Kezdőlap Gazdaság Orbán: a háború nemcsak a frontokon folyik, hanem a világgazdaságban is
No menu items!

Orbán: a háború nemcsak a frontokon folyik, hanem a világgazdaságban is

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A háborúk korába lépett az európai történelem, most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk – mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor arról beszélt: Európában háborús árak vannak, senki sem gondolta volna idén február 24-én, hogy nem egyszerűen konfliktusháború jött létre Ukrajna és Oroszország között, hanem lezárul egy korszak, és új szakaszába lép az európai történelem, belépünk a háborúk korába.

Hozzátette: ez a háború nemcsak a frontokon folyik, hanem a világgazdaságban is, de legalábbis az európai gazdaságban, és ennek része az energiaárak emelése. Most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk.

A kormányfő két nagy csatát valószínűsített: szerinte az első az energiáért, a megélhetési költségekért, az elviselhető rezsiárakért folytatott küzdelem, de lesz majd harc a munkahelyekért is, mert minden előrejelzés szerint a szankciós politika és a háború együttes hatása miatt az európai gazdaság recesszióba lép.

Hangsúlyozta: Magyarországon most még munkaerőhiány van, de azt tanácsolja mindenkinek, akinek van munkája, hogy becsülje meg, és tegyen meg mindent azért, hogy meg is tudja tartani, mert a következő hónapokban már európai gazdasági visszaeséssel kell számolni.

Orbán Viktor kifejtette: “most azonban még az első csatát éljük“, amely az energiáért zajlik, a háború miatt az áram ára az ötszörösére, a gázé pedig hatszorosára emelkedett.

A legfontosabb az lenne, hogy Brüsszelben belássák: tévedés történt, a szankciós politika nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt, ellenkező hatást váltott ki, mint ahogyan tervezték – értékelt.

Közölte: azt gondolták, hogy a szankciós politika jobban fog fájni az oroszoknak, mint az európaiaknak, de “nekünk fáj jobban“. Azt gondolták, hogy a szankciós politika segítségével a háborút le lehet rövidíteni, mert Oroszország meggyengítésén keresztül hamar lehet sikert elérni, de ez sem vált be, a háború elhúzódik – mutatott rá.

Úgy fogalmazott, “eleinte azt hittem, hogy csak lábon lőttük magunkat, de most már látszik, hogy az európai gazdaság tüdőn lőtte magát, és ezért most levegőért kapkod“. Van, ahol ez azt jelenti, hogy nem lesz energiaforrás, és lesznek országok, ahol lesz ugyan gáz, de nagyon magas lesz az ára, és “mi az utóbbi kategóriába tartozunk” – mondta.

A kormányfő kitért arra: ki kellett hirdetni az energia-veszélyhelyzetet, emellett pedig elrendelte egy operatív törzs felállítását is, amelyet Gulyás Gergely miniszter vezet.

A miniszterelnök elmondta: “a rezsicsökkentés érdekében hozzá kellett nyúlnunk az átlagos fogyasztás feletti mennyiségekhez”, vagyis “próbáljuk megmenteni a rezsicsökkentést” úgy, hogy aki átlagos mennyiségű energiát fogyaszt, annak továbbra is legyen csökkentett rezsije, aki azonban az átlag fölött fogyaszt, annak piaci árat kell fizetnie, vagy ha tud, akkor próbáljon meg visszajönni az átlagos szint alá. “Most kénytelenek vagyunk az átlag fölötti fogyasztására kivetni a valódi árat, ha ezt nem így tennénk“, akkor a teljes rezsicsökkentési politikát meg kellene szüntetni – hangsúlyozta.

Arról is beszélt, hogy Magyarország nehezebb helyzetben van, mint a gazdagabb nyugatiak, mert igaz, hogy ott nincs rezsicsökkentés, és ezért teljes árat fizetnek, de a teljes rezsiár kifizetése kisebb hányada a fizetésüknek, mint az Magyarországon lenne. A baloldal sosem támogatta a rezsicsökkentést, “mi bevezettük“, és hosszú időn keresztül az egész lakosságra fenntartották, “most pedig az átlagfogyasztás tekintetében tudjuk megvédeni” – közölte.

