Hirdetés
Kezdőlap Hírek Sztrájk Berlin repterein. Budapesti járatot is töröltek
No menu items!

Sztrájk Berlin repterein. Budapesti járatot is töröltek

Sztrájkot hirdetett hétfő reggelre a két berlini nemzetközi repülőtérre (Schönefeld, Tegel) a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi). A biztonsági szolgálatok dolgozóinak munkabeszüntetése miatt számos járatot, köztük egy budapestit is töröltek. 

A sztrájk 5 órától 8.45-ig tart, a két repülőteret együttvéve nagyjából 80 járatot érint, ezek egy részét már vasárnap törölték.

A repterek üzemeltetőjének (Flughafen Berlin Brandenburg – FBB) honlapján közölt adatok szerint

törölték a Ryanair légitársaság Schönefeldről Budapestre közlekedő, FR 196 jelzésű járatát is, amely 7.25-kor indult volna.

A Verdi egységesen 20 eurós (6540 forint) bruttó órabért akar kiharcolni az utasok, a poggyász, a teherszállító járatok rakománya és a légitársaságok személyzete ellenőrzését végző cégek dolgozóinak, országszerte 23 ezer munkavállalónak. Az ágazat munkaadói érdekképviseletével (Bundesverband der Luftsicherheitsunternehmen – BDLS) folytatott bértárgyaláson eddig négy fordulót tartottak.

A BDLS elutasítja a szakszervezeti követelést, helyette 2 százalékos béremelést ajánl. A Verdi ezt elfogadhatatlannak tartja, ezért most figyelmeztető sztrájkkal nyomatékosítja követelését. A következő tárgyalási fordulót január 23-án tartják.

A repülőtéri biztonsági szolgálatok munkatársainak órabére régiónként eltérő Németországban, a berlinieké jelenleg 17,12 euró – tette hozzá az MTI.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Európai Számvevőszék: az EU beruházásai a mesterséges intelligencia terén elmaradnak a világelsők mögött

Az Európai Bizottságnak pedig többet kell tennie azért, hogy az MI-vonatkozású, uniós finanszírozású kutatási projektek eredményei teljes mértékben kereskedelmi forgalomba kerüljenek, illetve más módon hasznosuljanak

NAV: online is kérhető igazolás az adóazonosító jelről

Az adóazonosító jelről általában azért kérnek igazolást a NAV-tól, mert az adókártya megrongálódik vagy elvész, illetve névváltozás miatt új kártyára van szükség.

Központban a vidéki kistelepülések fejlesztése

A kedden átadott 4,2 kilométer hosszú út jelentős segítséget nyújt a területen gazdálkodók, termelők számára területeik megközelítésében, mindezeken túl pedig közvetlen kapcsolatot teremt Jászfelsőszentgyörgy és a 32-es számú főút között.

Több tízezer külhoni gazdálkodót segít a Kárpát-medencei Falugazdász-hálózat

Az egységesítés által még eredményesebben hívhatók le a nemzeti, vagy EU-s pályázati források, továbbá jobban kivitelezhető az egyes agrárágazatok szerinti felosztás és segítségnyújtás
Hirdetés

Hírek

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Multifunkcionális ipari csarnok bokréta avatót tartott Szentgotthárdon a XANGA csoport

A XANGA csoport üzleti modellje huszonöt éve változatlan: kulcsrakész gyártó, logisztikai és szolgáltató infrastruktúrát fejleszt, amelyekben a bérlőként beköltöző magas hozzáadott értéket előállító vállalatok saját technológiájuk és eszközeik telepítését követően kezdhetik meg működésüket.

Forinterősödés reggel

Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Gazdaság

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.

Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások

Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint

A többség családon belül dönt a pénzügyeiről

meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...