Az Alteo csoport 62,7 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el az idei első három negyedévben, 116 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakhoz képest, adózott eredménye 128 százalékkal, 11,2 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban - tette közzé az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az Alteo energetikai csoport az év első három hónapját fennállásának legmagasabb negyedéves eredményével zárta: cég konszolidált nettó eredménye 2,8 milliárd forintot tett ki, ami 202 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest.
Új, a két évvel ezelőttinél ambiciózusabb stratégiát tett közzé a 2022-2026 közötti ötéves időszakra az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. az elmúlt két év vártnál kedvezőbb eredményeinek köszönhetően. A magyar energetikai cég a korábbinál magasabb beruházással, eredménnyel és osztalékfizetéssel számol.
A vállalat történetének eddigi legmagasabb, a 2019-es szintet ötven százalékkal meghaladó, részvényenként 24 forintos osztalék kifizetéséről döntött az Alteo igazgatósága, amely a járvány miatt a közgyűlési jogköröket gyakorolja - közölte az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat.
A Budapesti Értéktőzsde idén is megrendezte a tőkepiac legjobb teljesítményeit díjazó eseményét, a több mint két évtizedes múltra visszatekintő BÉT Legek díjátadó gálát.
Sikeres kötvényauciót tartott az Alteo Nyrt. A társaság az MNB Növekedési kötvényprogramban 3,8 milliárd forint névértéken ajánlott fel és hozott forgalomba kötvényt.
Túljegyzéssel zárult az Alteo Nyrt. zártkörű kötvénykibocsátása, az intézményi befektetőknek értékesítésre felkínált maximálisan 168 699 darabbal szemben összesen 169 363 darab kötvényre adtak be érvényes jegyzési ajánlatot 1 693 630 000 forint értékben, az igazgatósága a túljegyzést elfogadta.
Zártkörű kötvénykibocsátást hajt végre 1,5 milliárd forint értékben az Alteo Nyrt., amit részben lejáró kötvényprogramjának refinanszírozására, valamint további növekedési terveinek támogatására és általános vállalatfinanszírozási célokra kíván felhasználni.
Tizenhárom toronyból álló, 25 megawatt összteljesítményű szélerőmű parkot vásárol az Alteo csoport a Győr-Moson-Sopron megyei Bőny térségében, a csoport villamosenergia-termelő kapacitása a tranzakcióval meg fogja haladni a 105 megawattot - tájékoztatta az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat pénteken az MTI-t.
Sikeresen lezajlott az Alteo Nyrt. zártkörű tőkeemelése, amelynek során a társaság csaknem 2 milliárd forint értékben, a korábban meghatározott ársáv felső határán bocsátott ki részvényeket.
Zártkörű tőkeemelés keretében új részvényeket bocsát ki az Alteo Nyrt., a részvények összértéke minimum 500 millió forint és maximum 1,5 milliárd forint között lesz. A cég 2 milliárd forintig túljegyzést is elfogadhat.
Ünnepélyes csengetéssel indította el a Budapesti Értéktőzsde a kereskedést, ugyanis csütörtöktől forognak a parketten az AutoWallis Nyrt. új, 15,8 milliárd forint összegű tőkeemeléséből származó részvényei.
A MOM Park bevásárlóközpont az OTP Ingatlanbefektetési Alap tulajdonába kerülhet, miután az átruházásáról szóló tranzakciót jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal, közölte az eladó Wingholding Zrt., a magyar ingatlanpiac vezető ingatlanfejlesztő és befektető cége, az egyik legnagyobb magántulajdonban lévő magyar ingatlanvállalkozás.
Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján.
A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.
Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.
A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek