Kezdőlap Világgazdaság A Fitch Ratings stabilról negatívra rontotta Szlovákiát
No menu items!

A Fitch Ratings stabilról negatívra rontotta Szlovákiát

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Szlovákia “A” szintű – elsőrendű befektetői kategóriás – államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings.

A nemzetközi hitelminősítő mindenekelőtt azzal az előrejelzésével indokolta a lépést, hogy a koronavírus-járvány okozta idei súlyos recesszió környezetében a korábban vártnál nagyobb lesz a szlovák államháztartási hiány, és ez negatív hatást gyakorol az adósságdinamikára.

A Fitch várakozása szerint a szlovák hazai össztermék (GDP) az idén 9,2 százalékkal zuhan a járvány megfékezését célzó korlátozások, valamint a külső és a belső keresleti sokk miatt.

A cég kiemeli, hogy a szlovák gazdaság évekig saját potenciálját meghaladó ütemben növekedett; az éves átlagos növekedés a 2015-2019 közötti időszakban 3,3 százalék volt.

A Fitch Ratings által a szlovák gazdaságban várt idei visszaesés jelentősen meghaladja a cég besorolási listáján “A” osztályzattal nyilván tartott szuverén adósok várható idei gazdasági visszaesésének középértékét, amely a Fitch előrejelzése alapján 6 százalék lesz.

A prognózis szerint a jövő évi kilábalás is fokozatosabb és egyenetlenebb lesz a Fitch Ratings eddigi várakozásánál.

A cég ezért a korábbi előrejelzésében szereplő 6,8 százalékról 4,8 százalékra rontotta a szlovák hazai össztermék jövő évi növekedésére adott becslését.

A Fitch Ratings felülvizsgált prognózisa szerint ebben a környezetben

a szlovák államháztartási deficit 2020 végéig a GDP-érték 8,1 százalékára nő a tavaly mért 1,3 százalékról, és még jövőre is 6,3 százalék, 2022-ben 5,4 százalék lesz.

A cég korábban 7,7 százalékos GDP-arányos hiányt valószínűsített a szlovák államháztartás idei mérlegében.

A Fitch várakozása szerint Szlovákia bruttó államadósság-rátája 2022-ben tetőzik a GDP-érték 64 százalékán.

A hitelminősítő felidézi, hogy 2019 végén a bruttó szlovák államadósság a hazai össztermék 48,3 százaléka volt.

A Fitch Ratings elemzői szerint ugyanakkor a növekvő adósságtömeg hatásait enyhíti az euróövezeti jegybank (EKB) mennyiségi enyhítési programja, amely alacsonyan tartja a hitelköltségeket.

A cég kiemeli, hogy az euróövezeti tagállamok központi bankjai alkotta eurórendszer portfólióiban van Szlovákia forgalomképes adósságeszközeinek 38 százaléka.

A Fitch májusban már leminősítette Szlovákiát, az addigi “A plusz”-ról egy fokozattal a jelenleg érvényes “A”-ra rontva a szuverén besorolást. A hitelminősítő most ennek az osztályzatnak a kilátását rontotta további leminősítés lehetőségére utaló negatívra.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Stratégiai megállapodás az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége között

Stratégiai megállapodást kötött az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ).,

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni
Hirdetés

Hírek

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit