Egy kutatócsoport az amerikai Billboard slágerlistán szereplő klasszikus popsikerek több tízezernyi akkordhangzását elemezték ki statisztikailag. A tudósok úgy vélik, megfejtették a jó dalok írásának titkát.
Közlésük szerint megtalálták a választ: a siker titka a változékonyság és a meglepetés megfelelő kombinációjában rejlik.
A kutatócsoport vezetője, Vincent Cheung, a lipcsei Max Planck Intézet munkatársa elmondta, az adatok segítséget jelenthetnek a dalszerzőknek a következő nagy sikerek megalkotásában.
“Bámulatos, hogy az emberek örömüket lelhetik egy zenedarabban csak attól függően, hogy a hangok miként vannak sorrendbe állítva” – mondta a kutató.
A dalszerzők ösztönösen tudják, hogy a kiszámíthatóság nagy szerepet játszik abban, mennyi élvezetet kap a hallgató a daltól, de a közvetlen kapcsolat eddig zavaros volt.
A Current Biology című lapban megjelent tanulmány készítői kiválasztottak 745 Billboard-popklasszikust az 1958 és 1991 közötti időszakból, köztük a The Beatles Ob-La-Di, Ob-La-Da című dalát, a UB40 Red Red Wine és az ABBA Knowing Me, Knowing You című slágerét.
Egy úgynevezett gépi tanulási modell segítségével matematikailag meghatározták a változékonyság és a meglepetés mértékét 80 ezer, egymáshoz hasonlatos hangsorban.
Ezután lejátszottak egy kis szakaszt mintegy 80 tesztalanynak, akiknek agyáról eközben funkcionális mágneses rezonanciatomográffal (fMRI) készítettek felvételek.
A tudósok arra jutottak, hogy ha a tesztalanyok viszonylag biztosak lehettek abban, milyen hang lesz a következő, sokkal élvezetesebbnek tartották, ha ehelyett meglepték őket.
Fordított esetben, ha az egyének bizonytalanok voltak abban, mi következik, élvezetesebbnek tartották, ha a következő hang nem okozott meglepetést.
A zene okozta élvezet megjelenik az amigdalában, a hippokampuszban és a hallókéregben. Ezek a régiók felelősek az érzelmek feldolgozásáért, a tanulásért és emlékezetért, ugyanakkor a hangok feldolgozásáért is.
Korábbi kutatásokkal ellentétben a szakértők arra jutottak, hogy az agy jutalmazási központja (nucleus accumbens) csak a bizonytalanságra reflektált.
Cheung elmondta, azért döntöttek úgy, hogy a zenét csak hangokra csupaszítják le, mert a dallam és a szöveg az adott dalokhoz kapcsolódó asszociációkat ébreszthetne a hallgatóban, ami megmásíthatja az eredményeket.
Cheung szerint érdekes lenne megvizsgálni, hogy az eredmények más műfajok, például a dzsessz, vagy más kultúrák hagyományos zenéje, például afrikai és kínai melódiák esetében is megállják-e a helyüket.
