Kezdőlap Cégvilág Osztalék. A 2019-es szint másfélszeresét fizeti az Alteo
No menu items!

Osztalék. A 2019-es szint másfélszeresét fizeti az Alteo

A vállalat történetének eddigi legmagasabb, a 2019-es szintet ötven százalékkal meghaladó, részvényenként 24 forintos osztalék kifizetéséről döntött az Alteo igazgatósága, amely a járvány miatt a közgyűlési jogköröket gyakorolja – közölte az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat.

A testület elfogadta a társaság tavalyi beszámolóját, valamint meghosszabbította a saját részvények vásárlására vonatkozó felhatalmazást újabb 18 hónappal.

Chikán Attila

Chikán Attila vezérigazgató elmondta: minden nehezítő körülmény dacára is nagyszerű évet zártak, így nem volt akadálya a megemelt osztalékfizetésnek. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy továbbra is “növekedési sztorinak” tekintik az Alteo-t, amelyben az osztalékot is az expanziós céloknak rendelik alá.

A vezérigazgató elmondása szerint az eredeti terveknek megfelelően folytatják a 2024-ig tartó beruházási program megvalósítását, újabb energiatermelő és energiatárolási kapacitások beléptetését tervezik.

A társaság a Budapesti Értéktőzsdén korábban közzétett jelentése szerint tavaly a járvány ellenére is kimagasló eredményt, 29 százalékos árbevétel- és 116 százalékos nyereségnövekedést ért el, árbevétele 32,981 milliárd forintra, nettó eredménye 591 millió forintra nőtt 2020-ban.

Az Alteo részvényeit 2010 októberében vezették be a Budapesti Értéktőzsdére. A vállalat papírjai pénteken 1300 forinton zártak; az elmúlt egy évben a legmagasabb értékük 1370 forint, a legalacsonyabb 680 forint volt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Munkaköri leírás  –   E gy „gazdag” dokumentum

Sok szó esik mostanában a munkahelyi szocializálódásról, vagyis arról a folyamatról, amely egy új munkahelyre való belépéstől addig tart, ameddig a vezető vagy a dolgozó céges „állampolgárrá” válik.

Még babaváróból is autót vesz a magyar

A hitelkamatok csökkenésének köszönhetően ismét egyre több lakossági ügyfél nem lízingel, hanem bankhitelből vesz autót.

Elektromos kombi felvillanyozó kalandokhoz: Volkswagen ID.7 Tourer teszt

Képzelj el egy autót, amely csendesen suhan az Alpok...

Kevés az emberek pénze, de akinek van, mégis parlagon hagyja Magyarországon

Rekordszintre, 11 200 milliárd forint fölé ugrott februárra a lakossági számlákon lévő folyószámlabetétek állománya, vagyis tovább nő a lekötés nélküli pénzek mennyisége a lakosságnál.
Hirdetés

Hírek

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...