Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is...
Vádat emeltek egy budapesti ügyvéd ellen, aki a Fővárosi Főügyészség szerint egy végrehajtási eljárásban olyan lényeges piaci információhoz jutott, amelynek felhasználásával mintegy 300 milló forint hasznot ért el a tőzsdén.
Innovációs együttműködésekről tárgyaltak a Teslával a Waberer's vezetői az USA-ban. Európából elsőként a magyar szakemberek próbálták ki az járműveket gyártó amerikai vállalat elektromos kamionját.
A labdarúgó-világbajnokság sovány kifogás a júliusi kezdéshez, júniusban sem nőtt a vendégéjszakák száma a tavalyihoz képest, nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a vendégek számának növelésére - vélekednek Horvátországban.
A 3 hónapos diszkont kincstárjegy az évet 0,02 százalékos aukciós átlaghozammal kezdte. Az aukciós átlaghozam 2017 elején 0,15 százalék volt, 2016 elején 1,13 százalék, 2015 elején 1,84 százalék.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nyílt levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz, hogy ne szavazzák meg a cafeteria adóztatásának tervezett változtatását, mert véleményük szerint azzal...
Skócia északi partjainál, Sutherland megyében épülhet meg az első brit űrrepülőtér.
A műholdakat szállító rakéták függőleges irányú fellövésére a legalkalmasabbnak az A'Mhoine-félszigetet találták - olvasható...
Hamis számlabekérő leveleket küldenek ismeretlenek a Telenor Magyarország nevében, a cég ügyfelei védelme érdekében kitiltotta hálózatáról a csalók által használt weboldal címet - közölte...
A nemzetközi közösség segítségét kérik a Quaestor-károsultak, hogy az állami kártalanításon túl a felszámolási eljárásban is érvényesíthessék kártérítési igényüket - ezt az MSZP elnökhelyettese...
Jó fellépését kihasználva, kártérítésre és reklámszerződésre hivatkozva mintegy hetvenmillió forintot csalt ki 248 embertől egy nő, alig nyolc hónap alatt. Lebukott, vádat emelt ellene...
Kiskunfélegyházán már elkészült az állami HM Arzenál Zrt. tulajdonában lévő csarnok ahol 2019- ben 150 fős létszámmal elindulhat a hazai kézifegyvergyártás.
Az ott dolgozók képzése...
A hazai kitermelés a teljes magyar gázfogyasztás 18-20 százalékát biztosítja - mondta Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője az M1...
Az ipar és a szolgáltató szektor jól teljesített 2018 első öt hónapjában, a külkereskedelem mérlege kedvező, de aktívuma csökkenést mutat.
Csath Magdolna közgazdász szerint évek óta...
Kockázatos azonnal abbahagyni a szennyezett vérnyomáscsökkentők szedését. A patikai forgalomból kivont valsartan vérnyomáscsökkentő hatóanyagú készítmények még egy hónapig szedhetők - közölték szakemberek egy budapesti...
Elsőként mutatott be Magyarországon valós körülmények között működő 5G hálózatot a Magyar Telekom. A 3.7 GHz-es spektrumban működő teszthálózat szabványosítás előtti, kereskedelmi bevezetés előtt...
A brit lakosság két esztendővel ezelőtt, szoros népszavazáson döntött az Európai Unió elhagyásáról, ám a kilépés minden következménye még ma sem belátható. Egy dolog...
Több jogszabályváltozás lép életbe július 1-től: drágul a fővárosi taxizás, hatályba lép az új büntetőeljárási törvény, s mostantól ingyen tehetik le a KRESZ-vizsgát a...
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek