Kezdőlap Hírek

Hírek

Oxfordi Egyetem: kevesebb hússal a klímaváltozás ellen

A növényi eredetű ételekben gazdag, de húsban szegény flexitáriánus étrendre való áttérés, az élelmiszer-hulladék felére csökkentése, valamint a mezőgazdasági termelés fejlesztése a három kulcslépés, hogy az emberiség fenntartható jövőt építsen ki magának 2050-re.

Szovjet gránátra bukkantak a Déli pályaudvar felújítása közben

Robbanótestet találtak a Déli pályaudvar területén a felújítási munkálatok alatt, ezért a rendőrség kiüríti a környező lakásokat - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Innovációs központot avatott Budapesten a világ legnagyobb alapkezelője

Felavatták a BlackRock alapkezelő globális innovációs központját csütörtökön a budapesti GTC White House épületében.

Szegényedő leggazdagabbak

A Bloomberg Milliárdos Indexe szerint a világ leggazdagabb emberei az idén vagyonuk 2 %-át vesztették el. Márpedig arra a BMI index naponta rangsorolja a világ legtehetősebb polgárait.

80 ezer tonnás szilvatermés várható idén

2018-ban várhatóan 80 ezer tonna szilva terem Magyarországon, ami több az utóbbi néhány év átlagánál. A legtöbb magyar szilva Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származik.

KSH: nőtt a szálláshelyek forgalma augusztusban

Bár Széchenyi pihenőkártyával kevesebbet fizettek a kártyatulajdonosok, a külföldi vendégek száma emelkedett az év nyolcadik hónapjában, így végül a szálláshelyek forgalma 2,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A dolgozók 88 százaléka részesül idén a cafeteria legalább egy eleméből

A magyar vállalkozások a dolgozóinak 88 százaléka részesül legalább egy béren kívüli juttatásból, 2018-ban, munkaadók több mint 55 százaléka adott helyi bérlet vagy más utazási támogatást, illetve Cafetéri elemként Erzsébet-utalványt - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK GVI) .

Ötezer arcot felismerünk – különös képesség

Régóta ismert, hogy jelentős különbségek vannak az ismerős és az ismeretlen arcok észlelése között. Azt azonban eddig nem tudták, hány arcot ismerhet az ember. Rob Jenkins, az angliai egyetem kutatója és munkatársai a Proceedings B című lapban megjelent tanulmány elkészítéséhez több lépcsős vizsgálatot végeztek. 

Brexit – City-államtitkár: több ezer banki állás kitelepülése várható

A brit kormány várakozása szerint több ezer pénzügyi szolgáltatási állás áttelepítése várható Londonból más európai pénzügyi központokba a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jövő márciusi időpontjáig. A pénzügyi szolgáltatási szektor a brit gazdaság legfontosabb exportőre; az ágazat külkereskedelmi többlete évente 60 milliárd font, a brit GDP-érték 3 százaléka.

Rosszabbul lett a beteg, elítélték a somogyi kuruzslót

A vádlott az egyik betegének azt javasolta, "dobja a szemétbe" korábban szedett gyógyszereit, azok helyett az általa adott vitaminkészítményeket vegye be. A beteg állapota rosszabbra fordult.

Mellimplantátum botrány. Vizsgálják a minőséget tanúsító cég felelősségét

A francia semmítőszék perújrafelvételt rendelt el annak megvizsgálására, hogy terhelte-e felelősség a TÜV Rheinland németországi központú nemzetközi termék- és rendszertanúsító céget a szilikon szivárgása miatt világméretű botrányt okozó PIP-mellimplantátum engedélyeztetésekor.

Illágális kutak. Bírságmentességet és türelmet kér a kamara

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezte az illegálisan kialakított kutak bírságmentes engedélyeztetési időszakának meghosszabbítását 2020 végéig. 

Amit a hamisítványokról gondolunk – közvéleménykutatás

Tavaly óta jelentősen, 8 százalékponttal, 51 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint a hamisítás veszélyes.

A NAV bejelentette, kiket ellenőriz az őstermelők közül

Az adóhatóság október 15-től vizsgálatot indít az őstermelői tevékenységet folytató adózók körében. Célzott vizsgálatot tartanak az ellenőrök.  

Mesterséges Intelligencia Koalíció alakult Balatonfüreden

Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) Balatonfüreden. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia generálta kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez.

A negatív csúcs is kínai, 214 milliárd dollárral csökkent a Tencent tőkeértéke

A világ tőzsdéin jegyzett cégek közül a Tencent kínai internetes vállalat piaci tőkeértéke csökkent a legnagyobb mértékben az idén eddig, a számítások szerint 214 milliárd dollárral.

Gyorsabb lett a Diákhitel Direkt

A Diákhitel Direkt szolgáltatás mostantól az egyszerűbb, biztonságosabb és gyorsabb használhatóság érdekében hitelesítő alkalmazás segítségével is megtörténhet a belépés a Diákhitel Központ internetes rendszerébe. A...

Indiai páncélos orrszarvú született a Nyíregyházi Állatparkban

Magyarországon először született indiai páncélos rinocérosz (Rhinoceros unicornis) a Nyíregyházi Állatparkban. Az indiai orrszarvú a Földön élő öt orrszarvúfaj egyike és a legnagyobb méretű ázsiai orrszarvúfaj.

Matolcsy: kilenc szellemi műhely működik majd a “bölcs várban”

Kilenc szellemi műhely működik majd a "bölcs várban", a tudás házában, az épületben egyebek mellett 3 doktori program, köztük a Széchenyi Egyetem angol nyelvű doktori iskolája, 2 alapítvány, könyvkiadó és érmekiállítás is helyet kapott

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,