Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
No menu items!

Tőzsde – Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, a figyelem az Európai Központi Bankra (EKB) irányul, amely megpróbál lökést adni a gyengélkedő euróövezeti gazdaságnak. 

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 6 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 4 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig ugyancsak 4 ponttal emelkedhet a nyitásban.

Az EKB kormányzótanácsa csütörtökön Litvánia fővárosában, Vilniusban tartja kamatdöntő ülését, amelyen mérlegeli, hogy milyen lépéseket tegyen a lassuló növekedéssel és nyomott inflációval küzdő euróövezeti gazdaság támogatására. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Feredal Reserve vezetője éppen két nappal ezelőtt tette egyértelművé, hogy készek lazítani a monetáris politikát, ha a kereskedelmi konfliktusok fenyegetést jelentenek a gazdaságra. A befektetők azt olvasták ki Jerome Powell szavaiból, hogy a Fed még idén kamatot csökkent.

A piacok és elemzők feszült figyelemmel várják az EKB döntéseit. Lehetséges, hogy nagyon kedvező kamatozással újabb hitelek nyújtását ajánlja fel, vagy még jobban kitolja az első kamatemelés várható időpontját.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés, a befektetők a kereskedelmi feszültségek miatti pesszimizmus és a várható amerikai kamatcsökkentéshez fűzött remények és optimizmus között őrlődtek. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,13 százalékkal 501,36 pontra esett csütörtökön.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,20 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 0,49 százalékos pluszban állt a záráshoz közeledve.

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,83 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 1,10 százalékos pluszban állt másfél órával zárás előtt, míg Hongkongban 0,06 százalékos veszteségben állt az irányadó index.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára enyhén emelkedik és öthavi mélypont közelében jár, a piacokat nyomás alatt tartja az amerikai raktárkészletek bővülése és a világgazdasági növekedés lassulása.

Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,18 százalékos pluszban, 60,74 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 0,15 százalékos nyereségben, 51,76 dolláron forgott csütörtök reggel fél nyolckor.

Szerdán enyhe nyereségben zártak a főbb európai tőzsdék, Milánó kivételével.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,08 százalékkal, 7220,22 pontra, a frankfurti DAX-index szintén 0,08 százalékkal, 11 980,81 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,45 százalékkal, 5292,00 pontra emelkedett. Milánóban 0,36 százalékkal csökkent, Madridban viszont 0,36 százalékkal emelkedett az irányadó index. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,38 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,27 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,19 százalékkal nőtt. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.