Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Tavaly csökkent a csődök száma - idén fordulhat a trend
No menu items!

Tavaly csökkent a csődök száma – idén fordulhat a trend

Magyarországon a globális átlagot meghaladó mértékben, 18 százalékkal csökkent a csődök száma 2020-ban, idén viszont a tavalyinál több csőd várható – áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében.

Az összefoglaló szerint ezt a kormányzati mentőcsomag és az átmeneti szabályozási változások mellett az is segítette, hogy a beszállítók a korábbinál türelmesebbek voltak az üzleti partnereik átmeneti likviditási nehézségeivel szemben.

A hitelbiztosító tanulmánya kiemeli, hogy tavaly 16 százalékkal nőtt a végelszámolások száma, a működő vállalkozások száma ugyanakkor gyakorlatilag nem változott.

A világgazdaságban a tavalyi évet a GDP 3,7 százalékos, és a csődök számának 14 százalékos visszaesése jellemezte. Az Atradius idei várakozása 6 százalékos növekedés a világgazdaságban, valamint az, hogy a kormányok kivezetik az ideiglenes könnyítéseket.

Ezért arra számítanak, hogy az idén globálisan 26 százalékkal több lesz a csőd, mint tavaly, Magyarországon pedig 12 százalékkal

– fejtette ki Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója.

Magyarországon és a régió országaiban a harmadik negyedévtől várható a felszámolási eljárások jelentős növekedése. Ennek mértékét enyhíti majd a főbb exportpartnerek, Németország, az Egyesült Államok és Ausztria várható talpra állása.

Vanek Balázs

A tanulmány felhívja a figyelmet arra is, hogy az idén várhatóan megjelennek a járvány miatti gazdasági döntések késleltetett hatásai is. Különösen fontos lesz az építőiparban, hogy a kifutó projekteket milyen mértékben tudják új szerződésekkel pótolni egy olyan időszakban, amikor a legtöbb vállalkozás a beruházások elhalasztása mellett dönt, elsősorban költségcsökkentési megfontolások alapján.

Az Atradius országigazgatója hangsúlyozta: azok a vállalkozások, amelyek ezeket az éveket és a kormányzati támogatásokat a saját hatékonyságuk fejlesztésére fordították, előbbre jutnak versenytársaiknál. A többiek nehezebben jutnak majd hozzá a szükséges finanszírozáshoz, mert a felszámolások és nem teljesítő hitelek arányának növekedése miatt a bankok valószínűleg óvatosabbak lesznek.

A hitelbiztosító elemzői szerint ágazati sajátosságok is nehezíthetik a vállalatok helyzetét. A vas- és acéliparban, a műanyagiparban, illetve az építőiparban is egyszerre nőttek a nyersanyagköltségek és a szállítmányozási árak. Ezért az állami szerepvállalás és ösztönzés továbbra is fontos lehet a visszaesett kereslet miatt eleve alacsonyabb bevételt termelő cégek számára – írja az Atradius.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megnyílt első éjjel-nappali posta Nyíregyházán

A Magyar Posta Zrt. további tizenkét helyszínen tervezi a postai szolgáltatások éjjel-nappali elérésének lehetőségét bevezetni, a szolgáltatást öt budapesti, valamint Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét és Miskolc postáján indítják el.

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

A hetedik éve rendkívüli népszerűségnek örvendő kezdeményezés keretében eddig összesen már több százezer európai fiatal utazhatta be Európát Interrail vasúti bérlettel - írták.

Német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban

Az egyeztetések középpontjában elsősorban a német gazdaság kilátásai és versenyképessége, valamint az autóipar, különös tekintettel az elektromos autógyártás jövője állt.

A kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását

Az iparági kiállítás segíti a kapcsolatépítést, azon csaknem hatvan cég fog bemutatkozni.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.