már kiegészítő tranzakciós illetéket is kell fizetni az auguszban jelentősen megemelt eddigin felül. Az év végéig élő díjstop miatt ezt a bankok nem háríthatják át a lakossági ügyfelekre, de cserébe a többségük egyelőre az illetékmentesség 20 ezer forintos határának 50 ezerre emelkedéséből sem élvezhet semmit – derül ki a Bank360.hu összeállításából.

Október elsejétől már a tranzakciós illeték júliusban bejelentett emelésének második részét is fizetnie kell a bankoknak és más pénzügyi szolgáltatóknak. Az eddigi létező, augusztusban jelentősen megemelt sápon felül kiegészítő illeték is terheli a konverziót tartalmazó ügyleteket. Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy tranzakció különböző pénznemek közötti átváltást tartalmaz, úgy erre az általános tranzakciós illetéken felül további 0,45 százalékos kell fizetni, ügyletenként 20 ezer forintos felső határral – emlékeztet a mostantól alkalmazandó szabályra Bank360.hu. Ráadásul az általános előírástól eltérően a kiegészítő illetéket belföldi magánszemélyek vagy vállalati ügyfelek ugyanannál a pénzintézetnél vezetett számlái közötti ügyletekre is kivetik, de legalább a bankkártyás műveletekre nem vonatkozik.

A magánszemélyekre azonban ezt a plusz terhet 2024-ben a pénzügyi szolgáltatók nem terhelhetik át az egyelőre év végéig szóló díjstop értelmében. A korábbi tapasztalatok szerint a tranzakciós illetéket valamilyen módon a bankok érvényesítették előbb-utóbb a számlaköltségekben, de ezt már a díjstop alapján az augusztusi illetékemeléssel sem tehették meg.

Augusztus 1-től azonban nemcsak a például az átutalások után fizetendő tranzakciós illeték nőtt a másfélszeresére, 0,3 százalékról 0,45 százalékra, hanem az az illetékmentességi határ is jócskán megemelkedett, ameddig ezt a lakossági ügyleteknél nem kell megfizetni. 2019. január 1-től a 20 ezer forint alatti átutalásokat nem terhelte illeték, 2024. augusztus 1-től viszont ezek már 50 ezer alatt illetékmentesek a pénzintézeteknek.

A bankok hirdetményeiben azonban ez a kedvezményváltozás csak elvétve jelenik meg, miközben a tranzakciós illeték szinte minden kondíciós listában ott van. A lakossági bankszámla hirdetményekben persze még a régi 0,3 százalékos értékek szerepelnek a kormány djstopja miatt.

Kevés bank engedte át a kedvezményt

A díjemelés tehát tilos, de a kedvezményt átengedhetnék, ha akarnák. Két nagybank, az MBH és a Raiffeisen ezt meg is tette: a számlacsomagok kialakításakor figyelembe vette az illetékmentesség határát. Eddig is volt több olyan lakossági számlacsomaguk, amelynél 20 ezer forint alatt minden átutalás díjmentes volt, augusztus 1-től ezeknél 50 ezer forint a határ.

Nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely szerint a korábbi 20 ezer forint, most pedig 50 ezer forint alatti átutalásokat vagy az átutalások ez alatti részét egy banknak díjmentesen kell adnia – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu érdeklődésére a Magnet Bank. Az illetéken kívül más költségei is lehetnek egy szolgáltatónak, amelyeket ráterhelhet az ügyfélre. A Magnet ugyanakkor – bár a tranzakciók nem teljesen díjmentesek – de a legkedvezményesebb díjszabású sáv összeghatárát 20 ezerről 50 ezer forintra emelte. Az Erste és a CIB például bizonyos számlacsomagokban eddig 20 ezer forintig biztosította a kedvezményes átutalásokat, és ezen az összeghatáron azóta sem emelt.

A többi bank másképp akciózik

A bankok többségénél viszont nyoma sincs a 20 ezer vagy 50 ezer forintos limitnek a kondíciós listákban. A kedvezményeket másképp engedik át, ha átengedik. A K&H például a banszámla-csomagoknál a tranzakciók számához köti a díjmentességet, az OTP pedig egy fix összeghatárig biztosítja, ami felmehet akár egymillió forintig is. Az UniCreditnél olyan számlacsomag is van, amelynél a tranzakciók számától és értékétől függetlenül díjmentesen utalhatnak az ügyfelek.

A Bank360.hu szakértői szerint ez a csomagkialakítás egyébként közelebb áll ahhoz, amit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szeretne, vagyis hogy egy fix összegért cserébe az ügyfelek korlátlan számú és értékű online tranzakciót bonyolíthassanak le. A jegybank szerint az ilyen árazás kulcsfontosságú lenne a készpénzhasználat csökkentése és a digitális bankolás fejlődése érdekében. Ugyanakkor a bankok nehezen tudják ezeket a számlacsomagokat kialakítani, amíg tranzakciós illetéket kell fizetniük az átutalások után, ráadásul azt még emelik is.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A gyors bérkonvergencia a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése

Gazdasági növekedésre van szükség a kormány új gazdaságpolitikai céljainak eléréséhez, amelyek között szerepel, hogy 2028-ra a minimálbér 1000 euróra, a bruttó átlagkereset 1 millió forintra emelkedjen.

Dolgozóinak tizedét bocsátja el a Boeing

A Boeing világszerte 170 ezer ember foglalkoztat, az Egyesült Államokban az északnyugati Washington, és a délkeleti Dél-Karolina államban.

Itt a nagy összefogás az e-kamion töltőállomás piacon

 Teljeskörű megoldásokat kínáló e-depók kialakítására írt alá szándéknyilatkozatot a...

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...