Arról is beszélt, hogy a katával egy egyszerű és kezelhető adózási formát akartak létrehozni olyan kisvállalkozásoknak, amelyek a lakosságnak adnak szolgáltatást. De a cégek rájöttek, hogy van értelme, ha ráveszik a munkavállalókat, hogy “menjenek át katába“, és ma 450 ezer katásból körülbelül 300 ezer cégnek, leginkább egy cégnek számláz, tehát valójában színlelt szerződésről van szó – magyarázta. Hozzátette: most, hogy háború van, és háborús gazdasági logikában kell gondolkodni, “ez nem fér bele“.

Kiemelte: a háborús helyzetre az összefogás a jó válasz, nem a politikai haszonlesés.

Orbán Viktor bírálta a baloldali ellenzéket, és úgy értékelt: a választási kampányban bebizonyították, hogy nem lehet rájuk bízni az ország vezetését, háborús körülmények között pedig végképp nem. Hozzátette: a választást elvesztették és eddig “csendben ültek“, most azonban, hogy itt az első olyan intézkedés, amelynek vannak olyan érintettjei, akiknek ez fáj, akik ellenzik ezeket a kormánydöntéseket, a baloldal “fölül” erre a hullámra.

Szerinte ez a jövőben is így lesz, bármilyen intézkedés, amely megkérdőjelezhető és vitatható, arra a baloldali ellenzék fel fog ülni, és megpróbál hangulatot kelteni a kormányzás ellen, mert politikai hasznot akar ebből húzni.

Kijelentette: ezt nagyon rossz politikának tartja, mert miután háborús állapotok vannak, az összefogás a megoldás.

Ezért arra kérte a katásokat és a rezsicsökkentéssel működő háztartásokat, értsék meg azt, ami most történik, és segítsenek abban, hogy egy ilyen háborús helyzetben az ország működőképességét, az emberek életszínvonalát, munkahelyét, a nyugdíjakat meg tudják védeni.

A kormányfő elmondta: a hadseregben a fejlesztéseket két-háromszorosukra fel kell gyorsítani. A következő napokban aláírja azokat a rendeleteket, amelyek a hadseregnek plusz forrásokat adnak – fűzte hozzá.

Közölte: “van egy déli határproblémánk is“, és “a helyzet ott durvul“. A határvédelmet katonákkal ellátni ilyen körülmények között luxus, ugyanakkor a rendőrök sem bírják sokáig, mert őket az ország különböző pontjaiból vezényelték oda – magyarázta. Hozzátette: már délután aláírhatja a határvadász egységek felállításáról szóló rendeletet.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indul az autómosás szezonja: Nanotechnológiával hódít az autómosás Ubere

Beköszöntött a jó idő, ezzel pedig indul az autómosás...

Gazdaságos megoldás egyszerűsíti az áruszállítást

Ahhoz, hogy egy termék eljusson A-ból B pontba, az...

KF: új elektromos köztisztasági járművek állnak szolgálatba

Hat új elektromos köztisztasági célgép áll szolgálatba Budapesten -...

Kamatdöntés – Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris...

Hírek

Az EU lépni akar, hogy az embercsempészek ne reptessék a migránsokat

Az Európai Bizottság új intézkedéseket javasolt annak érdekében, hogy visszaszorítsa a fuvarozás egyre növekvő, bűnözői hálózatok általi visszaélésszerű használatát az EU-ba irányuló irreguláris migráció elősegítésére.

Földrengés volt Horvátország magyar határhoz közeli részén

Földrengés volt kedd hajnalban, 4.14 órakor Horvátországban 3,3-as magnitúdóval, Eszék közelében, a magyar határtól 10 kilométerre - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

Elindult Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat

Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg évek óta nagysikerű Az év felelős foglalkoztatója díj pályázatát az OFA Nonprofit Kft. - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Új elnöke lesz a Központi Statisztikai Hivatalnak

A Központi Statisztikai Hivatal elnöke június 11-től Kincses Áron lesz, aki Vukovich Gabriella helyét veszi át - közölte a hivatal.

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Gazdaság

Kamatdöntés – Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa május végi ülésén az alapkamat 13,0 százalékon tartásáról, az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlábának...

Ezek a megtakarítások úszhatják meg az új 13%-os adót

Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13%-os szocho-t sem kell megfizetni például a nyugdíjcélú megtakarítások után - értelmezi a GRANTIS a szociális hozzájárulási adó (szocho) eltérő alkalmazásáról szóló rendeletet.

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.