Kezdőlap Világgazdaság Oroszország a második a világ fegyvergyártóinak rangsorában
No menu items!

Oroszország a második a világ fegyvergyártóinak rangsorában

2017-ben is növelte a bevételeit a világ 100 legnagyobb fegyvergyártó vállalata, Oroszország a fegyvergyártásban a világrangsorban mára a második helyre lépett elő.

A stockholmi székhelyű Stockholm International Peace Research Institute( SIPRI) intézet vizsgálatai azonban nem terjednek ki a kínai fegyverkereskedelemre. A jelentés kiemeli, hogy Oroszország a rangsorban mára a második helyre lépett elő, maga mögé utasítva az Egyesült Királyságot.

A svéd kutatóintézet megállapítja, hogy a 100 legnagyobb fegyvergyártó cég 2017-ben már összesen 398,2 milliárd dollár értékben értékesített fegyvereket, valamint katonai szolgáltatásokat.

Ez már akkor is 2,5 százalékkal meghaladta az előző évi bevételeiket, és 2002 óta 44%-os emelkedést jelez a fegyverpiacon. Ez már a harmadik év, amikor a SIPRI kimutatásai szerint folyamatosan emelkedik a halálosztók eladásának értéke.

Oroszország annak köszönheti az ezüstérmét, hogy a 100 legnagyobb fegyvergyártó között jegyzett orosz cégek bevételei 2017-ben 8,5 %-kal növekedtek, egészen pontosan 37,7 milliárd dollárra emelkedtek.

Szakértők szerint ez összhangban van az orosz haderőfejlesztési doktrínával.

A világ vezető fegyvergyártóinak rangsorát 42 vállalattal változatlanul az Amerikai Egyesült Államok vezeti. Csak a Lockheed Martin 44,9 milliár dolláros bevételt könyvelhetett el 2017-ben – jelenti a TASS hírügynökség a svéd SIPRI intézet mai jelentésére hivatkozva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Első otthon – Tízezrek juthatnak kedvezményes lakáshitelhez

Tízezrek juthatnak kedvezményes lakáshitelhez az első otthonuk megvásárlásához; a...

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 
Hirdetés

Hírek

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 

Befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Devizahiteles döntés: az MBH Bank is állást foglalt

Az alábbiakban küldjük az MBH Bank állásfoglalását

Már 5 milliárd forint értékben igényeltek kamatmentes forgóeszközhitelt a vállalkozások

Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.

Nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.

Májusban a bruttó átlagkereset 702 800 forint volt, 7,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

2025. májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 702 800 forint, a nettó átlagkereset 483 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,8, a nettó átlagkereset 7,7, a reálkereset pedig 3,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,4 százalékos növekedése mellett.

Teljes készpénzmentesség jön a Forma-1 magyar futamán

A magyar alapítású Festipay biztosítja a készpénzmentes fizetést a Hungaroringen megrendezendő 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjon. A cég a vendéglátó egységek teljes területén több száz érintésmentes terminált üzemeltet, ahol bankkártyával, mobiltelefonnal vagy Festipay kártyával lehet fizetni. A rendszer már Bahreinben is sikerrel debütált.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.