Kezdőlap Pénzvilág Tízmillió forintot is spórolhat a hitelkiváltással egy lakáshiteles
No menu items!

Tízmillió forintot is spórolhat a hitelkiváltással egy lakáshiteles

Aki tavaly januárban vett fel egy átlagos lakáshitelt, és most újra cseréli a kölcsönét, az akkori 120-125 ezres törlesztőrészletét 80-90 ezer forintra mérsékelheti. Összességében 8-10 millió forinttal csökkenhet a teljes visszafizetendő összeg – számolta ki a Bank360.hu.

Nagyot estek az egy évvel ezelőtti szintekhez képest a lakáshitelkamatok. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2023 januárjában egy átlagos lakáshitel THM-je 11,67 százalékos volt, a jelenlegi piaci ajánlatok között pedig szép számmal találni 7 százalék körülieket is. Ebben szerepe van annak is, hogy január 1-től a lakáshiteleknél a a bankok által vállalt THM-plafon 7,3 százalékra csökkent.

Ez az árzuhanás már jó lehetőséget kínál arra, hogy aki korábban még magas kamattal vett fel a kölcsönt, az most elgondolkozzon a lakáshitel kiváltásán, az ezzel elérhető megtakarítás ugyanis milliókban mérhető a Bank360.hu kalkulátorának számításai szerint. 2023 januárjában egy átlagos lakáshitel összege a jegybanki adatok alapján 11,6 millió forint volt. Egy ilyen kölcsön törlesztőrészlete akkor 20 éves futamidő mellett mintegy 125 ezer forintra jött ki, 25 éves futamidőnél pedig hozzávetőlegesen 119 ezer forint volt. A teljes visszafizetendő összeg 20 évre meghaladta a 30 millió forintot, 25 éves futamidőnél pedig megközelítette a 36 milliót.

8-10 milliós spórolás érhető el

Az azóta eltelt egy évben törlesztettek is az adósok, így valamelyest csökkenhetett a tőketartozás, de ennek a mértéke elenyésző, a 25 éves hitel esetében a 100 ezer forintot sem érte el, hiszen a törlesztőrészletek döntő része a kamatokat fedezte. Hiába fizetett be egy 20 éves hitel esetében 1,5 millió forintot az ügyfél, a tartozása még 200 ezer forinttal sem csökkent.

Most azonban, ha lecserélné a tavalyi hitelét egy 19 éves futamidejűre, ami ugyanakkor jár le, mint az eredeti, a maradék tőketartozással számolva 89-90 ezer forint körüli törlesztőrészleteket talál a banki ajánlatok között, a teljes visszafizetendő összeg pedig már csupán 20-20,5 millió forint. Ha az elmúlt egy évben törlesztésre kifizetett 1,5 millió forintot ehhez hozzáadja, 22 millió forint jön ki, ez 8 millióval kevesebb, mint az eredeti hitelnél lett volna.

Aki 25 éves futamidőt választott egy éve, még többet spórolhat azzal, ha 24 éves futamidejű hitelre kiváltja most a tartozását. A 119-120 ezer forint körüli törlesztőrészlet 80-82 ezer forintra csökkenne, a teljes visszafizetendő összeg pedig az elmúlt egy évben befizetett törlesztőkkel együtt 25 millió forint alatt maradna, vagyis az eredeti 35,8 millió forinthoz képest 11 millió forint körüli összeget takaríthatna meg.

A költségeket is figyelni kell

A hitelkiváltásnál persze nem csak ezeket a paramétereket kell figyelembe venni, hanem a költséget is. A bankok az előtörlesztésre díjat számolhatnak fel, ami elérheti akár a hitelösszeg 2 százalékát is. Ennek tisztázása mellett érdemes azt is megnézni, hogy a bank a hitelnyújtáskor adott-e olyan kedvezményt, amit visszakövetelhet, ha valaki ilyen rövid idő után teljesen visszafizeti a kölcsönt. Ezek az előnyök a hitelfelvételkor jól jöttek, de a most növelhetik a kiváltás árát.

A meglévő kölcsön lezárásán túl az új folyósításának is lehetnek plusz költségei, ezek a hitelösszeg 1-2 százalékára rúghatnak. Egy 11,5 millió forintos hitel kiváltása épp ezért akár félmillió forintba is kerülhet az adós számára, bár ha kedvezőbb feltételű hitelben van, akkor lehet, hogy 200-300 ezer forinttal megússza a költségeket. Ez a költség azonban akár már egy év alatt megtérülhet az alacsonyabb törlesztőrészleteknek köszönhetően – hívja fel a figyelmet Herman Bernadett, a Bank360.hu vezető szakértője. A példában szereplő átlagos lakáshitelnél például 420-480 ezer forintnyi megtakarítás jön össze 12 hónap alatt.

Nem biztos, hogy érdemes sokáig várni a kiváltással

Az alapkamat a január 30-i jegybanki döntés után is tovább fog csökkenni az elkövetkező hónapokban, és a hitelkamatok is lejjebb mehetnek még, így azon is érdemes elgondolkodni, megéri-e várni még a hitelkiváltással. A szakértők a félév végére 7, az év végére 5,5-6 százalékos alapkamattal számolnak. Ha egy év múlva az elérhető lakáshitelek THM-je 6 százalékosra csökkenne – ami nem vehető biztosra -, és akkor cserélné le a jelzálogkölcsönét egy olyan ügyfél, aki tavaly januárban vett fel átlagos összeget, akkor már csak elenyésző lenne a megtakarítás a mostani kiváltáshoz képest.

Ha a 20 éves futamidejű eredeti hitelt egy év múlva váltaná ki valaki egy 18 éves futamidejű 6 százalékos THM-űre, akkor 85,3 ezer forintos törlesztővel számolhatna, és a teljes visszafizetendő összege 21,4 millió forintra csökkenne az eredeti 30 millióról. Most 4-5 ezer forinttal magasabb törlesztővel és nagyjából 22 millió forintos teljes visszafizetéssel kell kalkulálni. A 25 éves hitelnél 76,4 ezer forint lenne a törlesztő a mostani 80 ezerrel szemben, a visszafizetendő összeg pedig 24,9 millió körül alakulna, ami hasonló ahhoz, ami egy mostani kiváltással elérhető.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Merülj alá a múltba – kétezer éves titkot rejt Antalya partja

 Antalya partvidéke sokféle merülési lehetőséget kínál: Kaş térségét a világ tíz legjobb búvárhelye között tartják számon, de Bodrum, Fethiye és Çanakkale is egyedülálló víz alatti élményeket ígér. 

Ökofalvak és életmódváltók találkozója Magyarországon

Egyre többen érzik úgy, hogy számukra a városi lét már nem fenntartható, és valami egészen másra van szükségük, majd tanyát vesznek, megpróbálnak természetközeli, önellátó életmódot kialakítani.

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

több mint ötezer, szabálytalanul bejelentett autót vonnak ki a forgalomból

Több éven keresztül üzletszerűen vállalt gépjárművekkel kapcsolatos "ügyintézést" egy érdi család, a szolgáltatásukat azonban nem a jogszabályi keretek között nyújtották, illetve nem rendelkeztek a tevékenység folytatásához szükséges felhatalmazásokkal.
Hirdetés

Hírek

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.