Kezdőlap Tech Plusz öt euróért már 5G járhat Németországban
No menu items!

Plusz öt euróért már 5G járhat Németországban

Korlátozott keretek között ugyan, de elindítja kereskedelmi célú 5G mobil szolgáltatását Németországban a Vodafone. A szolgáltatás díja a meglévő szerződésben foglalt díj felett még öt euró.

A Vodafone Düsseldorf, Köln és Dortmund városokban, valamint még néhány kisebb helységben összesen 25 ötödik generációs mobil átjátszó állomást helyezett üzembe, augusztusra pedig az 5G cellák számát ötvenre emeli. A Vodafone egyébként Németországban több mint 25 ezer mobil szolgáltató cellát üzemeltet.

A Vodafone lakossági ügyfelei szerdától vehetik igénybe az adatátviteli sebességben a jelenleg használatos negyedik generációsnak a többszörösét nyújtó ötödik generációs mobil szolgáltatást.

A szolgáltatás díja a meglévő szolgáltatási szerződésben foglalt díj felett még öt euró. Az 5G szolgáltatás igénybevételéhez a technológia alkalmazására felkészített okostelefon modellek szükségesek. A Vodafone kínálatában Samsung és Huawei 5G-technológiás okostelefonok szerepelnek.

Lakossági ügyfelek számára egyébként az 5G technológia nem is igazán létfontosságú, hiszen a jelenlegi negyedik generációs szolgáltatás adatátviteli sebessége bőven elegendő a meglévő mobil szolgáltatások túlnyomó többségének az igénybe vételéhez. Lakossági ügyfelek számára az ötödik generációs szolgáltatás a virtuális valóságra épülő alkalmazások és nagy adatforgalmi igényű online játékok térnyerésével válhat szükségessé.

Az ötödik generációs technológia alkalmazása a nagy adatátviteli terhelhetőségnek köszönhetően egyebek között stadionokban kínál komoly felhasználási előnyöket, ahol nagy tömegek veszik egyszerre igénybe a mobil szolgáltatásokat. A Vodafone július elején jelentette be, hogy 5G szolgáltatási szerződést kötött a DFL német labdarúgó szövetséggel.

A Vodafone németországi versenytársai, a Deutsche Telekom és a Telefónica később kezdik meg kereskedelmi célú 5G mobil szolgáltatásukat. A Deutsche Telekom már jelezte, hogy “az elkövetkező hetekben” kezdi meg a szolgáltatást, a Telefónica viszont még nem tett bejelentést az 5G szolgáltatás bevezetéséről.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Látogatói foglalási rendszert vezetnek be a Comino-i Kék Lagúna ökológiai védelmében

Május 1-jétől, csütörtöktől egy új online látogatói foglalási rendszer szabályozza majd a látogatók számát Comino-i Blue Lagoon (Kék Lagúna) területén, hogy megóvják és megőrizzék ennek a népszerű Natura 2000 helyszínnek a kényes ökoszisztémáit.

Új fejlesztéssel segíti a NAV a lakáskiadókat és az ingatlaneladókat

Az egyszerűen használható, közérthető úgynevezett kérdés-felelet mód a már kilencedik éve működő eSZJA legnagyobb informatikai újítása.

A vártnál nagyobb lett a Samsung negyedéves üzemi eredménye

A dél-koreai Samsung Electronics technológiai cég vártnál jobb üzemi eredményt jelentett szerdán az első negyedévre részben a Galaxy S25 okostelefonok erőteljes eladásnövekedésének köszönhetően.

Hazánk egyre népszerűbb a nemzetközi utazók körében

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.